Labdarúgó NB III

2024.09.10. 08:54

Kiválóan hangolt a Mosonmagyaróvár, peches Gyirmót II, remekelt Ruisz

Kisalföld.hu

A legszebb eredményt a Credobus Mosonmagyaróvár érte el megyebeli csapataink közül az elmúlt hétvégén az NB III Északnyugati csoportjában. A kék-fehérek nagyszerű győzelmet arattak a középmezőnybeli rivális Budaörs otthonában, ezzel a jelenlegi bajnokságban másodszor szereztek három pontot idegenben.Érdekesség, hogy szombaton is megismétlődik ez a párharc – csak ellentétes pályaválasztással – a MOL Magyar Kupában. 
Weitner Ádám vezetőedző csapata döntetlenekkel kezdte az őszi szezont – sorrendben Gyirmót II, Komárom, FC Sopron, Balatonfüred –, aztán az ötödik fordulóban a Kelen SC otthonában aratott 4–0-ás sikere jelentette az áttörést. Utána hazai pályán vereséget szenvedett a rosszul rajtoló, de azóta kiválóan szereplő III. kerülettől, majd következett a Budaörs elleni 2–0-ás győ­zelem. 
A Gyirmót FC Győr II balszerencsés mérkőzést játszott Komáromban, hiszen emberhátrányban, az utolsó percben kapta az egyenlítő gólt (3–3). 
„Sok körülmény sújtott bennünket a meccsen ahhoz, hogy a zsebben érzett három pont helyett most meg kell elégednünk eggyel – kezdi Ördög József, a Gyirmót II vezetőedzője. – Az első félidőben nem kaptunk meg egy szabályos gólt, majd a második elején Tullnert második sárgával kiállította a játékvezető, pedig mindössze két szabálytalanságot követett el. Tíz emberrel is ragyogóan kontráztunk, további két gólt szereztünk, de még maradtak is ki lehetőségeink. Utána kaptunk egy megítélhető, de véleményes büntetőt, így mentünk bele a hajrába. Szerintem indokolatlan volt az ötperces hosszabbítás, amelynek végén megszületett a hazaiak harmadik gólja. Nagyon bosszantott, mert egy ilyen helyzetet emberhátrányban is le kellett volna tudni védekezni.” 
A csapat jelenleg az utolsó helyen áll a bajnoki táblázaton. 
„Két meccs kivételével jól játszottunk, eddig mégsem tudtunk meccset nyerni – folytatja Ördög József. – Magyarázatként azt tudom felhozni, a tavalyihoz képest teljesen kicserélődött a játékoskeretünk, a csapat gerince jelenleg sérült, úgymond hiányzik a tengely. Hét fordulóban hét kiállítás ért bennünket, ez önmagáért beszél. Mivel a játékunkkal eddig sem volt nagy gond, bízom benne, hogy a negatív tendencia gyorsan megfordul és a továbbiakban mellénk áll a szerencse. Más célunk jelenleg nem lehet, mint a bennmaradás, és ezt remélem, teljesíteni is tudjuk a bajnokság végére.” 
Az ETO Akadémia a jó erőkből álló Veszprém otthonában szenvedett 2–1-es vereséget. Bár a zöld-fehérek hamar megszerezték a vezetést, a hazaiak nyomban egyenlíteni tudtak, majd bevitték a győztes találatot is. A veszprémi tudósítás szerint Ruisz Barnabás remekül védett, ő volt a meccs embere. 
Nagy Ádám, az ETO Akadémia vezetőedzője: „A teljesítményingadozás a fiatalság velejárója, és ezúttal nem tudtuk megteremteni azt a dominanciát, amit elterveztünk. Pontatlanság és kapkodás jellemzett minket, miközben a nagyon jó erőkből álló ellenfelünk rutinosan és jól futballozva nyert, amihez gratulálok!” 
A hetedik fordulóban már a múlt héten szerdán lejátszották az FC Sopron–Dorog mérkőzést (1–1), amelyen a 64. perctől tíz játékost felvonultató hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, ám a hajrában hiába veszélyeztettek többet, újabb gólt már nem tudtak szerezni. 
A Balatonfüred hazai meccsét – a Ferencváros hétvégi vendégjátéka miatt – a Bicske ellen ezen a héten szerdán rendezik meg. 

A bajnokság állása
 

          1.Érd                            75118216 
 2.Veszprém75119516
 3.Bicske650114315
 4.Újpest II7403141112
 5.Dorog733112912
 6.III. ker. TVE7322211711
 7.Budaörs7313141310
 8.ETO Akadémia7313141510
 9.M.-óvár72419510
 10.Puskás A. II7232999
 11.Haladás714210117
 12.FC Sopron7133696
 13.Balatonfüred6123275
 14.Kelen SC71156174
 15.Komárom70436114
 16.Gyirmót II70259192

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában