Női kosárlabda

2024.04.13. 18:11

3x3-as olimpiai selejtező – Veresége ellenére elődöntős a három sopronival felálló magyar válogatott

A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott kikapott Egyiptomtól a hongkongi olimpiai selejtezőtorna A csoportjának harmadik fordulójában, ezzel együtt továbbjutott az elődöntőbe.

Kisalföld.hu

Elődöntős a Mompremier, Szabó F., Böröndy és Papp összeállítású magyar válogatott.

A Böröndy Vivien, Beatrice Mompremier, Papp Diána (mindhárom Sopron Basket) és Szabó Fanni összeállítású csapat pénteken a házigazda hongkongiakat és a lengyeleket is magabiztosan verte, és szombaton az A csoport megnyeréséért szállt harcba az 1/1-es mérleggel álló afrikaiak ellen. A találkozó bő félórás csúszással kezdődött a színpompás sárkányjelmezeket felvonultató nyitóünnepség miatt, de ez nem zavarta meg Földi Attila kapitány együttesét, amely a honosított Mompremier három pontjával kezdett, majd Böröndy duplát dobott. Az ellenfél nem szakadt le, sőt, 10–5-re fordított, részben a gyenge magyar lepattanózás miatt. A tízperces játékidő derekán 11–6 volt az állás, majd Egyiptom hét pontra meglépett, ekkor Papp duplája állította vissza az ötpontos távolságot. Ezt a hátralévő időben hasztalanul próbálta faragni a magyar csapat, amely 20–17-re kikapott, és elszenvedte első vereségét a hongkongi viadalon.

A válogatott a FIBA pontszámítása alapján ennek ellenére csoportelsőként jutott tovább az elődöntőbe, azaz már csak két siker választja el a párizsi kvótától. A magyarok vasárnap 9.30 órakor Azerbajdzsánnal küzdenek meg a négy között. A másik ágon Hollandia Lengyelországgal találkozik majd.

A vasárnapig tartó nyolccsapatos tornán a két kvartett első két helyezettje jut tovább az elődöntőbe, ahol a keresztjáték után alakul ki a döntő mezőnye, végül a tornagyőztes szerez majd ötkarikás kvótát.

A három állomásból álló selejtezősorozat második helyszíne a Japánban található Ucunomija lesz május 3–5-én – magyar érdekeltség nélkül –, a harmadik pedig Debrecen május 16-tól 19-ig. Ha Földi Attila együttese nem jár sikerrel Hongkongban, akkor a harmadik tornán is részt vehet, ahol már a magyar férfiak is szerepelni fognak. A debreceni viadalról az első 3–3 együttes mehet majd az olimpiára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában