Mellékhatás

2024.08.28. 13:42

Számítógépes üzemzavar miatt leállt a forgalom Eindhoven repülőterén

Hollandiában számítógépes üzemzavarokat jelentett több kormányhivatal szerdán, Eindhoven repülőterén leállították a forgalmat, a fennakadások a parti őrséget és a katasztrófavédelmet is érintik. Az üzemzavar mögött vélhetően a védelmi minisztériumban keletkezett informatikai hiba áll.

MW

Utasok várakoznak Eindhoven repülőterén (Photo by Rob Engelaar / ANP MAG / ANP via AFP)

Forrás: ANP / AFP

Fotó: Rob Engelaar

Laurens Bos, a tárca szóvivője elmondta, a hibát egy olyan hálózatban észlelték, amelyet a holland kormányzati szervek is használnak, a repülőtér – ahol több ezer utast érintenek a járatkimaradások – pedig azért érintett, mert a létesítményt a légvédelem is használja.

A nemzetközi piacvezető TUI német utazási iroda bejelentette, hogy az általa üzemeltetett járatok utasait – buszokkal – a brüsszeli repülőtérre szállítja, néhány gépet pedig az amszterdami Schiphol repülőtérre irényítottak át.

A légikikötő bejelentette, hogy várhatóan délután öt óra előtt már biztos, hogy nem áll helyre a forgalom.

Az országos kiberbiztonsági központ részéről azt közölték, kicsi a valószínűsége egy kibertámadásnak, a hiba okát vizsgálják.

A parti őrség mellett az útlevelek és a határok ellenőrzéséért felelős repülőtéri és kikötői hatóság is üzemzavarokat jelentett.

Utrecht város katasztrófavédelme bejelentette, hogy az üzemzavar miatt megszakadt a kapcsolat a segélyszolgálatok kommunikációs rendszerei között. Hozzátették, hogy a 112-es segélyvonal mindazonáltal továbbra is elérhető, illetve a nem sürgős esetekre fenntartott vonal is.

Fennakadásokat jelentettek a kormányzat DigiD nevű, az elektronikus közigazgatási ügyintézésre fenntartott oldaláról is, amelyen át a többi között az adóhivatallal is fel lehet venni a kapcsolatot, továbbá társadalombiztosítási ügyeket lehet intézni.

Az NlTimes című holland hírportál a holland közegészségügyi hivatalra hivatkozva azt közölte, jelenleg nehézségekbe ütközik a Covid-19 elleni oltásra történő online időpontfoglalás is; a hivatal szerint a fennakadás elsősorban a mobiltelefon-felhasználókat érinti.

A nap folyamán megszólalt az ügyben Dick Schoof miniszterelnök is; mint mondta, egyelőre nem tudják, miféle problémával állnak szemben, és csak az okok kiderítése után tudják felmérni, mennyire aggasztó a helyzet.

Ruben Brekelmans védelmi miniszter kiemelte: amíg „100 százalékos bizonyossággal nem állapítják meg” a hiba okát, nem kíván találgatásokba bocsátkozni, ám elmondta, „egyáltalán nem zárnak ki” egy esetleges kibertámadást sem. Hozzátette: folyik annak felmérése, mely szervezetek – köztük külföldiek – érintettek az üzemzavarban és leszögezte: a védelmi tárca „minden erejével” a hiba elhárításán dolgozik”.

Sajtóinformációk szerint a védelmi tárca hibáért felelős számítógépes hálózata köti össze a minisztérium összes, 180 egységét, illetve országosan 70 más szervezetet.

David van Weel igazságügyi és belbiztonsági miniszter, akit az ANP holland hírügynökség idézett, leszögezte: az egyre rendszeresebbé váló informatikai hibák „digitalizálódó társadalmunk mellékhatásai”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában