Megújulás

2024.09.06. 09:12

Bemutatták a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club új játékosait és stábtagjait

A teljesítőképességet kell növelni, sok munka vár még ránk, szeretnénk örömet szerezni nektek, hogy büszkék tudjatok lenni – emelte ki Gyurka János, a Motherson Mosonmagyaróvár vezetőedzője az UFM arénában csütörtökön este tartott csapatbemutatón, ahol az érdeklődők megismerhették az új stábtagok mellett a most érkezett játékosokat is.

Mészely Réka

Bemutatkoztak az MKC 2024/2025-ös szezonjának játékosai

Fotó: Mészely Réka

Horváth Péter, az MKC operatív igazgatója a találkozón arról beszélt, hogy honnan hová jutott a 2014 szeptemberében elindult csapat, mely három év után Mosonszolnokról az akkor felépült arénába helyezte át edzéseinek helyszínét. Mára kétszeres bronzérmes és Európa Liga negyeddöntős a mosonmagyaróvári klub. Az operatív igazgató szerint a szurkolók is sokat hozzáadnak a sikerhez.

Az UFM arénában szervezett csapatbemutatón felszólaltak az új játékosok. Az új szezonban Caroline Martins, Sefcsik Nóra, Kukely Anna, Pipy Wolfs, Molnár Dorottya és Mélanie Halter erősíti újként a Motherson Mosonmagyaróvárt. A lányok külön is felszólaltak és arról beszéltek, hogy befogadó közösségre találtak, szeretnének fejlődni és bizonyítani. 

Két lány neve pedig változott, hiszen nemrég Udvardi Laura és Ines Ivancok is kimondta a boldogító igent. 

A csapat munkáját új masszőr és kapusedző is segíti az új szezonban.

Ennyi új játékos a korábbi szezonban nem volt, jól haladunk, cél, hogy egységgé kovácsolódjunk 

– hangsúlyozta Tóth Eszter csapatkapitány.

Gyurka János vezetőedző őszintén szólt az újrakezdésről: 

sok még a munka a csapat előtt, hiszen több játékos is átigazolt, és több új érkezett. 

– Kivételes munkát tudunk végezni, kivételes lányaink vannak – hangsúlyozta a mester, aki szerint azonban a teljesítőképességet növelni kell, sok munka vár még rájuk. – Szeretnénk minél több eredményt, szeretnénk örömet szerezni nektek, hogy büszkék tudjatok lenni. Mélyről kell sok mindent elkezdeni, időre, türelemre és megértésre van szükség – szólt a szurkolókhoz. A vezetőedző értékelte az együttese ETO elleni küzdelmét: a második félidőben már nem csak a küzdés látszott, hanem a lányok is a pályán.

Horváth Péter a célt is megfogalmazta: hogy egy stabil NB1-es csapata legyen Mosonmagyaróvárnak.

– A lányok értetek vannak, vannak ambícióik, örüljünk a győzelmeiknek – tette hozzá az operatív igazgató.

A találkozón lehetőség nyílt a szurkolóknak is kérdezni, éltek is e lehetőséggel. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában