Labdarúgás

2024.09.04. 21:34

NB III foci - Egy pontot elvitt Sopronból a Dorog

Az NB III, Északnyugati csoportban egy előre hozott mérkőzést játszottak szerda este.

Kisalföld.hu

A dorogiak kérésére – mivel az idén 110 éves klub a hétvégén ünnepi találkozót játszik hazai pályán – szerdán rendezték az amúgy vasárnapra tervezett bajnoki összecsapást.

FC Sopron–Dorogi FC 1–1 (1–0)

Sopron, 450 néző. V.: Molnár A.

FC Sopron: Ferenczi – Auer, Bokor, Bolla, Reseterits - Sipőcz (Kocsis Á., 78.), Somogyi, Szabados – Kun, Szabó T., Szilágyi. Edző: Bücs Zsolt.

Dorog: Tímár – Forgó, Bokán (Sidó, 46.), Kovács O., Hoszpodár (Vígh, 62.), Szűcs (Erdey, 55.) - Szerencsi, Lénárth, Balla (Barna, 46.) - Vajda (Hajdi, 46.), Gula. Edző: Bekő Balázs.

Gsz.: Kun, ill. Erdei.

Kiállítva: Somogyi (64.).

Eseménytelen első fél óra után a Sopron nagy nyomás alá helyezte a vendégek kapuját, melynek eredménye egy szenzációs hazai találat lett.  1–0. A 71. percben Erdei kapásból 16 méterről bombázott a bal felső sarokba. 1–1. 

A  64. percben kissé „elhamarkodott piros lap  nagy mértékben befolyásolta a továbbiakat. A véghajrában mindkét együttes veszélyeztetett, de gól már nem született. A hazaiak közelebb álltak a győzelemhez.

Bücs Zsolt: – Emberfelettit küzdöttünk. Egy-nulla után eldönthettük volna a meccset, sajnos megint nem tudtuk. A két asszisztenssel semmi gondom nem volt, a játékvezető viszont saját magának sem köszön, annyira fenn hordja az orrát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában