Női kézilabda

2024.08.24. 08:45

Hét góllal verte a német bronzérmest a Motherson Mosonmagyaróvár

Hatodik edzőmérkőzésén a Motherson Mosonmagyaróvár a német Thüringer HC-t látta vendégül.

Kisalföld.hu

Hasznos meccset játszott egymással a két csapat.

Fotó: mkcse.hu

A találkozót megelőzően a magyar női kézilabda válogatottal a párizsi olimpián hatodik helyet szerző Albek Annát köszöntötte Guntram Thurner. Az MKC elnökét is köszöntötték, hiszen augusztus 20-án a legmagasabb városi kitüntetést vehette át Mosonmagyaróváron, ő lett a Pro Urbe díjas.

Jól kezdte a mérkőzést a szeptember 3-ai bajnoki rajtra készülő MKC. Martins kiválóan védett, és a védekezés is rendben volt, így 14–9-re ellépett Gyurka János együttese. Kapaszkodott a német együttes, a szünetben három volt közte (20–17), sőt, a második félidő elején egy gólra felzárkózott a két magyart, Kuczora Csengét és Szabó Annát is a soraiban tudó THC. Egyenlíteni azonban nem tudott Herbert Müller együttese, ráadásul a hajrában egyre tovább nőtt az óvári előny. A hajrában a Mosonmagyaróvár ellenfele fölé nőtt, és végül 37–30-ra győzni tudott. Stranigg Zsófia 9 góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt.

Jegyzőkönyv 

Motherson Mosonmagyaróvár–Thüringer HC 37–30 (20–17)

Mosonmagyaróvár, UFM-aréna, 600 néző. V.: Bátori, Szécsi.

MKC: Martins – Falusi-Udvardi 1, Faragó 4, Albek 2, Ivancok-Soltic 3, Tóth G. 4, Stranigg Zs. 9/2. Cs.: Halter, Horváth Sz. (kapus), Tóth E., Lancz 3, Kukely 3, Molnár D., Wolfs 2, Varga E. 4/2, Schatzl 2. Edző: Gyurka János.

THC: Eckerle – Hendrikse 5, Holm 1, Hanfland 4, Kündig 1, Kuczora 5/3, Szabó A. 6/1. Cs.: Lövgren (kapus), Nooitmeer 1, Pichlmeier 1, Niederwieser, Hoffbeck 1, Aizawa 4, Reichert 1. Edző: Herbert Müller.

 

Nyilatkozatok

 

Gyurka János: – Végre teljes kerettel készülhetünk. Akadnak még hibák, főként a visszarendeződéssel, de már vannak jó periódusaink is a mérkőzéseken. A kapusok teljesítménye nagyon pozitív.

Herbert Müller: – Még javában tart a felkészülési időszak és most lett teljes a keretünk. Ilyenkor türelmesnek kell lenni, látszik a lányaimon, hogy akarnak és próbálkoznak, így én nagyon elégedett vagyok a hozzáállásukkal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában