Hajdu János szerint a saját nevelésű játékos az első csapatban a legnagyobb siker

A sokat látott mesteredző – aki nem mellesleg pedagógus végzettséggel is rendelkezik, és a Testnevelési Egyetemen a jövő szakembereinek tanulmányait segíti konzulensként – nagy reményeket fűz az új kezdeményezéshez, és reméli, hogy annak rövidtávon is kézzelfogható eredménye lesz. A Hajdu Jánossal készített interjú a klub honlapján jelent meg.

– Közel ötven éve edzősködik, férfi és női szövetségi kapitányként a felnőttekkel, valamint az utánpótlás válogatottakkal is sikeres volt a csapataival, jó pár generáció átment a kezei alatt. Miben látja a legnagyobb változást a gyerekeket illetően?

– 1975-ben a főiskola mellett kezdtem edzősködni. A kézilabda volt a mindenünk, nekem és a gyerekeknek is. Szerencsére mindig jó helyre kerültem, és sosem volt probléma a motivációval, így ebben a tekintetben nem látok változást a gyerekeknél. Ami más, hogy akkor még nem voltak kütyük, nem nyomkodta mindenki a telefont, a tabletet. Régen, amikor busszal vagy vonattal utaztunk, útközben kártyáztunk, beszélgettünk, hülyéskedtünk, most pedig mindenki az elektronikai eszközeit nyomkodja. Ezzel semmi gond nincs, ilyen a világ, ezt elfogadom. Egyébként valószínű, hogy én is változtam a fiatalokkal együtt, de a bánásmódot tekintve sem érzek különbséget. Látom, hogy ugyanúgy csillog a szemük és szívesen dolgoznak, én pedig nagyon becsülöm azokat, akik az életüket a kézilabdának szentelik. Fontosnak tartom, hogy ők is ugyanúgy élvezzék, amit csinálnak, mint én. Ami talán más, hogy a mostani fiatalok kicsit érzékenyebbek.

– Ennek megfelelően nem is edző, sokkal inkább pedagógus szemlélettel fordul majd a játékosok felé?

– Az edzői szakmában több szint van, ennek megfelelően változik a pedagógia és a szakma aránya. Amikor felnőttekkel foglalkozol, profi edzőként első a szakmaiság. Persze ott is fontos a pedagógiai kommunikáció, a pszichológia, a kapcsolattartás, de ahogy korosztályonként lejjebb megyünk, egyre nagyobb hangsúlyt kap a pedagógus hozzáállás, a nemnek és korosztálynak megfelelő kommunikáció. De továbbmegyek, egyénileg is minden gyerekkel másképp kell bánni, hiszen van, aki vagány, van, aki félénk, megint más izgul, szóval a pedagógiai érzéknek nagy jelentősége van. Ahogy az ember a gyerekeit is másképp kezeli – a helyzettől függően az egyiket leteremtheti, a másikat babusgatni kell –, ugyanúgy a tehetségek is más jellegű figyelmet érdemelnek. Általában egy klubcsapatban van húsz gyerek, akik közül hat-hét kiemelkedő tudású, közülük négy-öt képes nyerő emberként eldönti egy-egy meccset, a többiek átlagos szintet képviselnek. Egészen más motivációk vannak egyénenként, de aki sikeres felnőtt kézilabdázó akar lenni, annak lehetőség szerint plusz képzést kell biztosítani. Márpedig én az akadémistákra úgy tekintek, mint talentumokra, a jövő válogatottjaira.

– Meg lehet állapítani valakiről tinédzserkorban, hogy sikeres kézilabdázó lesz-e belőle?

– Kívülről talán nehéz megmondani egy tizennégy éves játékosnál, hogy mire lehet képes, de hatvan-hetven százalékban prognosztizálható. Ennek rengeteg összetevője van, ami alapján látszik, hogy kibe érdemes pluszmunkát fektetni. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki más kezét el kell engedni, mert vannak olyan tulajdonságok, amelyeken lehet változtatni, míg megint más genetikai tényezőkön nem. A prognosztizáció tehát két faktorból áll, az egyik az objektív, tudományos méréseken alapszik, például a játékos növekedésére, robbanékonyságára, térlátására vonatkozóan, míg a másik az edzői szubjektivitás, az intuíció, a megérzés és a szakmai tapasztalat, de még ezek együtteséből sem biztos, hogy valakiből sztárjátékos lesz. A fiatalok értékelése során figyelembe kell venni a biológiai életkort is, hiszen ebből látszik, hogy valaki a korosztályához mérten fejlettebb vagy fejletlenebb.

Hajdu János sokat vár a Talent Programtól

– Beszéljünk kicsit a nemrég indult Talent Programról, amelyet ön koordinál. Ez miben több, mint a hagyományos utánpótlásképzés?

– A Talent Programot Görbicz Anita találta ki, és nagyon örülök, hogy előállt az ötlettel. A szövetségen belül működik egy elitprogram, amelynek a női szakágvezetőjeként dolgozom, ebben tizenöt tehetséget támogatunk a Gerevich-ösztöndíjon keresztül – a klubedzőkkel közösen személyes, egyéni fejlesztési tervet készítünk nekik, ellenőrizzük a felméréseket, és bármilyen területen kérhetnek segítséget –, de mivel a klubjaikban dolgoznak, az egész távoktatás jellegű. Megjegyzem, több győri akadémista is bekerült az MKSZ Elitprogramjába. A győri Talent Program keretében ezzel szemben folyamatos, napi ráhatásunk van a fiatalok fejlődésére, a csapatedzéseken kívül heti több órát dolgozunk velük. Folyamatosan figyeljük őket, személyre, posztra szóló edzéseket tartunk nekik, rendszeresen kommunikálunk velük, elemezzük a mérkőzéseken nyújtott teljesítményüket. A programban aktívan együtt dolgozunk Holanek Zoltán erőnléti edzővel és számítunk az összes utánpótlás edző együttműködésére. Nagyon hiszek ebben a programban és sokat várok tőle.

– Néhány játékost már gondolom, megnézett, folyamatban van a kiválasztás. Lesznek, lehetnek újra saját nevelésű magyar játékosok, akik eljutnak a felnőtt csapatig, és hasznos játékosok lehetnek idővel válogatott szinten is?

– Már mindenkivel találkoztam, folyamatosan látogatom az edzéseket, edzésrészeket tartok és jegyzetelek, ki az, akit az edzője, és ki az, akit én javaslok a programba. Az eredményekből, tapasztalatokból aztán az edzői teammal közös döntésben szépen összeáll majd, hogy a nyolcvan gyerekből ki az a tizenöt, aki idén bekerül a Talent Programba. A kor nem számít, a lényeg, hogy olyan tehetség legyen, akinek idővel esélye lehet bekerülni és játszani a Győri Audi ETO KC felnőttcsapatában. Ezért vagyok itt, ez a cél motivál. Remélem, sikeres lesz az együttműködésünk. Az akadémiai képzés fontos küldetése, hogy folyamatosan játékosokat adjon az utánpótlás válogatottakba és az NB I-es csapatoknak. A piramis csúcsa az lesz, amikor a saját nevelésű játékosaink az Audi-ETO felnőttcsapatában is játéklehetőséget kapnak, de nem a produktivitás miatt, hanem mert odavalók. A Bajnokok Ligáját nem lehet csak magyar játékosokkal megnyerni, de szeretném, ha néhány éven belül több olyan fiatal lenne, akire a vezetőedző azt mondja, elég jó ahhoz, hogy az első csapatban játsszon.