Húsz éve hunyt el Fehér Miklós - Sokan elrejtették a szívük mélyén

– A hátrahagyott űrt, a szomorúságot felválthatják a közös emlékek, egy-egy jellegzetes mozdulat, szó vagy mondat, egy szép mosoly, mely aztán eszünkbe jut a minket elhagyó szeretteinkről. A gyász ezen fázisába értek húsz évvel a tragédia után? – kérdeztük Fehér Miklóst, Miki édesapját.
– Van, amikor látom a mosolyát, eszembe jut egy-egy jó sztori, amit mesélt vagy együtt éltünk át, ám aki elveszítette a gyermekét, szerintem sosem tud csak a szépre emlékezni. Olyan nincs, hogy eltelik valamennyi idő, s csak a jó marad meg. Próbáljuk nem kimutatni azt, amit még mindig gyakran érzünk, de ez nem jelenti azt, hogy a lelkünkben, szívünkben megtaláltuk a nyugalmat
a fiunkkal kapcsolatban.
– Nyilván azért az évfordulók nehezebbek, s jobban megviselik a családot. 
– Ez egyértelmű, de ezzel már együtt kell élnünk. Viszont az, hogy az emberek többsége emlékszik rá, nem felejti el, s a szíve mélyén elrejtette Mikit, s látták benne a jó embert, az számunkra is jóleső dolog.
– Nemrég a város újragondolta a Fehér Miklós-emléktornát. Rengeteg egykori társ, barát jött el Győrbe, ami arról árulkodik, mennyire tisztelték, szerették Mikit.
– Én is így gondolom, s nagyon örülök, büszke vagyok arra, hogy ennyien, még az ellenfelek közül is, elismerték a tudását, kedvelték, s az ország szinte minden szegletéből az első szóra eljöttek Győrbe, hogy rá emlékezzenek.
– Megható volt, ahogy ott álltak a feleségével, a csapatokkal a kivetítő alatt, miközben Miki góljait nézték. Elárulja, mi játszódott le akkor önben?
– Szinte minden gólját élőben láttam, de jó volt ezeket újra megnézni, átélni. Ám amikor vége lett a videónak, sok minden átfutott rajtam, s vége lett bennem mindennek...

– Gondolom, többször is megfordult a fejében, miért épp Mikivel, önökkel történt meg mindez. Meg lehetett-e volna még menteni az életét úgy, ahogy például tavalyelőtt az Eb-n szívrohamot kapó Eriksonét?
– Szerintem senki nem tudja a választ arra, miért alakult így minden. Megtörtént, szakadt az eső, így a körülmények miatt sem lehetett például defibrillátort használni, ennél többet tenni. Egyébként soha nem is hibáztattunk senkit. Semmi előjele nem volt a tragédiának, s hogy pontosan miért történt meg, az örök rejtély marad.

– Van még valamilyen kapcsolatuk a Benficával, a portugálokkal?
– Több csoport tagja is vagyok a közösségi oldalakon, így látom, hogy nagyon sokszor emlegetik Mikit. A születésnapján, névnapján vagy az évfordulón mindig megemlékeznek róla. Úgy tudom, most is lesz egy összejövetel a stadionban. Gyakran megkérdezik, hogy vagyunk, s olyankor üzennek is, hogy vigyázzunk magunkra.
– Miki testvére, Orsi egy gyönyörű unokával ajándékozta meg önöket. Ha jól tudjuk, külföldön élnek, de azért gyakran találkoznak velük?
– Szerencsére szinte minden hónapban látjuk az unokánkat. Lassan négyéves lesz, tünemény, és három nyelven beszél. Hatalmas öröm ő a számunkra, és azt mondhatom, a családunk ékköve. Mindig ragyog és fénylik.

– Tudja már, hogy híres focista volt a nagybátyja?
– Azt azért még nem. Fényképekről megismeri, mert már meséltünk neki róla. A temetőben is volt már kint velünk.
– Tíz éve, amikor Mikiről beszélgettünk, azt mondta, gyakran álmodik vele, de olyankor mindig gyerekként látja. Azóta felnőtt már a fia az álmaiban?
– Nem, nem nőtt fel. Azóta is tíz-tizenhárom évesként „találkozom” vele. A felnőtt arcát még nem láttam álmomban, ott megmaradt mint kissrác. Úgy szól, mosolyog rám sokszor éjszaka...