Labdarúgás

2024.09.04. 12:51

Nadhir Benboualit leigazolta az ETO

Kisalföld.hu

A belga R Charleroi SC csapatától kölcsönbe érkezik a következő idényre az ETO NB I-es csapatához Nadhir Benbouali, a  24 éves, 1,90 méter magas algériai válogatott csatár, ahogy azt a Kisalföldben már jeleztük. 

Nadhir Benbouali karrierje során bizonyított hazájában, Algériában, ahol a Paradou AC színeiben 64 mérkőzésen lépett pályára, és ezeken 23 gólt szerzett, valamint 10 gólpasszt is kiosztott. Sikeres algériai szereplése után Belgiumba igazolt, ahol a R Charleroi SC csapatánál folytatta pályafutását, és felkeltette a nemzetközi figyelmet is.

A fiatal csatár az utóbbi időben sokat bajlódott térdsérüléssel, de a győri vezetők remélik, hogy gyorsaságával, technikai tudásával és gólérzékenységével hozzájárul a csapat sikereihez a következő időszakban. 

- Boldogok vagyunk, hogy egy olyan tehetséges játékost sikerült megszereznünk az utolsó pillanatban, mint Nadhir. A belga élvonalban már bizonyította tehetségét, fejlődését nálunk szeretné folytatni, velünk akar sikereket elérni. Mivel egy vérbeli csatárról beszélünk, sok gólt és gólpasszt várunk tőle - mondta Steven Vanharen, az ETO sportigazgatója a klub honlapján.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában