Egyesült Államok

2023.09.25. 22:00

Elon Muskkal találkozott Novák Katalin Texasban

Novák Katalin köztársasági elnök a nyugati világot érintő demográfiai válságról és lehetséges megoldásairól is tárgyalt a Tesla alapító-vezérigazgatójával, Elon Muskkal az autógyártó közelmúltban átadott központjában, Austinban.

MW

Forrás: Novák Katalin Facebook oldala

Az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, akivel négyszemközti megbeszélést folytatott. 

"Elon Musk végül nem tudott eljönni a Budapesti Demográfiai Csúcsra. Most pótoljuk a találkozót" 

- írta hivatalos Facebook-oldalán Novák Katalin. 

Az államfő a találkozó első perceiben kifejtette, hogy a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül. 

Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának elmondta, hogy 

a magyar államfő egyesült államokbeli látogatásának egyik kiemelt célja, hogy olyanokkal találkozzon, akik szövetségesek a népesedési problémák megoldását célzó lépésekhez. Ebbe a sorba illeszkedik a megbeszélés Elon Muskkal, valamint korábban Texas állam kormányzójával, Greg Abott-tal és a Greg Gianfortéval, Montana állam kormányzójával tartott találkozó 

- hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. 

A köztársasági elnök hivatalos látogatása kedden Utah állam fővárosában zárul, ahol Novák Katalin Spencer Cox kormányzóval szintén egyeztet a demográfiai kérdésekről is. 

Elon Musk a közelmúltban többször fejtette ki véleményét a világ előtt álló népesedési kihívásokkal kapcsolatban és úgy fogalmazott, hogy a demográfiai hanyatlás súlyosabb probléma, mint a klímaválság. A világ leggazdagabb embere, többi között a Tesla autógyár és a SpaceX űripari vállalkozás tulajdonosa a közelmúltban a világ több másik állami vezetőjével is találkozott, köztük Emmanuel Macron francia elnökkel és Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában