Álláspont

2024.09.04. 10:14

Csak sportszerűen! – Kollégánk véleménye a hazai labdarúgásról

Követem a hazai labdarúgást, igaz, első osztályú meccset csak nagyon ritkán nézek. Az eredményeket és a tabellát viszont mindig átfutom. A válogatott persze más, nemzeti csapatunk mérkőzései mindig a tévé elé ültetnek, és drukkolok a srácoknak.

Cs. Kovács Attila

Fotó: Shutterstock

Örülök a sikereknek, bosszankodom, ha elkerülhető hibák miatt maradunk alul. 

A magyar bajnokságok közelmúltbeli és korábbi fordulóiban nem is a játék és a pályán mutatott sportteljesítmény volt érdekes, hanem azok a jelenetek, melyek nem valók a zöld gyepre. Úgy veszem észre, nagyon hamar elszabadulnak az indulatok, és a játékosok nem bírnak magukkal, egymásnak esnek és az erejüket fitogtatják. Sokszor nevetséges szituációk után szakad el náluk a cérna és gyakran komikus pillanatokat, perceket produkálnak a kakaskodásaikkal. Jobb volna pedig, ha arra koncentrálnának, amiért a stoplist felhúzták a lábukra. 

Sajnos, az ehhez a célhoz kapcsolódó események felejthetők és nem megmozdulásaikkal tűnnek ki. 

Vármegyei csapatunk, az ETO háza tája is inkább a balhé és nem a győzelmek miatt kapott fokozott sajtónyilvánosságot. Sportszerűtlen magatartás csaknem tömegverekedést hozott össze a Diósgyőr elleni bajnoki lefújása után, Petras kapust pedig ki is állították. 

De a „nem a pályára való viselkedés” gyöngyszemét számomra az ETO Akadémia egyik fiatal reménysége mutatta be néhány napja a III. kerületi TVE-vel játszott meccsen. Ellenfele puha szellőt kavaró legyintése után esett össze viccesen a fiú és fetrengett a földön egy ideig. Ezt már tudja, de azt, hogy más, fontosabb dolgok is vannak a fejében és a lábában, még bizonyítania kell! De még nagyon fiatal, lesz rá ideje, egyelőre az internet szurkolói a Jászai-díjat szavazták meg neki. Ne színészkedj, Robi! 

Hamar elszabadulnak az indulatok, és a játékosok nem bírnak magukkal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában