Labdarúgás

2024.08.28. 15:33

Horvát balhátvédet igazolt az ETO

A 24 éves horvát balhátvéd a Dinamo Zagreb együttesétől érkezik kölcsönbe egy évre.

Kisalföld.hu

Fotó: eto.hu

Az ETO FC Győr szerdán újabb érkező játékost jelentett be. Ahogy a Kisalföldben korábban jeleztük, a horvát Daniel Stefulj 186 centi magas, bal oldali védő kölcsönbe érkezik az ETO-hoz a Dinamo Zagrebtől. Korábban szerepelt a Slaven Belupo, a Rijeka és Celje csapatánál is. A Transfermarkt szerint a futballista  értéke 600 ezer euró.
Daniel Stefulj a gyorsaságáról és pontos beadásairól ismert, a bal oldalon több poszton is bevethető játékos már a horvát korosztályos válogatottakban is szerepelt, emellett európai kupamérkőzéseken is pályára lépett, így nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Az új igazolás érkezésével a győri csapat stabilitása és támadójátéka is tovább javulhat. Daniel Dtefulj bízik benne, hogy minél előbb pályára léphet új csapatában, melyben alapemberként akar sikereket elérni.

- Először is szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik mindent megtettek, hogy ez az átigazolás létrejöjjön. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem. Remekül érzem magam, mindenki nagyon jól fogadott, a körülmények fantasztikusak, várom az új kihívásokat. Minden edzésen és természetesen minden mérkőzésen a legjobbamat fogom nyújtani. Hiszem, hogy meccsről meccsre jobbak leszünk, és minél több pontot fogunk szerezni, hogy a lehető legjobb helyen fejezzük be a bajnokságot – mondta Daniel Štefulj az eto.hu-nak.

A szurkolók hamarosan már a pályán is láthatják Daniel Stefuljt az ETO FC mezében, hiszen már a következő mérkőzéseken is bevethető léphet. A klub vezetése bízik abban, hogy Stefulj gyorsan beilleszkedik, és hamarosan kulcsfontosságú játékossá válik a csapatban.

 - Örülünk, hogy egy ilyen képességű játékost sikerült megszerezni a csapatba, aki jó kvalitásokkal érkezik egy nagy klubból – kezdte Steven Vanharen sportigazgató a klub honlapján. - Ez az igazolás is azt mutatja, hogy a megfelelő irányba szeretnénk elindulni, komoly ambícióink vannak, minél előbb feljebb akarunk kapaszkodni a tabellán. Bízom benne, hogy vele együtt eredményesek leszünk!

Nyári játékosmozgások
Érkezők: Albion Marku (albán, Dinamo Tirana – Albánia, szabadon igazolható), Heitor (Heitor Marinho dos Santos, brazil, FCI Levadia – Észtország), Filip Kasa (cseh, DAC – Szlovákia), Matija Krivokapic (montenegrói, DAC 1904 – Szlovákia), Miljan Krpic (szerb-magyar, FK Vozsdovac – Szerbia), Samuel Petrás (szlovák, DAC 1904 – Szlovákia), Wajdi Szahli (tunéziai, Radnicki Kragujevac – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia; legutóbb kölcsönben Cracovia – Lengyelország), Zseljko Gavric (szerb-bosnyák, DAC 1904 – Szlovákia), Daniel Stefulj (horvát, Dinamo Zagreb - Horvátország)
Távozók: Gabriel Boschilia (brazil-olasz, Operário-PR – Brazília, szabadon igazolható), Hanzli Péter (Kallham FC – Ausztria), Matteo Lucarelli (olasz, Olbia – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Szujó Attila (Kolorcity Kazincbarcika), Tuboly Máté (debreceni kölcsön után DAC 1904 – Szlovákia), Kölcsönbe távozók: Buna Gábor (Opus Tigáz Tatabánya, ismét kölcsön), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Kovács Márk (román-magyar, DAC 1904 – Szlovákia, onnan Csíkszereda – Románia), Riquelme Rodrigues Mendes (brazil, DAC 1904 - Szlovákia), Urblík Norbert (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában