Közel-keleti konfliktus

2024.07.04. 08:41

Rakéták és drónok százaival támadta Izraelt Libanonból a Hezbollah

Az izraeli–palesztin háború 272. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Az izraeli hadsereg felszólítására palesztin családok távoznak a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszból 2024. július 2-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Mohamed Szaber

Szijjártó Péter: ma telefonon tárgyaltunk Israel Katz kollégával, Izrael külügyminiszterével és alapvetően két fontos témát érintettünk

Először is megerősítettem neki, hogy Magyarország nonszensznek és politikai motivációjú döntésnek tartja a Nemzetközi Bíróság döntését Izrael miniszterelnökével és védelmi miniszterével szemben. 

Egyúttal biztosítottam, hogy minden lehetséges módon fellépünk az ellen, hogy a nemzetközi bírósági rendszert politikai célokra használják fel 

- írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.
Hozzátette: emellett természetesen hosszan beszéltünk a közel-keleti válságról is, melynek kapcsán Magyarország álláspontja egyértelmű: mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében és meg kell akadályozni a válság háborúvá terebélyesedését. 

Ugyanakkor folyamatosan követelni kell a Hamásztól, hogy a terrorszervezet azonnal és feltételek nélkül minden túszt engedjen szabadon.

Izraeli kollégámat arra kértem, hogy mindezen célok elérése érdekében folytassák erőfeszítéseiket – zárult Szijjártó Péter posztja.

Rakéták és drónok százaival támadta Izraelt Libanonból a Hezbollah

Libanonból kétszáz rakétát és húsz drónt lőtt ki Izrael északi részeire a Hezbollah csütörtök délelőtt, Izrael ellencsapásokat mért Dél-Libanonra – jelentette az izraeli katonai rádió.

Az izraeli hadsereg erői ellencsapásokat mértek dél-libanoni célpontokra, benne rakéták indítóállomásaira – közölte az IDF szóvivője csütörtökön az Észak-Izrael ellen indított támadást követően.

Előzőleg a határ teljes szélességében, a Földközi-tenger partján fekvő Nahariától a Golán-fennsík és a szíriai határ felé eső Kirjat Smónáig szinte folyamatosan tűz alatt tartották Izrael északi részét több mint egy órán át. Az északi települések ki nem telepített lakói az óvóhelyeken várták a támadás végét.

Tűzoltók küzdenek a lángok megfékezésén a Hezbollah radikális libanoni síita szervezet légitámadása után a Golán-fennsíkon 2024. július 4-én. Libanonból kétszáz rakétát és húsz drónt lűtt ki Izrael északi részeire a Hezbollah, Izrael ellencsapásokat mért Dél-Libanonra
Fotó: Gil Eliyahu / Forrás: MTI/AP

A katonai rádió értesülései szerint senki sem sebesült meg, de a rendkívüli hőségben számos helyen tűz ütött ki a becsapódó lövedékek miatt.

A jelenlegi támadások a Mohamed Naama Naszr likvidálására adott válaszcsapások folytatását jelentik. Több mint 20 drónt indítottunk Galileában számos izraeli erődítmény ellen, és több mint 200 különféle típusú rakétát a galileai és a goláni izraeli támaszpontokra

– közölte a Hezbollah libanoni síita milícia képviselője az al-Dzsazíra pánarab hírcsatornával.

Az izraeli hadsereg (IDF) szerda délután célzott légicsapással megölte a Hezbollah három legfontosabb parancsnokának egyikét, Mohamed Naama Naszrt Türosz térségében.

Naszr a Hezbollah Azíz egységének volt a parancsnoka, amely Dél-Libanonból rendszeresen lövedékeket indított Izrael ellen az utóbbi kilenc hónapban, a gázai háború kitörése óta. Naszr részt vett két izraeli katona elrablásában is 2006-ban, ami miatt akkor kirobbant a második izraeli–libanoni háború. 

Szijjártó Péter: fokozni kell a párbeszédet az EU és Irán között

Iráni kollégájával Ali Bagheri Kanival tárgyalt telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszert abból az alkalomból, hogy hazánk átvette az Európai Unió soros elnökségét. Az új tisztségviselő nemrégen vette át hivatalát, miután elődje, Hossein Amir-Abdollahian életét vesztette egy helikopter-balesetben.

Egyetértettünk abban, hogy – mivel a diplomácia nem arról szól, hogy csak azokkal beszélünk, akikkel mindenben egyetértünk – fokozni kell a párbeszédet az EU és Irán között. Reméljük, ezzel hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy el lehessen kerülni a közel-keleti helyzet eszkalációját

– írta a közösségi oldalán közzétett posztjában a külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint a közel-keleti válság kiterjedése más országokra a globális biztonságot is veszélyezteti. A magyar politikus hangsúlyozta: hazánk egy szomszédos országban dúló háború árnyékában él, és nem akar még egy globális biztonsági válságot. A felek megállapodtak a folyamatos kapcsolattartásban és abban, hogy New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén személyes egyeztetésekre is sort kerítenek majd.

Palesztinbarát aktivisták transzparenseket helyeztek el a parlament homlokzatán Canberrában

Palesztinbarát aktivisták csütörtökön „Palesztina szabad lesz” és „Ellopott földön nincs béke” feliratú transzparenseket helyzetek el az ausztrál parlament homlokzatán, Canberrában.

A tüntetés hátterében áll az, hogy Anthony Albanese miniszterelnök munkáspárti kormánya megosztott a gázai kérdésben, a többi között azáltal, hogy felfüggesztette egy muszlim szenátor jogait, mert pártja politikai irányvonalával ellentétben megszavazta a palesztin állam ausztráliai elismerését.

Fatima Payman szenátor azt mondta, hogy „száműzték”, miután támogatta a Zöldek által benyújtott parlamenti indítványt.

ALBANESE, Anthony
Palesztinbarát aktivisták, miután transzparenseket helyeztek el az ausztrál parlament homlokzatán, Canberrában 2024. július 4-én
Fotó: Lukas Coch / Forrás: MTI/EPA/AAP

A tüntető aktivisták egy csoportja azt mondta az ausztrál médiának, hogy nem fogja elfelejteni és megbocsátani a kormányfő tettét, akit egyben a gázai háborúban való bűnrészességgel vádoltak meg.

A feketébe öltözött, arab kendőt viselő tüntetők felmásztak a parlament homlokzatára, majd ott több, nagyméretű, fekete-fehér színű transzparenst helyeztek el. James Paterson ellenzéki szenátor „a parlament biztonsága súlyos megsértésének” nevezte a megmozdulást.

Nyugati szövetségesei többségéhez hasonlóan Ausztrália nem ismeri el a palesztin állam létezését, de a nemzetközi konszenzussal összhangban kiáll a kétállami megoldás megteremtése mellett.

Csütörtökön az ausztrál parlament bejáratát is lezárták rövid időre, mert klímaaktivisták az előcsarnok oszlopaihoz ragasztották magukat.

Ez történt szerdán:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában