Labdarúgás

2024.02.14. 10:13

Mosonmagyaróvár után a III. Kerülethez szerződött a támadó

Fotó: III. Kerületi TVE/Facebook

Az NB II-es Credobus Mosonmagyaróvártól távozott Szalka Dominik és az NB III-as  III. Kerület együttesében folytatja a karrierjét. 

„Tudtam, hogy egy jó csapathoz igazolok, jó játékosok alkotják a keretet, többen megfordultak magasabb osztályban is, de vannak mellettük tehetséges fiatalok is. Ami pedig a körülményeket illeti, azt gondolom, hogy magasabb osztályban is az élmezőnyhöz tartozna a Kerület. Fontos szempont volt számomra, hogy egy olyan csapatnál tudjam folytatni a pályafutásomat, amely felvállalja a kezdeményező támadófutballt, mert ezzel tudok én is azonosulni. Azt gondolom, hogy minden adott ahhoz, hogy tavasszal is sikeresen szerepeljünk. Egy hete vagyok itt a csapatnál, játszottam két edzőmeccset és azt kell, hogy mondjam, hogy abszolút pozitív minden. A légkör is kifejezetten jó, bár kicsit ismeretlen közegbe csöppentem, de azt gondolom, hogy maximálisan befogadó és segítőkész mindenki. A játékkal kapcsolatban még szükségünk van arra, hogy egymásra hangolódjunk, de jó úton járunk. A bajnoki rajtig van még időm arra, hogy utolérjem magam és hogy 100%-os formába lendüljek. Ami a személyes célokat illeti, azért jöttem ide, hogy minden hétvégén győzelemhez segítsem a csapatot és miután támadó vagyok ezért gólokat, gólpasszokat várok magamtól” – nyilatkozta Szalka új klubja közösségi oldalán.

A III. Kerületi TVE a harmadik helyen áll az NB III Északnyugati csoportjában. A gárdát öt pont választja el az éllovas Tatabányától.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában