Eltűnt villanyszerelők - ˝Zoli nem szövetkezett a maffiával˝ - interjú Mácsik Zoltán családjával

Még nem ismerte a teljes verziót, csak a lényegét, hogy Mácsik Zoltán is ugyanazzal az ukrán maffiakörrel szűrte össze a levet, mint Orlik Vilmos, amikor a mosonmagyaróvári villanyszerelő lánya (Mácsik Adrienn) kijelentette: É. Imre nyilatkozata után az utolsó reménysugár is elveszett, hogy az édesapja él. Mácsik Zoltán családjával – feleségével és lányával – azt követően beszélgetek, hogy É. Imre teljes verzióját megismerték. Nem lehet érzelemmentes az interjú, ez természetes ebben a helyzetben; a két nő mégis a logika mentén kéri számon a mondatokat, amelyeket a villanyszerelők meggyilkolásával gyanúsított győri építési vállalkozó mondott. (3., befejező rész.) 

– Logikát nélkülöző láncolatra felépített teória. Ez.

– Mindjárt a legelején: ha Zoli valóban ugyanúgy, nyom nélkül és titokban akart volna eltűnni, mint Orlik Vilmos – s úgy, hogy arról mi se tudjunk –, akkor miért mondta el nekünk, illetve még egy kollégájának is, hogy találkozni fog É. Imrével…? Számunkra nem volt egy pillanatig sem titok a találkozó ténye.

– Nem. Soha.

– Ausztriában. S azért tudjuk ezt ennyire biztosan mondani, mert mi mindennap beszéltünk vele, pontosan tudtuk egymásról, hogy ki hol van. De ezt a munkatársai is alá tudják támasztani, akikkel együtt dolgozott.

– Soha.

– Dehogy tud.

– Mindössze egy közös munkájuk volt, az is épp a Vili eltűnése előtt, így talán ha egyszer beszéltek telefonon. Jó eséllyel nem is találkoztak személyesen.

– Hát ha nem ismerte személyesen, hogy vette volna át…?

– Nézze, munkakapcsolatnál több semmiképp sem volt köztük. Zoli együtt dolgozott Imrével, de túlzottan jó véleménnyel nem volt róla, s barátjának sem nevezte soha.

– Ez is érdekes, mert É. Imre nem oda szervezte volna a találkozót, hanem a volt repülőhöz, ahol egyébként semmilyen kamera nem rögzítette volna őket. Apa végül a kútnál állt meg, azért van legalább egy felvétel róluk.

– Ő is, mi is annyit tudtunk, hogy egy „építési telekre" mennek, ott adja át a pénzt É. Imre. Eredetileg pénteken találkoztak volna, s apa mondta, hogy fáradt, nincs most sem kedve, sem ereje találkozni vele. Mondtam neki, hogy „hagyjad, apa, majd elmegyek én". De ez azért nem történhetett meg, mert valóban felkérte egy villanyszerelési munkára, egy villanymotor-bekötésre, amit ott kellett megcsinálnia.

– Azokban a napokban minden összesűrűsödött. A kutyánk nagyon beteg lett, élet-halál között volt, s a megmentése volt az elsődleges, lekötötte minden gondolatunkat. Bécsbe vittük ki a kutyát, hazafelé mesélte Zoli, hogy megy az Imréhez, de nem is a pénz átvétele miatt, mert azzal kapcsolatban már korábban megmondta, hogy nem ő fut a pénze után, ha megvan, tessék kihozni nekünk, Mosonmagyaróvár útba esik É. Imre napi ingázásai közben. Ez is egyébként sántít, hogy a pénzt ugyan miért Ikrényben kellett átadni. A villanyszerelési munka – ismerve Zolit, aki mindig mindenkinek segített – szerintünk a csali volt. Az Adriennben (a lányában – a szerk.) mindenesetre valami mégiscsak megfordult. Ott a kocsiban, Zoli eltűnése előtt elmondta az édesapjának, mennyire szereti és büszke rá…

– Ez teljesen kizárt. A beszélgetés elején már mondtuk, hogy akkor nyilvánvalóan nem beszélt volna nekünk arról, hogy kivel is találkozik. Másrészt – s talán ez a legfontosabb – az egész élete arról szólt, hogy a bajt kerülte messziről.

– Mi nem egészen így tudjuk. Korábban még Zoli mesélte, hogy Ausztriában Imre autójáról az osztrák hatóság levette a rendszámot, de szerzett egy másikat, amivel éjszaka haza is hozta az autót. Magyarországon bejelentette, hogy elveszett a rendszám, majd egy újjal forgalomba is helyezte. Egy év múlva kiderült, amiből ügyészségi eljárás is lett. Imre még azt is elmesélte neki, hogy bíróság elé került az ügy és el is ítélték. Apa száztíz százalékig őszinte volt velünk. Soha nem hazudott, s annál jobban szeret minket, hogy olyan hónapok elé állítson, mint amilyeneket mögöttünk hagytunk. Kizárt, hogy magától tűnt el. S ha már itt tartunk: az interjúban É. Imre azt vallotta, hogy az őt meglepő három férfi közül az egyik azt mondta, hogy menjenek az ikrényi kertbe. De még Zoli sem tudta, hogy hova kell mennie! Csak „építési telekről" tudott, akkor ők honnan vették az ikrényi telket? Ha Zoli is és mi is tudtuk volna, hogy az ikrényi telek a valós találkozási pont, akkor az eltűnése után is rögtön ott kerestük volna, nem pedig az abdai benzinkút környékén. É. Imre így nem nyert volna napokat.

– Mert a nyilatkozata épp az ellenkezőjét jelenti számunkra.

– Beszéltünk, s ők ugyanúgy fel vannak háborodva. Mert természetesen nem.

– Nem tudunk erről sem. S még egy dolog É. Imre interjújából: ő azt mondja, a három „behajtó" egyike elment vele a kertbe, s azt mondta, maradjon a kocsiban, míg ő bement a kertbe és körülnézett. Tíz percig ott volt tehát szabadon Imre a saját kocsijában: miért nem hajtott el vagy hívta fel a férjemet, hogy megkérdezze, „mi ez a cirkusz"? Miért kellett megvárnia ezzel a kérdéssel azt a pillanatot, amikor állítólag Zoli személyesen is odaért?

– Nem. Olyan aljas dolgot tett azzal, hogy még csak nem is ő állítja, hogy valami rossz dolgot tett Zoli és Vili az ukrán maffiával, hanem a történetet úgy meséli el, mintha ők saját magukról állítanák ezt neki; hogy nincs értelme. É. Imre tudja, hogy nem fogják tudni cáfolni már soha a szavait.

– Azt, hogy legalább egy névtelen levélben vagy bárhogy, de üzenje meg, hol van Zoli, hol van az édesapám. Nekünk fontos, hogy el tudjuk temetni őt. Ha csak egy kis darabját is. El kell búcsúznunk tőle, hogy el tudjuk kezdeni a gyászt. Ez a bizonytalanság tönkreteszi a lelkünket. 

– És mégis ezt kérjük. Mindezek ellenére, ami velünk történt eddig, hiszünk Istenben, s abban, hogy ő helyére tesz mindent.

– Abban sajnos már nem. A hitünk elveszett. De talán ez az ügy rávilágít arra, hogy valamit tenni kell, mert nem ez az első és egyetlen eltűnés, eltüntetés, amely a bűnözőknek azt sugallja: tüntesd el a testet, s akkor megúszhatod a büntetést. Banánhéjon azonban el lehet csúszni – ez a mi egyetlen és végső esélyünk.

– Bárcsak itt lenne már az utolsó mozaik! Mert abban biztosak vagyunk, hogy titkai a férjemnek, az édesapámnak felénk nem volt. Nem úgy É. Imrének.