Fontos meccs

2 órája

Kosárlabda Euroliga – Száznyolcvan fokos fordulatra vár a SERCO UNI Győr

Szerdán 20 órakor a kiváló erőkből álló Valencia BC lesz a SERCO UNI Győr ellenfele a női Euroligában.

Kisalföld.hu

Bach Boglárka szerint nagyot kell javulniuk, ha győzni szeretnének Spanyolországban.

Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina

A spanyolok tavaly a Perfumerias Avenida ellen lettek bajnokok, olyan nevekkel, mint Alina Iagupova, Alba Torrens vagy a volt soproni Queralt Casas. A tavalyi bombaerős csapatot tovább erősítették, így biztosan nehéz dolguk lesz Cziczás László tanítványainak.

A meccs előtt a győri vezetőedző, valamint a hosszabb sérüléséből a vasárnapi bajnokin visszatérő Ruff-Nagy Dóra és Bach Boglárka mondta el gondolatait a várakozásairól.

Cziczás László: – Sajnos nem jó mérkőzésből érkezünk Spanyolországba, nem éppen a legtöbb önbizalommal. Azt tudni kell, hogy kint egy ilyen mérkőzés igazi fieszta, hatalmas körítéssel, több ezer néző előtt. Nehéz dolgunk lesz, hogy meg tudjuk nehezíteni a Valencia dolgát, illetve ehhez száznyolcvan fokos fordulatra lesz szükség a csapat részéről. Remélem, tudunk majd játszani egy jó mérkőzést.

Ruff-Nagy Dóra: – Örülök, hogy végre visszatértem és pályára léphettem a DKKA ellen. Azt gondolom, rutinos euroligás csapattal találkozunk, a Valencia tele van rutinos játékosokkal, így biztosan nagyon nehéz dolgunk lesz. Ettől függetlenül készen állunk erre a kihívásra, és szeretnénk jó mérkőzést játszani ellenük.

Bach Boglárka: – Hosszú utazás vár ránk Valenciába, és annyival nehezebb dolgunk is lesz, hogy egy nappal kevesebb pihenő jut most, mint előző héten. Próbáljuk megtalálni a megfelelő regenerációs lehetőségeket, illetve azt az edzésmunkát, amivel felkészültek lehetünk, de nem leszünk nagyon fáradtak. Ebben a csoportban mindenki nagyon nehéz ellenfél, szóval nem is hasonlítgatnám a spanyolokat az előző két ellenfelünkhöz. Olyan mentalitásbeli változásra van szükség, hogy tényleg úgy érkezzünk oda, hogy nekünk van keresnivalónk. Nem szabad arra figyelnünk, hogy a környezetünkben lévők esetleg úgy gondolják, ebből a csoportból nulla győzelemmel fogunk kiesni. Ezt senki nem szeretné, inkább bizonyítani akarjuk, hogy ez nem így lesz. Ha fejben előre tudunk ebben lépni, akkor a pályán is meg fog mutatkozni, mert hiszem, hogy képesek vagyunk erre.

Két forduló után a győriek 0 győzelemmel és 2 vereséggel állnak. A spanyolok a cseh Prahát könnyedén verték (80–62), az olasz Veneziától viszont szoros meccsen kikaptak (67–75).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában