Női kézilabda

2024.04.15. 13:01

Az olimpiáért minden nyarukat feláldoznák a magyar játékosok – videó

A férfi után a magyar női válogatott is kijutott a párizsi olimpiára. Golovin Vlagyimir együttese múlt hétvégén Nagy-Britanniát, Svédországot és Japánt legyőzve szerzett kvótát. A sikerből az Audi-ETO két (Győri-Lukács Viktória és Szöllősi-Schatzl Nadine), a Motherson-Mosonmagyaróvár három (Szemerey Zsófi, Albek Anna és Pásztor Noémi) játékosa is részt vállalt.

Kisalföld.hu

A jobbszélső Győri-Lukács szerint még felfoghatatlan, ami velük történt a debreceni selejtezőtornán.

Győri-Lukács Viktória szerint a svédek legyőzése komoly energiákat szabadított fel a válogatottban.
Fotó: Czeglédi Zsolt

„Fel kell még dolgozni a történteket, de három évig ezért küzdöttünk, nagy boldogság, hogy elértük a célunkat, hihetetlen, ott lehetünk Párizsban” – mondta a játékos, aki a második olimpiáján szerepelhet, ha keretben lesz majd.

„Azt hiszem, mégis új élmény vár rám, ránk, hiszen a tokiói játékok a koronavírus miatt teljesen más volt. Mivel az első volt, így különleges helyet foglal el a szívemben, de azért az igazi mégis csak a párizsi lehet. Izgatottan várom a korlátozásmentes olimpiát” – fogalmazott a játékos, aki szerint a svédek elleni siker pluszenergiákat szabadított fel bennük.

„A japánok elleni meccs előtt  úgy mentünk ki az öltözőből, hogy nincs döntetlen, nem fér bele semmilyen vereség, csakis a győzelem elfogadható. A svédeket megverni nagyon jó érzés volt pénteken, az akkora erőt adott nekünk, hogy elhittük, van keresnivalónk. Ha le tudtuk győzni Svédországot, akkor meg tudjuk verni Japánt is – folytatta az ázsiaiak ellen hat gólt szerző Győri-Lukács Viktória, aki úgy véli, helyén volt a szívük, ha volt is mélypont, ki tudták húzni egymást a gödörből.

„Talán ebben léptünk a legtöbbet előre a korábbi időszakhoz képest” – tette hozzá.

A mosonmagyaróvári Albek Anna orrtörése után tért vissza. Sokáig kérdéses volt, hogy ott lehet-e a selejtezőn, végül zöld utat kapott az orvosoktól, bár végül csak a japánok elleni mérkőzés utolsó negyedórájában kapott lehetőséget, viszont a korábbi világversenyeken kulcsszereplője volt a válogatottnak.

Albek Anna gólöröme a nõi kézilabda olimpiai selejtezõtorna 3. fordulójában játszott Magyarország–Japán mérkõzésen a debreceni Fõnix Arénában.
Fotó: Derencsényi István

„Sokan nem várták tőlünk ezt a nagy sikert, de ez plusz motiváció volt az egész csapatnak. Már két-három hónapja ezzel kelünk és fekszünk, hogy ezen a tornán mindent beleadjunk, és sikerült. Olyan magabiztosságot árasztó csapat volt most a pályán, amit lehetetlen volt megverni. Nagyon sok extra teljesítmény is kellett, Klujber Katrintól, Bíró Blankától és a szélsőktől is” – mondta a Mosonmagyaróvár jobbátlövője, aki szerint mérföldkő lehet ez a siker, és már az utolsó vb-meccsünkön is érződött, hogy nagyon extra dolgokra képesek, a horvátok elleni mérkőzésen is megmutatták, hogy nagyon nagy erő lakozik a csapatban, és együtt igazán erősek.

„Kellettek az egyéni teljesítmények, mégis csapatként tudunk mindig nyerni. Sokat kell dolgoznunk azért, hogy ezt a formát és ezt a teljesítményt stabilizálni tudjuk, mert még mindig fiatal a csapatunk, amelyben benne vannak a hullámvölgyek is. Én már nagyon várom a nyári felkészülést is. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, de erre minden nyaramat rááldoznám” – mondta.

Sorsolási kalapok

A csoportkör sorsolása kedden 17.30-tól lesz Párizsban. Elkészültek a sorsolási kalapok.

Nők, 1. kalap: Norvégia, Magyarország. 2. kalap: Hollandia, Németország. 3. kalap: Szlovénia, Spanyolország. 4. kalap: Svédország, Franciaország. 5. kalap: Dánia, Brazília. 6. kalap: Angola, Koreai Köztársaság.

Férfiak, 1. kalap: Dánia, Spanyolország. 2. kalap: Horvátország, Norvégia. 3. kalap: Magyarország, Németország. 4. kalap: Szlovénia, Franciaország. 5. kalap: Svédország, Egyiptom. 6. kalap: Argentína, Japán.

A csoportok első négy-négy helyezettje jut tovább.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában