Autóipar

2024.06.21. 17:04

Szijjártó Péter: a magyar és a német gazdaság rendkívül szorosan működik együtt egymással (videó)

A tárcavezető a Német Autóipari Szövetség (VDA) ügyvezető igazgatójával, Andreas Radéval, illetve az Audi berlini képviseletvezetőjével, Thomas Schwarz-cal folytatott tárgyalásokat.

MW

Szijjártó Péter autóipari cégek képviselőivel tárgyalt Németországban

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Magyarország továbbra is kész biztosítani a német autógyártók és a keleti beszállítók közötti zavartalan együttműködést, amin nagyban múlik az elektromos autóipari átállás sikere, ez pedig hazánk gazdasági érdeke is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berlinben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Német Autóipari Szövetség (VDA) ügyvezető igazgatójával, Andreas Radéval, illetve az Audi berlini képviseletvezetőjével, Thomas Schwarz-cal folytatott tárgyalásait követően hangsúlyozta, hogy ma az autóipar forradalmi technológiai átalakuláson megy keresztül, és a német gyártók is nagy erőkkel dolgoznak az elektromos átálláson, hatalmas összegeket, tízmilliárd eurókat fektetnek kutatás-fejlesztésbe a versenyképesség megőrzésére az új korszakban.

Jól látszik, - és Magyarország kiváló példa erre - hogy ez az átalakulás, ez a technológiai átállás, nemcsak nemzetgazdasági, hanem vállalati szinten is akkor tud igazán sikeres lenni, ha a nemzetközi kereskedelem szabad, ha a gazdasági együttműködés globálisan nem ütközik akadályokba, ha a kelet-nyugati vállalati együttműködést senki nem akadályozza

 - figyelmeztetett.

"Sajnos az Európai Bizottság javaslata a kínai autógyártókkal szembeni vámok bevezetésére ellene megy a kereskedelem és a nemzetközi gazdasági együttműködés szabadságának, ellene megy a verseny lehetőségének, korlátozza a versenynek azt a pozitív hatását, hogy minden gyártót az egyre jobb megoldások létrehozására ösztönöz" - sorolta.

Ez a vámokra vonatkozó javaslata az Európai Bizottságnak sajnos több kárt hozhat az európai gazdaságnak, mint hasznot, ezért a magyar európai uniós elnökség során is különös figyelmet kívánunk szentelni annak, hogy az Európai Bizottság ne járuljon hozzá a világ újrablokkosodásához, hanem tegye lehetővé az értelmes, normális, kölcsönös előnyöket hozó kelet-nyugati együttműködés fenntartását 

- közölte.

A miniszter kijelentette, hogy Magyarországon a német autóipari cégek zavartalanul működnek együtt a kínai, dél-koreai, tehát a keleti partnereikkel, ráadásul hazánk a világ egyetlen országa, ahol a három német prémium autógyártó és a világ tíz legnagyobb keleti akkumulátorgyártójából öt is egyszerre van jelen.

"Az elektromos meghajtásra való átállás sikere nagymértékben múlik a verseny elvét előtérbe helyező kelet-nyugati együttműködés szabadságán és akadálytalanságán" - mondta.

Illetve leszögezte, hogy Magyarország továbbra is kész lehetővé tenni a német autóipari vállalatok és a keleti beszállítóik közötti zavartalan együttműködést.

"És ez a magyar nemzetgazdaságnak is érdeke, hiszen Magyarországon sok tíz-, sőt igazából százezres nagyságrendű munkahelyet tart fenn az autóipar, ezért az autóipar sikere, az autóipari vállalatok sikere, az elektromos átállás sikere a magyar nemzetgazdaság érdeke is" - összegzett.

Szijjártó Péter végezetül rámutatott, hogy a magyar és a német gazdaság mára teljesen összenőtt egymással, hiszen hosszú évek óta Németország Magyarország első számú kereskedelmi partnere.

Kiemelte, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelem újabb rekordot döntött több mint 70 milliárd euróval, és "emberemlékezet óta" a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban.

"Tizenhat német vállalattal kötött a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást, és 201 német vállalat beruházásához adtunk támogatást az elmúlt tíz esztendőben Magyarországon, amelyek összességében majd 40 ezer új munkahelyet teremtettek" - tájékoztatott.

Tehát a magyar és a német gazdaság rendkívül szorosan működik együtt egymással, és nem túlzás azt mondani, hogy bizonyos pontjain ez a két gazdaság már össze is nőtt egymással

 - folytatta.

Majd aláhúzta, hogy különösen így van ez az autóiparban, minthogy Magyarország a világ azon három állama közé tartozik, ahol mind a három német prémium autómárka egyszerre van jelen. "Látszik, hogy a német autóipar letette a voksát Magyarország mellett" - fogalmazott. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában