Feltételek

2024.09.08. 10:22

A férfiaknak kötelező, a nőknek önkéntes alapú lenne a sorkatonai szolgálat Szerbiában

A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását még januárban kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara.

MW

Egy katona áll őrt hadgyakorlat közben a Szerb Fegyveres Erők Napja alkalmából rendezett ünnepségen, a Belgrád melletti Batajnica katonai repülőtéren 2023. április 22-én

Forrás: AFP

Fotó: Andrej Isakovic

A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.

A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását még januárban kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara, mert úgy ítélte meg, hogy a katonaság védelmi erejének növelése érdekében az aktív és a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására van szükség, ezt pedig a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésével lehetne a leghatékonyabban elérni.

A vezérkar az év elején úgy vélte, hogy négyhónapos kötelező szolgálatra lenne szükség, Aleksandar Vucic államfő viszont már két és fél hónapos időszakról beszélt. Véleménye szerint a kötelező katonai szolgálatot úgy kellene bevezetni, hogy az ne ijessze el az embereket, ezért senki ne távozzon az országból. Mint mondta, 75 nap igazán rövid időszak, „ez a legkevesebb, amit bárki megtehet az országáért”. Hozzátette: 

pénzügyi juttatást is kapnának a katonák a kaszárnyákban töltött idejük alatt, ami ugyan megterhelné a költségvetést, de többszörösen megtérülne. A köztársasági elnök azt is megismételte, hogy Szerbia katonailag semleges állam, és nem készül háborúra.

Milos Vucevic miniszterelnök tavaly még védelmi miniszterként beszélt arról, hogy voltaképpen nem is kellene ismét bevezetni a sorkatonai szolgálatot, mert az soha nem szűnt meg, „csak felfüggesztették”, ezért ezt a felfüggesztést kellene visszavonni. Indoklása szerint szükség lenne a katonai állomány feltöltésére, ugyanis már 13 éve nincs kötelező sorkatonaság, ebből következően a tartalékos állomány is hiányos és elöregedett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában