Női labdarúgás

2024.08.08. 14:42

Győrött az ETO-val játszik a bécsi Austria

Kisalföld.hu

Három BL-részvevő után, az osztrák bajnokság egyik élcsapatát, az Austria Wien együttesét fogadja nemzetközi előkészületi mérkőzésen az ETO FC csapata.

A bécsi lila-fehérek az elmúlt szezonban bejutottak az Osztrák Kupa döntőjébe, csapatukban német, holland, valamint horvát légiós is található, így várhatóan újabb remek erőpróba vár majd a győri együttesre.
Az ETO játékosai, egy három napos szünetet követően, kedden folytatták a felkészülést, a hét elején még Dörnyei Balázs vezetőedző nélkül, aki a pro licences edzői tanfolyamon vett részt. A szakmai stáb természetesen nélküle is intenzív foglalkozásokat vezényelt, amelyeken már ott volt a sérüléséből szinte teljesen felépülő Bíró és Frajtovics is, míg a hiányzók visszatérése, néhány hét múlva lehet aktuális: Süle az augusztus végi bajnoki rajtra, Vachter és Borók kicsit később, míg Vida bő egy hónap múlva lehet újra teljes értékű tagja a győri csapatnak.
A többiek viszont ott lehetnek a pályán az Austria elleni találkozón, sőt, a kilátogató szurkolók, a tervek szerint, új arcokat is felfedezhetnek majd, hiszen a zöld-fehéreknél két tapasztalt idegenlégiós is szerepet kaphat.
Hír még az ETO háza tájáról, hogy a magyar U17-es válogatott összetartására Krizsan, míg az U15-ös válogatott edzőtáborára, Molnár K. és Szabó I. kapott meghívást a klubból.
Az ETO FC Győr–Austria Wien meccs pénteken 18 órakor a “camping” pályán kezdődik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában