Pályázati kisokos

2015.01.07. 12:11

Figyelem: ez lesz a panelprogram helyett

10 milliárdos kerettel indít társasházi energetikai pályázatot a kormány, amelyen már nem csak panelházak vehetnek részt. A legnagyobb házak ebből a körből kimaradnak, a 60 lakásosnál kisebb társasházakban 300-600 ezer forint juthat egy-egy lakásra, amit megújuló energiát használó rendszerek kiépítésére is lehet használni.

A magyarországi ingatlanok 70 százaléka energetikailag nem megfelelő állapotban van, ezen kíván javítani a kormány az Otthon Melege program következő lépésével - jelentette be a kormányszóvivői sajtótájékoztatón Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár.

Új társasházi energiahatékonysági pályázatot indítanak, amelyen 4-60 lakásos társasházak vehetnek részt - a korábbi programokkal ellentétben nem csak panel, hanem téglaépítésűek is. A pályázat keretében pénzt lehet nyerni nyílászárók cseréjére, fűtésrendszer korszerűsítésére, emellett megújuló energiát használó rendszerek kiépítésére is. A 60 lakásosnál nagyobb társasházak ebben a programban nem vehetnek részt, az államtitkár azt mondta, számukra is készül majd pályázat.

Mire elég 10 milliárd forint?

A program most 10 milliárdos kerettel indul. Ez 50 százalékos támogatásintenzitás mellett azt jelenti, hogy 300-600 ezer forintos támogatás juthat lakásonként. A cél az, hogy a programban résztvevő lakások energetikai besorolása legalább 2 kategóriával javuljon.

A nyerteseknek 2 ütemben folyósítják a pénzt: a támogatási összeg 95 százalékát fizetik ki első körben, a maradék 5 százalékot csak akkor, ha a megcélzott energia megtakarítást ténylegesen elérik a beruházással.

Felkészülni: rajt márciusban

Pályázni március 9-étől lehet, interneten lehet benyújtani a dokumentumokat. A pályázati kiírás még ma felkerül a kormány.hu-ra és az NFM honlapjára az államtitkár ígérete szerint.

A pénzt régiónként osztják ki, hasonlóan az Otthon Melege program korábbi elemeihez (kazáncsere, hűtőcsere, nyílászárócsere-program). Hogy melyik régióban mennyi pénzt osztanak, az függ attól, az adott régióban milyen a lakásállomány, a panelek és téglalakások aránya, stb. Erről a kormány szakmai szervezetekkel egyeztetett - mondta Szabó Zsolt.

Már régóta várják a pályázatok kiírását

2013. decemberében Németh Lászlóné fejlesztési miniszter még azt ígérte: a panelprogram harmadik körének első üteme 2014 februárjában indul.

A 2014-2020 közötti fejlesztési időszakra meghirdetett Panel III. program keretében mintegy 380 ezer panellakás energetikai korszerűsítése kezdődhet meg országszerte – mondta akkor a miniszter. A Panel I-II. programok eredményeit is figyelembe véve így a teljes 700 ezres magyarországi panel épületállomány energiahatékonysági felújítását biztosítja 2020-ig a kormány - tette hozzá

Gönczi Zsolt

pályázati szekértő

+36203779200,

[email protected]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!