Budapest

2024.08.14. 06:23

A közgyűléssel együtt bukhat Karácsony Gergely

A Magyar Nemzet cikke szerint együttműködésre vannak ítélve a baloldali pártok a fővárosban.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2024. február 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A nemrég egy hajszálnyival megválasztott főpolgármester, Karácsony Gergely székét is veszélyezteti a rendkívül széttagolt Fővárosi Közgyűlés, amely több okból is rövidesen működésképtelenné válhat. A baloldali pártok kormánypártellenes nagykoalíciója ugyanis sokak szerint nem fog kitartani öt évig, a következő önkormányzati választásokig – írja a Magyar Nemzet.

A hatályos jogszabályok alapján 2025 áprilisa és 2026 októbere között nem lehet feloszlatni a Fővárosi Közgyűlést. A feloszlatáshoz négyötödös többség kell, azaz a közgyűlés 33 tagjából 27-nek kellene ehhez a szavazata. A Párbeszéd–Zöldek–DK–MSZP baloldali szövetség ugyanakkor összesen hét mandátumot birtokol, vagyis éppen képesek blokkolni a feloszlatást

– mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a lapnak, majd hozzátette, Magyar Péterék ezért már lényegében részévé váltak a régi baloldalnak, a Tisza Párt tíz és a Gyurcsány–Karácsony-tengely hét képviselője együtt pedig egy mind pártpolitikai, mind közpolitikai szempontból bizonytalanságot fenntartó, de szám szerint éppen többséget adó koalícióban nehezíthetné majd tovább Budapest fejlődését.

Karácsony is elbukhat 

Egy esetleges feloszlatás után új választást kellene kiírni, míg az önkormányzati képviselők és a főpolgármester megbízatása is megszűnik. A törvény szerint ha valamilyen oknál fogva nem maga a közgyűlés, hanem az Országgyűlés oszlatja fel a budapesti képviselő-testületet, a köztársasági elnöknek kell megbíznia az illetékes kormányhivatal vezetőjét, hogy az új testület megválasztásáig gyakorolja azokat a feladatokat és hatásköröket, amelyeket a jogszabály a polgármesternek állapít meg. Halaszthatatlan esetben a kormányhivatal vezetője dönthet olyan ügyekben, amelyek a képviselő-testület átruházható hatáskörei

– emelte ki ifj. Lomnici Zoltán.

Együttműködésre ítélve

A főpolgármester-választást megnyerő Karácsony Gergely korábban többször nyilatkozott arról, hogy októbertől egy DK–MSZP–Párbeszéd–Tisza Párt–Kutyapárt-együttműködést lát maga előtt.

Ez a felállás azt jelentené, hogy az újdonsült Tisza Párt gyakorlati politikáját tekintve is betagozódna a baloldali összefogás pártjai közé.

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában