Labdarúgás

2024.08.12. 11:18

Megyei foci - Győzött az osztályba öt év után visszatérő Fertőszentmiklós- Edzői nyilatkozatok

Kisalföld.hu

Intertech-Kapuvár–Koroncó 2–2 (1–1) 
Kapuvár, 350 néző. V.: Horváth M. 
Kapuvár: Kleizer – Szűcs A. (Varga T.), Kalmár, Kapa Martin, Farkas Z., Árki, Kelemen, Kapa Márkó, Schillinger R., Schillinger D. (Purt), Baranyai. Edző: Varga Péter. 
Koroncó: Kokas – Molnár M., Csete (Nagy B.), Veller (Vörös T.), Szabó Zs. (Horváth D.), Nagy P., Bieder, Lampert (Horváth R.), Görcs, Orbán (Fekete M.), Présinger. Edző: Makkos Tamás. 
Gsz.: Farkas Z. (2), ill. Veller, Szabó Zs. 

Hazai helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, de a vendégcsapat találta el a kapufát. A 26. percben vezetéshez jutott a Koroncó, ám négy perc múlva egyenlített a hazai csapat. A második félidő elején óriási kapuvári helyzet maradt ki, majd ismét a vendégek szereztek gólt. A 64. percben egyenlített ismét a Kapuvár, amely még két kapufáig jutott. 
A nagy iramú mérkőzésen sok helyzet maradt ki, a hazaiak – akik közelebb álltak a győzelemhez – négyszer is eltalálták a kapufát. 
Jók: mindenki, ill. Orbán, Nagy P., Veller. 
Varga Péter: – Jó csapat ellen jó eredménynek tartom a megszerzett egy pontot. Hiányérzetünk azért lehet, mert sok helyzetet hagytunk ki, de a gratuláció jár a csapatnak. 
Makkos Tamás: – A mérkőzés nagy taktikai csatát hozott, mi a szokásosnál több technikai hibát vétettünk. Erős csapat otthonában, kétszeri vezetés után is igazságosnak érzem a döntetlent. 

Hegykő–Vitnyéd 0–3 (0–2) 
Hegykő, 350 néző. V.: Jakus. 
Hegykő: Majer – Reseterics, Kóczán M. (Hipságh), Kóczán B., Halász M., Galambos, Bokán (Szabó K.), Nyerges, Horváth V., Cziránku, Bertha. Edző: Sütöri Péter. 
Vitnyéd: Germán M. – Szalai András (Detrik), Németh M., Hécz, Papp R., Varga G. (Simon M.), Nyakas (Horváth A.), Szalai Attila, Pankotai, Kovács A. (Kleizer), Szakács M. (Eckhardt). Edző: Kiss Ákos. 
Gsz.: Varga G., Halász M. (öngól), Németh M. 
Jól felkészült ellenfél ellen gyenge teljesítménnyel maradt alul a hegykői csapat. 
Jók: senki, ill. mindenki. 
Sütöri Péter: – Megérdemelt vendég- győzelem, de a gólkülönbséget túlzottnak tartom. 
Kiss Ákos: – Megérdemelt vendéggyőzelem született. 

Győrújbarát–Győrújfalu 4–1 (4–0) 
Győrújbarát, 150 néző. V.: Krasznai. 
Győrújbarát: Koncz – Szabó Sz. (Tóth P.), Nyiregyházki, Varga R., Samodai (Szabó M.), Gál I., Bagó B., Czanik, Varga J. (Lakatos), Tar (Nyiri), Paár (Fejes). Edző: Tenk Balázs. 
Győrújfalu: Tréger – Kovács D., Varga M., Németh M. (Bartalos), Kutich, Szekeres (Farkas P.), Farkas T., Balogh M. (Horváth B.), Takács M. (Takács J.), Simay, Jaczkó (Nagy M.). Edző: Pozsonyi Márk. 
Gsz.: Tar, Varga J., Varga R., Paár, ill. Nagy M. 
Hazai szempontból jól kezdődött a mérkőzés, 5 perc után kétgólos, fél óra után pedig már 4 gól volt a Győrújbarát előnye. A második félidőben is a hazaiak birtokolták többet a labdát, de újabb gólt már nem sikerült szerezniük. A mérkőzés hajrájában a vendégeknek sikerült a szépítés, míg a hazai csapat büntetőt hibázott. 
Jók: Nyiregyházki, Varga J., Tar, ill. Kutich, Nagy M. 
Tenk Balázs: – Természetesen nagyon-nagyon örülünk a győzelemnek, de a második félidei játékunk és hozzáállásunk elfogadhatatlan és megengedhetetlen. 
Pozsonyi Márk: – Rémálomszerű kezdés után negyvenöt percig tartott, mire összeszedtük magunkat. A csereként beállók sokat lendítettek a játékunkon, ami a szépítéshez volt elég. 

Credobus Tehetségközpont–Mezőörs 1–3 (1–1) 
Mosonmagyaróvár, 100 néző. V.: Baán A. 
Credobus Tehetségközpont: Hilmer – Gergely, Kovács B., Nagy K., Buglyó (Sipos), Herczeg, Kocsis G. (Mogyorósi), Ocskay, Pintér B. (Radics), Horváth Á., Gaál-Horvát. Edző: Borbély Attila. 
Mezőörs: Somogyi – Böröczky, Kerékgyártó, Venczel, Tóth L., Zámbó, Végh T. (Tóth M.), Molnár T. (Szántó), Nagy K., Dávid (Kreicz), Papp Sz. Edző: Bohner Roland. 
Gsz.: Nagy K., ill. Végh T. (2), Dávid. 
Az első félidőben a vendégek játszottak fölényben, ennek ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést, amit a mezőörsiek még a félidő hosszabbításában kiegyenlítettek. Szünet után is a vendégek játszottak fölényben, és megérdemelt győzelmet arattak. 
Jók: Hilmer, Herczeg, ill. Végh T., Zámbó, Dávid, Nagy K. 
Borbély Attila: – Rendkívül fiatal csapatunknak még szoknia kell a felnőttmezőnyt, igyekeztünk szervezetten játszani a bajnokaspiráns ellen, de kijött a vendégek fölénye és nagyobb tapasztalata. 
Bohner Roland: – Rossz minőségű pályán játszottunk, ami nem nagyon volt alkalmas a játékunkra. A hazai csapat szerezte meg a vezetést, de csapatunk mindvégig fölényben játszott és stabil maradt, így megérdemeltük a győzelmet. 

Rajczi Beton-Fertőszentmiklós–DAC Nádorváros 1–0 (1–0) 
Fertőszentmiklós, 250 néző. V.: Köves. 
Fertőszentmiklós: Simon – Bognár-Barzsó, Fodróczy (Halász G.), Kakuk, Csikai (Horváth S.), Orbán, Járfás, Nagy M., Kirják (Farkas B.), Németh P. (Eőri), Németh B. Edző: Rozmán László. 
DAC: Kiss A. – Vadász V., Bata (Madarász), Vaganjan (Gál M.), Csonka-Rajky (Domján), Széles, Peisser (Forgó), Virág, Póczik, Lengyel, Németh B. (Szokolics). Edző: Mayer János. 
Gsz.: Csikai. 
Küzdelmes összecsapást, tipikus egygólos mérkőzést láthatott a szépszámú nézősereg. Az osztályba öt év után visszatérő hazai csapat minden tagja száz százalékot teljesített a pályán, s megérdemelt sikert aratott. 
Jók: az egész csapat, ill. senki. 
Rozmán László: – Egy döntetlenszagú mérkőzésen sikerült a győztes gólt megszerezni, ami fontos volt a jó kezdés szempontjából. 
Mayer János: – Az első félidőben úgy éreztem magam, mint egy öregfiúk-mérkőzésen, a másodikban kicsit felpörögtünk. Az egyik helyzetét kihasználó csapat megérdemelten győzött. 

Győrszentiván–Csorna 0–8 (0–3) 
Győrszentiván, 150 néző. V.: Varga D. 
Győrszentiván: Samu (Soós) – Farkas B., Sáhó, Horváth B. (Takács P.), Csemez (Imre), Böcz (Nagy D.), Szabó P. (Gombos), Tóth R., Bieder, Kovács L., Kiss B. Edző: Kovács Zsolt. 
Csorna: Kantó – Szabó Z. (Horváth N.), Tóth A., Márton (Benszki B.), Füzi, Szőke, Ignácz (Gyulai), Németh B. (Nagy Á.), Kovács P. (Benszki K.), Nagy K., Ladjánszki. Edző: Horváth Rudolf. 
Gsz.: Szabó Z. (2), Németh B. (2), Szőke, Ignácz, Nagy K., Ladjánszki. 
Kiállítva: Bieder. 
A jobb játékerőt képviselő vendégcsapat magabiztos győzelmet aratott, de néhány játékvezetői ítélet borzolta a kedélyeket. 
Jók: mindenki, ill. mindenki. 
Kovács Zsolt: – Büszke vagyok a csapatomra. Szembeszéllel, hegynek felfelé is végigküzdötte a mérkőzést. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz a kiscsapatok élete a megyei I. osztályban. 
Családi János elnök: – Gratulálok a sportszerű hazaiaknak. 

Lavill-Ménfőcsanak–Abda-VVFK Bau 0–1 (0–1) 
Ménfőcsanak, 150 néző. V.: Mészáros N. 
Ménfőcsanak: Turi – Kalmár, Béres, Korsós, Puskás, Németh M., Buruzs, Vajda (Bartal), Bergendi, Nagy L., Fekete. Edző: Nemes Ferenc. 
Abda: Csáktornyai – Tóth K., Éri, Kerékgyártó, Maidics (Magyar), Babayigit (Tóth E.), Wágenhoffer, Kovács B.(Winkler), Jász, Balogh L., Kovács Á. Edző: Szűcs Gergely. 
Gsz.: Béres (öngól). 
Idény eleji formát produkált a két csapat, az Abda egy szerencsés vagy szerencsétlen öngóllal elvitte a három pontot. 
Jók: Turi, Buruzs, ill. Csáktornyai, Éri, Wágenhoffer, Balogh, Kovács Á. 
Nemes Ferenc: – Adtunk egy félidőnyi előnyt az ellenfelünknek, viszont a második félidőben már megpróbáltunk mindent megtenni a sikerért, de van, amikor semmi sem jön össze. 
Szűcs Gergely: – Minden kezdet nehéz. Szerettük volna győzelemmel indítani a bajnokságot, ami nagy nehezen sikerült is. Gratulálok a csapatomnak.

Davita Food-Gönyű–Üstökös FC Bácsa 1–4 (0–3) 
Gönyű, 100 néző. V.: Krasznai. 
Gönyű: Rom – Balog Z., Prácser (Kurdi), Koncsag, Varga Cs., Tarcsa, Varga P., Milos (Szilvágyi), Siska (Altrichter), Bodó, Varga Zs. (Fodor). Edző: Balog Zoltán. 
Bácsa: Kürnyek – Pasztendorf, Gerencsér, Tankovics (Győri), Rigó (Bartossik), Serfőző, Nagy M., Bella, Horváth Á. (Halász), Szabó K., Bauer (Mendel). Edző: Germán Ferenc. 
Gsz.: Tarcsa, ill. Gerencsér, Tankovics, Rigó, Serfőző. 
Sportszerű mérkőzésen a mezőnyben három perc kivételével kiegyenlített játék folyt, de abban a három percben a Bácsa kihasználta a hazaiak hibáit és eldöntötte a mérkőzést. 
Jók: Tarcsa, Siska, ill. mindenki. 
Balog Zoltán: – Három hibából gólt kaptunk, ami igazából el is döntötte a mérkőzés végkimenetelét. 
Germán Ferenc: – Fontos volt a jó bajnoki rajt. A csapat az első félidőben profi módon kihasználta az ellenfél hibáit, s a megszerzett előnyt okosan játszva sikerült megtartani. 

A bajnokság állása

 1.Csorna1100803
 2.Bácsa1100413
 3.Győrújbarát1100413
 4.Vitnyéd1100303
 5.Mezőörs1100313
 6.Abda1100103
 7.Fertőszentmiklós1100103
 8.Kapuvár1010221
 9.Koroncó1010221
 10.DAC1001010
 11.Ménfőcsanak1001010
 12.M.-óvár II1001130
 13.Győrújfalu1001140
 14.Gönyű1001140
 15.Hegykő1001030
 16.Győrszentiván1001080

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában