Adventi tűnődések IV.

„Az általános bizalomvesztés korát éljük” – sommázta valaki a minap. Ez vonatkozhat személyekre és intézményekre egyaránt. Bizony könnyen csalódhatunk. A megkeseredett, bizalmatlan ember viszont egyszerűen képtelen a boldogságra, mert túlságosan is csak saját magával foglalkozik. Önsajnálatával aztán másokat is megkeseríthet. Ezért kell, hogy higgyünk, kell, hogy bízzunk valakiben...

Advent a hit felélesztésének időszaka is, amikor újra elindulhatunk a remény útján. Azonban a kifosztott hipermarketeket látva, a bevásárlóközpontok zsúfolt parkolóival és az állandósuló forgalmidugókkal szembesülve, úgy tűnik, a bensőséges készület helyett a nagytöbbség ismét a fogyasztásba menekül… A csillogó-villogó ruhába öltöztetett épületek pedig esténként valóságos fényorgiában fürdenek. Nem lesz az a karácsonyfa, amelyik képes lenne túlragyogni bármelyiket is – mert ezt már egyszerűen nem lehet fokozni. De vajon így, hogyan fogjuk észrevenni azt a parányi kis fényjelet, mely a szent éjszakán majd felragyog…

Mindez aligha fog teljességre vagy boldogságra elvezetni. Advent negyedik vasárnapja az áldott állapotban lévő Mária látogatását idézi fel – a szintén gyermeket váró – Erzsébetnél. Az idős rokon így fejezi be köszöntését: „Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” (Vö.Lk.1/39-45.) Mária boldogságát nem valamiféle egzisztenciális biztonság ígérete, még kevésbé a fogyasztás parttalansága vagy a birtoklás jelentette, hanem csupán három betű: HIT. S ez a hit vezette kikezdhetetlen, el nem múló boldogságra. Bizonyossága töretlenül megmaradt a fárasztó betlehemi út során, de ez tartotta meg Fia keresztútján is…

Legalább várakozásunk utolsó napjaiban szelídítsük meg a fogyasztás ösztönét, hogy esélyt adhassunk önmagunknak, hogy lelkünkig hatoló módon érezhessük meg a lényeget. Adventi utunk kulcsa – utolsó hetünkben is - a fénnyel együtt növekvő hit és bizalom, mellyel egymást erősíthetjük meg – cserébe a maradandó módon megtapasztalt boldogság lehet a jutalom…