2021.02.16. 20:00
Francia szakértő: a hazámban haldoklik a közoktatás
A marxizmusból eredő ideológia vezérli, ettől szenved a francia közoktatási rendszer. Ez az a szemlélet, amelyen az amerikai politikai korrektség is alapul csaknem két évtizede.
France, Pays de la Loire, Loire-Atlantique, Basse Goulaine, secondary school, French class, teacher talking to pupils.
Forrás: Illusztráció/Photononstop/AFP
Fotó: Jacques Loic
Anne-Sophie Nogaret francia pedagógus, aki több könyvet is írt arról, hogy az iszlamizmus és a kommunitarizmus milyen módon hálózza be az oktatási rendszert Franciaországban, most a V4NA hírügynökségnek nyilatkozott. A hölgy középiskolai filozófiatanár, aki több mint egy évtizeden keresztül oktatott a párizsi régióban és vidéken, ám nemrég úgy döntött, hogy elhagyja a pedagógusi pályát és írni fog. Eddig két könyve jelent meg (Du mammouth au Titanic, Français malgré eux), és mindkettőben rendkívül aktuális témával foglalkozik: a francia oktatás helyzetét mutatja be. Részletesen vázolja a haldokló rendszert, amelyben az iszlamizmus, a kommunitarizmus és az erőszak egyaránt jelen van.
A V4NA-nak Anne-Sophie Nogaret összefoglalta a francia oktatás helyzetét, miután február elején egy oktató halálos fenyegetéseket kapott, mert kritizálta a radikális iszlámot, csupán pár hónappal azután, hogy egy másik tanárt, Samuel Patyt meggyilkolt egy iszlamista.
Ön meglehetősen kritikus hangvételű könyvet írt a franciaországi iskolák helyzetéről. Mit gondol, mi a legfőbb probléma az oktatás területén?
Elsősorban a tekintély és a vertikalitás – mint egy szervezet felépítési elveként az alá-és fölérendeltség – ideológiai elutasítását, amelyeket egyértelműen ördögtől való elképzelésnek tartanak, holott ezek a rend és az oktatás elsődleges feltételei. Emiatt van az, hogy az iskola küszködik, szenved a szelekció szándékos hiányától: a kötelezővé tett egalitarizmus, amelynek értelmében minden tanulónak egyformán joga van a sikerhez, a végzős diákok között nagy számban eredményez olyan tanulókat, akiknek semmi céljuk nincs, és ez a tendencia mindenkit visszahúz, tanárokat és diákokat egyaránt. A nemzeti oktatás tehát szenved, mivel egy rendkívül alacsony szinten lévő, a marxizmusból eredő ideológia vezérli, az a szemlélet, amelyre az amerikai politikai korrektség alapul csaknem két évtizede.
Néhány tanár úgy érzi, hogy nincs biztonságban az osztályteremben. Ez elég elképesztően hangzik. Mitől félnek? Valóban veszély leselkedik a tanárokra?
Igen, mert nem védik őket a feletteseik, akik tartanak a perektől, amelyekkel rendszeresen fenyegetik őket azok a szülők, akik bíróság elé akarják citálni a tanárokat. A tanárnak – ha ilyen rosszhiszemű szülőkkel kerül szembe, akik bizonyos nonprofit szervezetek által irányított aktivisták vagy egész egyszerűen csak őrültek – minden esélye megvan arra, hogy egyedül találja magát, a rasszizmus és az iszlamofóbia vádjával szembesülve.
Az iskolában, akárcsak a társadalom egyéb területein, gyakran felmerül a kommunitarizáció kérdése. Mit jelent ez az osztálytermekben?
A kommunitarizáció nagyon konkrét gesztusokon keresztül nyilvánul meg: a külső eredetű identitás iránti igény (Franciaországban született, de marokkói vagy mali származású személyek esetében például), valamint az iszlám vallási hovatartozás szemmel látható kinyilatkoztatása (fejkendő, hosszú szoknyák, feltűnő böjt) nyilvánvaló feszültséget okoz a közösségek között. A legszembetűnőbb rasszizmus az iskolában az arab muszlimok és feketék, az Antillákról származó és afrikai keresztények vagy animisták között fordul elő. Néhány osztályban jómagam is spontán elkülönülést tapasztaltam a lányok és a fiúk között.
Az iszlamizmus kérdése az októberben lefejezett tanár, Samuel Paty kapcsán is előtérbe került. Ön szerint megismétlődhet egy ilyen eset?
Samuel Paty meggyilkolása a nemzeti oktatás által évtizedek óta alkalmazott menedzsment szélsőséges, de kiszámítható következménye, amely abból áll, hogy a rendszer középpontjába nem a tanár, hanem a tanulók és általuk a szülők kerülnek. Ez a felállás minden túlzásnak teret enged, az iszlamista szülők is beavatkozhatnak az iskola életébe, ahogy ez Samuel Paty esetében is történt. A helyzet azóta sem változott, ezt bizonyítja a legutóbbi eset, az Yvelines megyében lévő település, Trappes egyik tanárának, Didier Lemaire-nek az ügye, akit halálosan megfenyegettek, ezért november óta rendőri kísérettel jár. Az említett tanárt legfeljebb a rendőrség védi meg, probléma esetén pedig áthelyezik egy másik intézménybe, még mielőtt megölnék. Azonban ha a békesség kedvéért engednek a fenyegetéseknek, akkor a laikus és republikánus párbeszédet folytató tanárok az életüket kockáztathatják.
Legutóbbi könyve a rasszizmus, a dekolonizáció és az indigenizmus témájával foglalkozik. Mit véd ez a gondolkodásmód? Milyen helyet foglalt el Franciaországban?
Nem annyira gondolkodásmódról, mint inkább aktivista szónoklatokról van szó, amelyeket egyetlen megszállottság jellemez: a fehér ember vélt faji uralma. Ezt az uralmat, amely az aktivisták véleménye szerint mindenütt és minden formában megnyilvánul, korrigálni kell, sőt, meg kell fordítani, a rasszisták hatalmat követelnek. Úgy vélik, hogy ők az áldozatok, akiket fel kell menteni a munka, illetve bármely szelektív vagy kiválasztó rendszer alól.
Ez az USA-ból behozott ideológia, amelyet azok a mozgalmak terjesztenek, amelyeket olyan alapítványok finanszíroznak, mint például a Soros György nevéhez fűződő Nyílt Társadalom Alapítvány.
Ma ez az eszmerendszer Franciaországban az egyetemeken és a felsőoktatási intézményekben, a kultúrában, az alapfokú oktatásban és a középiskolákban, valamint a mainstream médiában is uralkodó szerepet tölt be, ennek eredményeképp bármelyik gyerek olyan természetességgel beszél a fehér és faji megkülönböztetésen alapuló rendszerszintű rasszizmusról, mintha ez teljesen nyilvánvaló lenne.
Ön szerint van remény az oktatás tekintetében Franciaországban?
A közoktatásban nincs. A miniszter tarthat megannyi beszédet a józan észről, de mivel ezeket a beszédeket immár négy éve nem követik tettek, a helyzet egyre csak romlik. Az állami iskola egyre inkább egy szórakoztató központra hasonlít, egy napközis otthonra, egy olyan helyre, ahol semmit nem adnak tovább, hacsaknem a jó szándéknak és a multikulturalista ideológiának való alávetettség egyik formáját. Jelenleg olyan kötelezettségek vannak az oktatásban, hogy a kormányváltás nem lesz elegendő a tendencia megfordításához. A szerződéses magánszektor, amelynek tanárait az állam fizeti, középtávon azt kockáztatja, hogy ugyanerre a sorsa jut. Marad tehát a szerződés nélküli magánszektor, ahol minden megvan, ami felkeltheti a befektetők érdeklődését, de ez valójában nem ad arra okot, hogy bizakodjunk a francia iskolarendszer jövőjét illetően.
Milyen reformok vagy intézkedések változtathatnák meg a helyzetet?
Speciális kerettanterv létrehozása az erőszakos vagy cselekvőképtelen hallgatók számára, valamint felvételi vizsgával meg lehetne szűrni a felső tagozatra és a középiskolákba jelentkező diákokat. Ezt lehetne alkalmazni a műszaki és a szakmai képzésben is, ez mindenképp elősegítené a jó teljesítményt mind szellemi, elméleti síkon, mind a gyakorlatban. A tanulás sok diák számára lehetséges és kívánatos út lehetne abban az esetben, ha a szakközépiskolát nem kezelnék továbbra is olyan helyként, ahova a kezelhetetlen tanulókat helyezik. Helyre kell állítani az iskola tekintélyét és sérthetetlenségét. A tanulók pályaválasztását nemcsak a saját elképzeléseikre kell alapozni, hanem mindenekelőtt az eredményeikre, anélkül, hogy a szülők fellebbezhetnének: abban az esetben, ha vita alakulna ki a tanuló továbbtanulási elképzelése és a szintje közötti különbség miatt, egy vizsgával el lehetne dönteni a kérdést.
Borítóképünk illusztráció