Férfi kosárlabda

2024.09.05. 10:22

Új felállásban, de a régi hittel kezdi a szezont a SMAFC

Régi ismerősök tértek vissza, néhányan elbúcsúztak, és továbbra is lehetőséget kapnak a fiatalok – megerősödve kezdi a szezont a SMAFC kosárlabdacsapata.

Kisalföld.hu

Az előző szezont bronzéremmel zárta a csapat.

Fotó: SMAFC

Magasra tette a lécet az előző szezonokban a SMAFC kosárlabdacsapata, hiszen az egyetemi gárda az előző évadban bronzérmet szerzett, azt megelőzően pedig a negyedik helyen zárta a bajnokságot az NBI/B Zöld csoportjában. Nehéz tartani ezt a tempót, de a lelkesedés a régi: a klub vezetése mindent megtett, hogy a rendelkezésükre álló keretből a legtöbbet hozzák ki, a játékosok és vezetőedzőjük pedig nyerni akarnak.

–Az elmúlt években már egyre nehezebb volt összeegyeztetni a SMAFC, az SKC és a Soproni Sportiskola játékosainak közös munkáját, ezért a negatív tapasztalatokból kiindulva, és mert a fiatalokat túlterhelni nem akarjuk, vállaltuk a csapat átszervezését és megerősítését – mondta elöljáróban Horváth József, a SMAFC elnöke.

A 2023/24-es szezonban bronzérmet szerzett csapattól néhányan elköszöntek; a meghatározó játékos, Schöll Richárd is eligazolt Sopronból. A klub és az egyetem vezetése ugyanakkor mindent megtett a távozók pótlására, és sikerült olyan játékosokat igazolniuk, akik ráadásul kötődnek Sopronhoz. Újra felölti magára a SMAFC mezét például Füzi Róbert, a PVSK-át is megjárt soproni kosaras. Csapattársa lesz Rátvay Balázs és Rátvay Tamás, valamint az ugyancsak visszatérő Papp Barna is.

– Abban bízunk, hogy a korábbi évekhez hasonlóan újra a csoport élbolyába jut a csapat, bár ez most is nehéz lesz. Egyrészt mert sok az új játékos, másrészt pedig mert erősítettek ellenfeleink is. De bízunk a játékosokban, vezetőedzőjükben és a SMAFC-szívben, ami eddig is hihetetlen erőt tudott adni – fogalmazott az elnök.

Horváth József kiemelte: továbbra is céljuk a sportiskolás fiatalok szerepeltetése, és bízik benne, zökkenőmentes lesz az ifjak bepítése.

Farkas Dávid a nyolcadik szezonját kezdi a SMAFC-nál, az előző két évben már mint vezetőedző irányította a csapatot. Nem szeret jósolni, nem is ez a feladata, de abban biztos, hogy mindent megtesznek a jó játék és a tisztességes szereplés érdekében.

– Az új játékosok ismerik egymást, nagyrészt egy generációhoz tartoznak, és együtt játszottak a Soproni Sportiskolában. Ez előny, ugyanakkor be kell építeni őket a rendszerünkbe. A szezon elején tehát mindennél előbbre való, hogy igazi csapattá váljunk – mondta el Farkas Dávid.

A vezetőedző szerint az elmúlt két évben erőn felül teljesített a SMAFC kosárcsapata, ugyanakkor idén sem szeretnék lejjebb tenni azt a bizonyos lécet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában