Gyanús társaság

2024.07.22. 11:09

Egyre több a kétes alak Magyar Péter körül

Újabb és újabb botrányok övezik a Tisza Párt baloldali politikusát, aki körül rendre tűnnek fel alvilági figurák és bűnözők – írja az Origo.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Az alvilági figurák és bűnözők közül az egyik Radnai Márk, aki a baloldali politikus pártjának újdonsült alelnöke lett – hívja fel a figyelmet a hírportál cikke.

A férfi nemcsak egy újságíróval szemben ütött meg minősíthetetlen hangnemet pusztán azért, mert leírta kritikáját az általa rendezett darabról, hanem Csendes-Erdei Emesét, a Librarius újságíróját is komolyan megfenyegette. Az Origo azt írta, Radnai az említett újságírónak azt ígérte, ha meg meri jelentetni a vele és Magács Lászlóval készült – egyébként a színház által kezdeményezett – interjút, amely a Closer című darab kritikai bukásáról és annak korrigálásáról szólt volna, akkor eltöri a kezét.

A cikk elmékeztet, hogy 

Deák Boldizsár, a Tisza alapítója személyesen, illetve feleségét maga elé tolva éveken át részt vehetett egy 1200 embert megkárosító, összesen 8 milliárdos piramisjátékban.

A bűnbanda tagjai Budapest egyik legfontosabb pénzügyi irodaházában, a Bank Centerben béreltek irodát, itt fogadták áldozataikat, itt tartottak „beetető” előadásokat. Tanúk állítása szerint ezeken gyakran részt vett Deák Boldizsár is. A csaló célja az volt, hogy megtévesszék áldozataikat, a becsapott embereknek egy listát is összeállítottak a felkínált ingatlanokból, innen választhattak „fedezetet” – írja az Origo.

A bírósági dokumentumok alapján pedig az látható, hogy a Tisza Párt alapítója már egyetlenegy ingatlanon is havi két, két és fél millió forintot kereshetett. A bűnbanda vezetői pedig arra használhatták fel a Deák által felajánlott ingatlanokat, hogy azokra jelzálogjogot jegyeztessenek be a „befektetők” javára, „biztosítékként”. Így győzték meg őket, hogy a befektetésük biztonságban van, aggodalomra semmi ok. Tehát ezekből az információkból az rajzolódik ki, hogy a Tisza Párt alapítója döntő szerepet játszhatott a megtévesztő hadműveletben.

Az Origo kiemelte, 

Magyar Péter környezetében egyre több baloldali figura, elítélt bűnöző és Rolex órát viselő, kigyúrt alvilági figura bukkan fel. Magyar Péter gazdasági vezetője az a Sájer Mária volt, aki 4 évet ült fegyházban 1200 ember meglopásáért, gátlástalan átveréséért, és csak nemrégiben szabadult

 – idézte fel a portál.

A nő rövidesen Magyar Péter legközelebbi munkatársa lett – nem csupán gazdasági vezető, de ő irányította a titkárságát is: számlákat kezelt, fizette a beszállítókat, színpadtechnikát, testőröket. Érdekes egybeesés, hogy Sájer Mária Vogel Evelinnek, Magyar Péter volt barátnőjének az édesanyja.

A teljes cikkért és további részletekért kattintson IDE. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában