Bulvár-celeb

2024.08.12. 06:30

Hitte volna? A macskák is gyászolnak, nem is akárhogyan

MW

A macskák is lehetnek szomorúak

Forrás: Shutterstock

A macskákat gyakran zárkózottnak, függetlennek és antiszociálisnak tartják, néhány új kutatás szerint azonban a gyász jelei felfedezhetőek rajtuk, akár egy másik házi kedvenc halála után is - írja a The Guardian cikke alapján az Origo. 

A kísérletben részt vevő egyes macskák a tulajdonosaik szerint nehezen aludtak el, nem ettek, vagy folyamatosan nyávogtak. Mások jobban "ráakaszkodtak" gazdáikra, vagy hanyagolták kedvenc játékaikat.

A kutatás mögött álló csapat szerint az eredmények megkérdőjelezik azt a nézetet, hogy a macskák antiszociálisak, ellenben a veszteség pszichológiai élményének megélése általános lehet náluk.

A gyász nem csupán emberi érzés
Forrás: Getty Images

A macskák kevésbé foglalkoztak az alvással, az evéssel és a játékkal,  inkább az emberek és más háziállatok figyelmét keresték, esetleg elbújtak, egyedül töltöttek időt, és úgy tűnt, hogy keresik elveszett társaikat

- írták az amerikai Oakland Egyetem kutatói a tanulmányban, amely az Applied Animal Behaviour Science-ben jelent meg. 

A gyász nem egyedi jelenség az állatvilágban, az elefántok, delfinek és csimpánzok például összetetten viselkednek ilyenkor, például őrzik a társuk testét annak halála után. Egy olasz kutató nemrégiben készült tanulmánya szerint a jelenség a kutyákra is kiterjed, akiknek a viselkedése megváltozott, amikor egy másik állat elpusztult a háztartásban.

A legutóbbi tanulmányban több mint 450 olyan macskagazdit kérdeztek meg, akiknek volt egy másik házi kedvence is - egy macska vagy egy kutya -, amely a közelmúltban pusztult el. Az esetek körülbelül kétharmadában az elhunyt házi kedvenc egy másik macska, a többi kutya volt.

Man,Sitting,On,Sofa,With,Domestic,Animals.,Pet,Owner,Stroking
Házikedvenceink sokszor erősen kötődnek egymáshoz
Forrás:  Shutterstock

A kutyákkal ellentétben hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a macskák tartózkodók, és nem szociálisak. Azt hiszem, rosszul jellemeztük őket

– mondta a Timesnak Jennifer Vonk professzor, az Oakland Egyetem összehasonlító/kognitív pszichológusa és a munka társszerzője. Megjegyezte: a vadon élő macskák hajlamosak összefogni és hierarchiába rendeződni.k.

A tanulmány szerint a macskák annál mélyebben érintettek, minél tovább éltek másik házi kedvenccel. Míg az eredmények alátámasztják azt az elképzelést, hogy a macskák gyászolnak, egy másik lehetőség az, hogy 

a tulajdonosok saját szívfájdalmukat vetítik a túlélő házi kedvencre.

"Ezzel a hipotézissel összhangban azok a gondozók, akik nagyobb gyászt éltek át, nagyobb valószínűséggel számoltak be a túlélő macskájuk alvásának nehézségeiről, egyedül töltött időről és elrejtőzésükről" – írták.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!