17. Nemzeti Vágta

1 órája

Izgalmas vágták a nemzetin - Ketten is dobogóra állhattak a döntőben térségünkből - Sok-sok fotó

Két huszárgyermek és három felnőtt kategóriában versenyző lovas párosnak szurkolhattunk a térségből az idei Nemzeti Vágtán. Szoros vágtákat láthattak azok, akik élőben követték a megmérettetést, végül két dobogós hellyel is haza térnek a legjobbak.

Simon Roberta

Elsőként a kishuszárok mérkőztek meg egymással, a 6 előfutamból 12 település lovasa jutott tovább a vasárnapi középdöntőbe. Ebben a kategóriában Győr-Moson-Sopronból nem indult egy lovas páros sem. Mivel idén újításként a gyerek kategóriát ketté választották, a kisebbek a huszárgyerek kategóriában álltak rajthoz: négy előfutamban küzdöttek a négy döntős helyért. 

Két kisalföldi település is bejutott a vasárnapi mindent eldöntő döntő futamra. Iván (Tóth Fanni) és Rábatamási (Varga Dorka) képviseltették magukat. Végül előbbi harmadikként ért célba, utóbbi pedig épp hogy lecsúszott a dobogóról. 

Az izgalmak ezt követően a Nemzeti Vágta futamaival folytatódtak. Az összesen 15 felnőtt előfutamból 16 hely volt kiadó a középfutamra, ahová a térségből Ácsteszér, Farád és Ács jutottak be. A középfutamok vasárnap kezdődtek, hogy kiderüljön ki lesz idén a 17. Nemzeti Vágta győztese. 

  • Második körben induló ácsi Takács Pétert csak egy hajszál választotta el a futamgyőzelemtől, így végül lecsúszott a döntőbe jutásról. 
  • Ácsteszér a középdöntőben is folytatta sikerszériáját, ugyanis a harmadik körös versenyt is megnyerte, így belovagolta magát a döntőbe Vörös Tamara és Marina. 
  • Sajnos a farádi Csipa és Kocsis Mátyásnak nem sikerült ilyen jól a középfutam, a negyedik csapatból utolsóként értek célba.

 

A végső megmérettetést történelmi mezőnyben vívták, korábban ugyanis még sosem fordult elő, hogy a döntőnek csak női résztvevői voltak.

Idén Ácsteszérnek szurkolhattunk a térségből, a Komárom-Esztergom vármegyei település lovas párosa megküzdött a második helyért, ugyan a babér koszorú végül nem az ő nyakukba került, de az ezüst is szépen csillog. Talán azért is lehet kissé keserédes ez a helyezés a településnek és az őket képviselő lovasnak, mert tavaly is ők futottak be a győztes mögött. 

Magabiztos győzelmet aratott a Decs települését képviselő Tóbiás Zsuzsa, akinek Galaxy nevű lova címet védett, háromszoros és ezzel örökös bajnok lett a 17. Nemzeti Vágtán. A dobogó harmadik fokára Tahitótfalu versenyzője, Rigó Lotti állhatott fel.

A zárónapon a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatója, a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület programja, emellett 1848-49-es csatajelenet, a Győri Ördöglovasok bemutatója, a Hagyományörző Lovas Betyárok Egyesület puszta ötös és csikósbemutatója, történelmi lovasfelvonulás és méneshajtás is várta az érdeklődőket.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában