Sportszervezet

2024.09.17. 08:20

Még szélesebbre tárja kapuit a SMAFC

A SMAFC huszonhat szakosztálya egyre több sportolási lehetőséget biztosít, egyre szélesebb körnek. A szurkolótábor is hangolhat, izgalmas szezon elé néznek.

Kisalföld.hu

Horváth József, a SMAFC elnöke.

Fotó: Tarnai László

Tartalmas szezon előtt áll a SMAFC több szempontból is. Egyrészt a versenysportban több szakágban is NB II-es szinten indítja csapatait:  férfi kosárlabdában a korábbi évek jó szereplése után idén is az NB I/B Zöld csoportjában méreti meg magát a csapata, fiú vízilabdásai az ob II-ben akarnak minél többször győzni, a lány röplabdacsapat most először indul az NB II-ben, ezen a szinten versenyez az SC Sopronnal közösen működtetett lány labdarúgócsapat, valamint a  SMAFC sakkozói és a szektorlabdások is.

– Egyre szélesebb a palettánk a versenysportban, az utánpótlásnevelésben és a tömegsportban is. A SMAFC huszonhat szakosztályban biztosítja a sportolási lehetőséget nemcsak az egyetem hallgatói és dolgozói számára, hanem egyre inkább a soproniaknak is. Az külön öröm, hogy nemcsak a versenyzőink eredményesek, hanem egyre nagyobb a szurkolótáborunk is. Igazi közösséget építünk – fogalmaz a SMAFC elnöke, Horváth József.

A szabadidősportok területén is egyre szélesebbre tárják a kaput, akár hétvégén is helyet biztosítanak például a hobbisportolóknak a Krasznai-csarnokban. A Soproni Egyetem dolgozói és a hallgatói kiválthatják a SMAFC-tagságot, amivel ingyenes belépést nyernek a Lőver Uszodába, squasholhatnak és kondizhatnak a Pozsonyi úti Mega Sportközpontban.  A Futóklubba a mozogni vágyó soproniakat is várják: heti kétszer edzővel készülhetnek a jelentkezők, akiknek igény esetén versenyeket is szervez az egyetemi klub.

– Sopronban nem jelenthet gondot a mindennapos testnevelés gyakorlati megvalósítása, hiszen tényleg változatos a kínálatunk, mindenki megtalálhatja a neki tetsző sportágat. Szeretnénk hosszútávú fejlődési pályára állítani a SMAFC-ot, az ország legrégebbi, ma is működő sportegyesületét, ezért külön odafigyelünk az utánpótlás-nevelésre. A jövő sportolóit és drukkereit is szeretnénk magunk között tudni – zárta tájékoztatását Horváth József elnök.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában