Ország-világ

2021.12.01. 13:26

Gyurcsány követői nem kérnek Márki-Zay Péterből

A DK szimpatizánsai szerint Márki-Zay pökhendi, megosztó, elfogadhatatlan személyiség.

Miután alig maradt olyan társadalmi réteg, akit ne sértett volna vérig Márki-Zay Péter, hosszú hallgatást követően Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán nyilatkozott meg. „Péter mondatai, nyilvános szereplései képviselnek bennünket. Ehhez alkalmazkodunk mi is. Én is. Megállapodtunk, hogy vigyázunk egymásra, megállapodtunk, hogy a DK, ahogy a többi párt is, elsősorban egyéni jelöltjeink segítésére koncentrál. Ezen túl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő, a közös jelölt ezt kéri. Mert ő a kapitány. Mi ehhez tartjuk magunkat.” – írta a DK elnöke, aki a látszat ellenére a tőle megszokott fondorlatos, cinikus módon valójában nem támogatásáról biztosította Márki-Zayt, hanem selyemzsinórt küldött neki.

Gyurcsány trükkje bejött, a DK-s szimpatizánsok kommentjeikben ugyanis egyértelművé tették, hogy nem kérnek a futóbolondként emlegetett hódmezővásárhelyi polgármesterből, sokkal inkább Dobrev Klárára szavaznának.

A DK elnökének bejegyzése alatt ilyen hozzászólások olvashatók:

„Gyurcsány úr!! ÉS HALLJÁK AZOKNAK A VÁLASZTÓKNAK A HANGJÁT IS AKIK NEM BÍZNAK M. Z. P-ben?? Pontosan a nyilvános megszólalásai alapján!!”

„Szomorú egyetértéssel osztom ezt az írást. Teszem ezt azzal a reménnyel, hogy egyre többen elgondolkodunk, mi a dolgunk az ellenzéki összefogás további erősítésében. Mert hiába tetszetős M.Z.P. némely megnyilvánulása, egyre inkább látszik, hogy a vödör alja körül növekszik a tócsa.”

„A miniszterelnököt a parlamentben bízzák meg”

„Na, azért nem minden kritika nélkül fogadjuk el, amit MZP tesz vagy mond!! Nekünk DobrevKlara egyedül a győztes! A DK és ön nagy tisztelői vagyunk! Szóval győzzön Dobrev Klára asszony és Gyurcsány és DK!!”

„Nekem sem szimpatikus Márky-Zay egyéni babérokra törő viselkedése, de ennél fontosabb hogy mindenképpen elmenjünk szavazni és az ellenzéki egyéni jelöltekre adjuk le voksunkat! A többi ráér a győzelem után!!”

„Dobrev Klára még mindig sokak reményteljes miniszterelnök jelöltje. Benne bízunk. Ő mindig kitart álláspontja mellett, és nincs elkötelezve egyik milliárdosnak sem. A nitrogénműtrágya gyárosnak sem, és a másik milliárdosnak sem. Nem ők irányítanák, hanem a képzettsége, tanulmányai, tapasztalata, embersége.”

„A DK győzelmét várjuk, és a DK-ból legyen miniszterelnökünk”

„Nekem nem ő a kapitányom, ha igaz megint olyan miniszterelnök lesz akivel nem tudok azonosulni!!!!!”

„Személy szerint Klára asszonynak jobban örülnék”

„Nem szeretném ezt a pökhendi alakot miniszterelnöknek ! Cseberből vederbe esnénk”

„Tisztelt Gyurcsány úr remélem elolvassa én személy szerint a családom a barátaim nem tudjuk elfogadni ezt az áruló mzp-ét ön és Klárika nagyon toleráns sajnálom de sokan nem fogunk szavazni rá szeretnénk ha valamilyen módon Klárika indulna további sok sikert árulok nélkül”

„Számomra elfogadhatatlan , megosztó személyiség”

„Akkor jó lenne ha úgy is viselkedne, nem támadná azokat akikkel együtt kell dolgoznia”

„Nagyon reméljük, hogy megjön az esze, mert nekem speciel úgy tűnik megpróbálja megbundázni az ellenzéket. Elképesztőek a kijelentései. Az ember zsebében kinyílik a bicska a hülyeségeitől. Ez az ember nem alkalmas egy ország irányítására”

Beszédes körülmény, hogy a kezdetben Karácsony Gergelyt, majd Márki-Zay Pétert valósággal szerelmes ajnározással körberajongó 444.hu éppen Gyurcsány Ferenc bejegyzésének napján ébredt rá arra, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje körül elfogyott a levegő és saját szövetségesei is látványosan kivonultak mögüle.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára, a párt miniszterelnök-jelöltje a DK XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában