Frontok fogságában

A minap háziorvosánál járt az egyik ismerősöm. „Fáj a feje? Ne csodálkozzon” – mondta a doktor. Magyarországon minden harmadik ember frontérzékeny. A front pedig legyen meleg vagy hideg, nem válogat. Igazából ne is csodálkozzunk, mert követhetetlen és extrém időjárásunk van. 

Reggel, amikor az ember munkába megy, korcsolyázik a megfagyott úttesten, aztán délelőtt nyolcvan-száz kilométeres széllökések kísérik az útját. Ebédidőben aztán végre megmutatja igazi arcát a nap, a hőmérő higanyszála pedig a mínuszból jócskán felfelé kúszik. Január 24-én Sopronban megdőlt a napi maximális hőmérsékleti melegrekord. A Kuruc-dombon található meteorológiai állomáson hirtelen 15,9 Celsius-fok lett, aztán még kicsit emelkedett, és meg sem állt 16,1-ig. Aztán amikor a napkorong szépen, komótosan nyugodni tér, hirtelen ismét lehűl a levegő. Este újra erős, viharos széllökések kísérik haza az embert, és dideregve nyitjuk ki kulcsunkkal a bejárati ajtót. 
A fejünk pedig fáj, a nap minden pillanatában. Megannyi tipp, gyógymód kering az interneten. A táplálkozási tanácsoktól a megfelelő folyadékbevitelen keresztül az illóolajokig. Aztán ott van a váltózuhany vagy éppen a vitaminok. Ahány ember, annyi szokás. Ki mit próbált, vagy éppen mihez ragaszkodik. 

Nekem egyetlen dolog segít a mindennapokban a fejfájás legyőzésére. A séta. Sokszor veszem nyakamba a várost, és mint akit üldöznek, csak megyek és megyek a végtelenbe. Fél óra aktív séta pedig, ha hiszik, ha nem, de csodákra képes. Legyen hideg vagy meleg, fújjon a szél vagy essen az eső, semmi sem tántoríthat el a gyógymódtól, ami mindig hatásos volt. 

Így a front is csak egy olyan dolog lett számomra, ami nem zár fogságba. Mert a kulcs ott van mindannyiunknál.