Tanévkezdés

2024.08.31. 22:52

Merkely Béla: ahogy a gyógyítás, úgy a tanulás is élethosszig tartó folyamat

Ahogyan a gyógyítás életre szóló hivatás, az orvos- és egészségtudomány területén a tanulás is élethosszig tartó folyamat, hiszen az új tudásanyag évről évre duplázódik - hangoztatta a Semmelweis Egyetem (SE) rektora az intézmény tanévnyitóján szombaton Budapesten.

MW

Merkely Béla rektor beszédet mond a Semmelweis Egyetem (SE) tanévnyitóján az MVM Dome-ban 2024. augusztus 31-én

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Merkely Béla úgy fogalmazott: az egyetem megújított oktatási reformja magasabb fokozatba kapcsolt, abba beépítették az eddigi tapasztalatokat a még gyakorlatorientáltabb, még hasznosabb tudás nyújtásáért. 

Hozzátette: 

az egyetem célja, hogy jól felkészült, empatikus orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakemberek és konduktorok váljanak a hallgatókból. 

Mint mondta, az elődeik által megkezdett szellemben haladnak tovább, és büszke arra, hogy immár olyan távlatokat célozhatnak meg, amit korábban egyetlen magyar egyetem sem. Az intézmény bejutott a "világelitbe"; a SE a Times Higher Education felsőoktatási rangsorában a világ 300 legjobb egyeteme közé tartozik, a szív- és érgyógyászatban pedig már a világ 31. legjobbja a US News friss elemzése szerint - ismertette. 

"A cél pedig nem lehet kevesebb, mint összegyetemi szinten is bekerülni az első százba"

 - hangoztatta a rektor. 

Merkely Béla szerint ezeket az eredményeket a hagyományok tiszteletével, erős elméleti alapokon nyugvó gyakorlati oktatással, nemzetköziességgel, transzlációs szemlélettel érték el. 

Azt mondta, az egyetemen folyó munkát az oktatás, a kutatás-innováció, valamint a gyógyítás hármas egysége jellemzi, amelyek egymásra épülnek, kiegészítik és erősítik egymást. Ennek köszönhető, hogy nemzetközi kapcsolataik egyre bővülnek, és immár olyan világhírű intézményekkel van partneri kapcsolatuk, mint például a Harvard, a Heidelbergi és Szingapúri Nemzeti Egyetem vagy a svéd Karolinska - emelte ki. 

Az elsőéves hallgatókhoz szólva azt mondta, 

"önök nem pusztán egy egyetemre nyertek felvételt, nemcsak egy szakmát választottak, hanem jogot szereztek arra, hogy a világ legszebb és egyik legnehezebb, de egész életre szóló hivatását tanulják és műveljék".

 A szükséges tudást pedig a Semmelweis Egyetemen, Magyarország és a régió legkiválóbb egyetemén sajátíthatják el, amely orvos- és egészségtudományi szakegyetemként a világon is egyedülállónak számít - hangoztatta. 

A rektor kitért arra, hogy az újonnan felvett hallgatók már az új típusú felvételi rendszerben bizonyíthattak. Ennek keretében az alaptudáson túl a nyelvtanulás, a sport, illetve a művészetek és egyéb tanulmányok terén elért többletteljesítményt is értékelték. A személyes meghallgatáson a hallgatók rátermettségére, motivációira, empátiájára voltak kíváncsiak, olyan dolgokra, amiket a felvételi pontok nem feltétlenül mutatnak meg - tette hozzá. 

Merkely Béla ismertetése szerint az idei tanévben mintegy 3900 gólya és 300 PhD hallgató kezdi meg tanulmányait az SE-n a világ 119 országából. Magyar nyelvű képzésben az egyetem hat karán összesen 2700 hallgató kezdheti meg tanulmányait, az angol és német nyelvi programban a múlt évihez képest 1200-ra emelkedett a más nemzetbeli hallgatók száma. 

Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében azt mondta, 

a hallgatók egy olyan intézmény falai között kezdik meg a tanulmányaikat, amely amellett, hogy a régió vezető egészségtudományi egyeteme, benne van a világ legjobb háromszáz felsőoktatási intézményében és a világ "legnemzetközibb" egyetemei közé tartozik. 

Mint mondta, az egyetem vezetésének és a fenntartói feladatokat ellátó alapítvány feladata és célja egy olyan környezet megteremtése az oktatóknak, kutatóknak és a hallgatóknak, hogy az itt kapott kivételes teljesítményt ne csak megtartani tudják, hanem tovább is erősítsék. Ez a teljesítmény azonban semmit sem ér, ha a legfőbb értéket, az embert, a beteget nem megfelelő módon kezelik - hangoztatta Orbán Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában