Teke

2024.09.09. 12:27

Hazai pályán is kikapott a Rába ETO

Az NB I-ben és a győri területi bajnokságban is rendeztek fordulót.

Kisalföld.hu

NB I

Rába ETO Győr SE–Ajka Kristály 3:5 (3330–3379).

Jól kezdődött a mérkőzés az ETO számára, hiszen az első párban gurító Cseh Máté a mérkőzés legjobb egyéni eredményét érte el, amivel megadta az alaphangot a folytatásra. A középső pároknál Batki Tamás még tartotta ugyan a lépést ajkai ellenfelével szemben, de a másik párosban tovább növelte faelőnyét a vendégcsapat. A záró harmadban aztán Koller Dánielnek közepes eredmény is elég volt az egyéni pontszerzéshez, de a mérkőzés állását már nem tudták megfordítani, így újabb vereség lett a vége

Psz.: Cseh M. 608, Batki T. 572, Koller D. 533

Az ifjúsági mérkőzésen ugyancsak vendégsiker született: Rába ETO Győr SE–Ajka Kristály 0:4 (824–972). Egyéni eredmények: Szücs B. 420, Sárai M. 405.

Bábolna SE–Pápai Vasas 3:5 (3290–3325).

Tóth Zoltán kiemelkedő egyéni eredményt produkált már a nyitó sorban, amivel jelentős előnybe került a csapata. A középső sorban mindkét bábolnai játékos 1–1 fával győzte le ellenfelét, Erre mondták a pápaiak, hogy szerencse is kellett hozzá. Aztán a befejező sorban már nem bízták a két bajnoki pontot a szerencsére, mert remek hajrájuknak köszönhetően a pápai csapat megfordította a mérkőzést, és elvitte a két bajnoki pontot Bábolnáról.

Psz.: Tóth Z. 642, Teberi M. 548, Schwarcz D. 513.

Az előmérkőzésen is a pápai fiatalok diadalmaskodtak: Bábolna–Pápai Vasas 0:4 (981–1024). Egyéni eredmények: Pulai D. 487, Morvai D. 494.

Szentgotthárd II–Mosonszentmiklós 6:2 (3486–3376).

Tartalékos csapattal is reménykedve utazott a MESE csapata a nyugati határszélre, ahol a kezdőként pályára lépő Solt Martin megismételte múlt heti izgalmas párharcát és most is egy fával bizonyult jobbnak aktuális ellenfelénél, de Hősi Rezsőnél elmaradt a pontszerzés. A középső sor a rutinra volt bízva Papp László ezúttal már higgadtan és jól játszott, de a Fortuna a hazai játékost segítette jobban és csupán apróságokon múlt a pontszerzése. Modrovits István kiegyensúlyozott jó teljesítménnyel magabiztosan hozta a pontot. Kettő-kettő és 6 fa hátránya volt a vendégcsapatnak. A záró sor Korcz Róbert és Pápai Tiborra volt bízva, de ők sem tudták a mérkőzést a maguk javára fordítani.

Frank László szakosztályvezető így látta a mérkőzést:

Tudtuk, hogy a hazai csapatnak a befejező sora a legerősebb, nem is botlottak meg. A mi párosunk hiába játszott jól, a hazaiak szuperligás teljesítményével nem tudtak lépést tartani. Elfogadható csapatfa ennyire volt elég. Dolgozunk tovább és készülünk a jövő hétvégi rangadóra.

Psz.: Solt M. 546, Modrovits I. 572,

Az ifik párharcában a hazaiak nyertek: Szentgotthárd–Mosonszentmiklós 3:1 (1089–945). Egyéni eredmények: Hirni D. 482, Vágó P. 463.

Győri területi bajnokság

Bábolna B–Kunsziget 5:3 (2483–2288).

A bábolnai fiatalok közel kétszáz fás győzelme egy pillanatig sem volt kétséges a tartalékos Kunsziget ellen, mely csak a hajrában tudott komolyabb ellenállást tanúsítani.

Psz.: Jurics G. 472, Mogyorósi B. 426, Balom N. 416, ill. Farkas A. 433, Németh I. 426, Farkas T. 404.

Károlyháza–Pribránszki Kft-Mosonszolnok 4:4 (2312–2312).

Ritkán előforduló faazonosság született Károlyházán, ahol végig szoros versengésben felváltva szereztek egyéni pontokat a játékosok, és végül mindkét csapat azonos faeredményt ért el. Mivel a csapatok egyaránt 3-3 egyéni pontot szereztek, a hazai csapat Pálfi Ádám remek egyéni eredményének köszönhetően pontot mentett a tavalyi bajnokcsapat ellen.

Psz.: Pálfi Á. 407, Stopkovits J. 391, Fülöp J. 390, ill. Bátkányi R. 422, Haller M. 393, Kovács B. 386.

Petőháza–Jobb Dáma 6:2 (2337–2268).

Két gyengébb eredmény is belefért a Petőháza csapatának abban, hogy a többiek jó teljesítményével győzelemmel indítsa a bajnokságot. A vendégcsapatnál csak a 400 feletti faeredmény jelentett pontszerzést.

Psz.: Csigó A. 437, Bujtás Gy. 400, Tóth I. 388, Németh L. 385, ill. Németh L. 410, Németh P. 403

Turris SE Sopron–Jánossomorja 5:3 (2367–2356).

Ezen a találkozón is csak a 400 fa feletti eredmények jelentettek egyéni pontokat, így a három gyengébb eredményt produkáló Jánossomorja csak megszorítani tudta a hazai együttest.

Psz.: Varga K. 421, Szekeres T. 402, Pukler N. 400, ill. ifj. Tóth Z. 465, Tóth Z. 419, Smuk K. 400.

Gyóróért Egyesület–Golden TC 6:2 (2672–2649).

Végig izgalmas mérkőzést játszott a két csapat. Az eredményes répcelaki pályán azonban csak az utolsó sorban tudott a Golden az átlagnál jobb eredményeket elérni, így a jó napot kifogó gyórói csapat kézben tartotta a mérkőzést és megszerezte a két pontot.

Psz.: Lukácsi L. 483, Bujtás R. 455, Göcsei T. 451, Pintér Á. 449, ill. Kanka L. 476, Bóna G. 446.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában