Úszá

2024.06.23. 19:53

A győri Jakabos Zsuzsanna lemarad a párizsi olimpiáról

Kisalföld.hu

Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián.

Kapás Boglárka bronzérmet nyert, Jakabos Zsuzsanna pedig negyedik lett 200 méter pillangón a belgrádi úszó Európa-bajnokságon vasárnap.
A 35 éves Jakabos a szombati előfutamban mindössze egy tizedre volt, hogy kijusson a hatodik olimpiájára, a középfutamban azonban némiképpen távolabb került a 2:08.43 perces ötkarikás szinttől. Azonban így is a harmadik idővel (2:09.42) várta a finálét. 
Jakabosnak ezúttal elfogyott az ereje, nem volt esélye az olimpiai szintre, 2:10.26 perccel a negyedik lett, eközben viszont Kapás óriási hajrával, úgy, hogy féltávnál csak hetedik volt, 2:08.22-vel bejött harmadiknak, hét századra volt az ezüsttől.  
„Megpróbáltam tegnap kétszer, és ma egyszer, de az élet nem akarta úgy, hogy ez most sikerüljön. Azért az az egy tized elképesztően kevés, olyan gyorsan nem lehet lenyomni a stopperórát, ugyanakkor nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen időre voltam képes, hiszen nagyon mélyről indultam, az év elején ugyanilyen időt úsztam, gyorsúszásban....” - mondta Jakabos, aki hozzátette, nagyon büszke arra, hogy amióta él (1988) kevesebb olimpiát rendeztek nélküle, mint vele. A 11. Eb-jén szereplő Jakabos kijelentette, így most hosszú idő után végre nyaralni fog.
A Jakaboshoz hasonlóan szintén győri Szabó Szebasztián tagja volt az aranyérmes magyar vegyesváltónak a 4x100 méteres gyorsúszásan, majd vasárnap a hetedik helyen végzett 50 méter gyorson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában