Bravúros mesterhatost is szerzett a győrszentiváni ikon

Király Ervin korszakos alakja a győrszentiváni labdarúgásnak. Napjainkban 67 éves, 46 évet dolgozott a helyi termelőszövetkezetben, minden ehhez a településhez köti. Tizenöt évet futballozott a helyi csapatban a megyei első osztályban és a Területi Bajnokságban. A saját számításai szerint ezen idő alatt mintegy négyszázszor lépett pályára és háromszáz gólt szerzett.

Két dátum, két mérkőzés foglalja keretbe a pályafutását:

1973. április 8., Győrszentiván-Mosoni Vasas 2-0. A csapat: Csemez – Kurja, Csámpa, Juranovics, Banák, Mészáros, Valics, Baranek, Udvardi (Király), Fertetics, Tóth.

1989. október 15., Győrszentiván-Mosoni Vasas 5-1. A csapat: Szabó – Szentmihályi, Juhász, Szalai, Glázer, Fekete, Balogh, Babos (Tóth), Németh A., Király (Stefanics).

Az előbbi az első, a második az utolsó bajnoki meccsét jelzi szentiváni színekben. Érdekesség, hogy mindig ugyanaz volt az ellenfél.

Kilenc éves korától futballozott a Győrszentiván serdülő csapatában, 1967-től volt igazolt játékos.

„Nagyon szegény gyerekként nőttem fel, futball cipőm sem volt. Örültem, hogy a klubnál szerelést kaptam és az edzések, meccsek után le lehetett fürdeni. Nekem valóban a pálya volt a második otthonom. Az edzőim emberségre tanítottak, a csapatban igazi közösségre leltem – meséli magáról. - Rövid időn belül nagyon jó csapat verbuválódott össze, az alábbi játékosokkal megnyertük az úttörő-bajnokságot: Sipos Gábor, Gruber Lajos, Miletics Gábor, Bobák Ferenc, Makrai Ernő, Makrai Gábor, Schmidt Ferenc, Kálmán Tamás, Hegyi László, Fehér János, Tóth Attila, Németh Zsolt, Tamasics János, Németh István és jómagam. Az első edzőnk Pongrácz Ferenc volt.”

Amikor az úttörő-bajnokcsapat tagjai elérték az ifjúsági korhatárt, tehát a többség az ifiben továbbra is együtt játszhatott volna, számukra kellemetlen döntés született.

„A termelőszövetkezetnek sok volt a négy csapat fenntartása és egyet megszüntetett, sajnos az ifire esett a választás. Ez nem volt szerencsés. A tartalékcsapat helyére került az előttünk lévő korosztály és ez már nem volt olyan erős garnitúra.”

Király Ervin szinte belenőtt a győrszentiváni labdarúgásba, évtizedekre visszamenően ismeri minden rezdülését.

„Az 1966-os bajnokság megnyerése nagyobb durranás volt, mint a miénk, amikor 1985-ben elsők lettünk. Nekünk ők voltak a példaképeink. Rendkívüli erőt jelentett, hogy Böcz Tónin kívül mindenki szentiváni volt náluk. A két megyei bajnokcsapat sikere között talán annyi volt a különbség, hogy ők az NB III-mal a magyar labdarúgás negyedik vonalában szerepeltek, hiszen előttük volt NB I, NB I/B, NB II és utána következett csak az NB III. A mi esetünkben a Területi Bajnokság a harmadik szintnek számított.”

Amikor 1971/72-ben az első nagy generáció kiesett az NB III-ból, óriási űr támadt a játékoskeretben.

Ezt követően a csatársor csaknem teljesen szétszéledt. Németh István az ETO-ba, Tóth Attila a MÁV DAC-ba ment, mások pedig, így Király Ervin is, bevonultak katonának. A csapat edzője Schillinger Rudolf lett.

„Az utánunk következő generáció szintén nagyon tehetséges volt, hiszen korábban ők is megnyerték a serdülő bajnokságot. A játékosok közül meg kell említeni továbbá Fekete Gyula, Juhász Árpád, Nagy Árpád és Ács Miklós nevét. Velük is mindig az élcsoporthoz tartoztunk. Ebben az időben nagyon valószerűtlennek látszott, hogy még egyszer együtt játsszon a régi ötös fogat: Fehér János, Tamasics János, Király Ervin, Tóth Attila, Németh István, de aztán mégis megtörtént. A leszerelők 1978-ban visszajöttek, később Némethet, Tóthot is visszahozták. Nálunk játszott már Schillinger László, Stummer András, Nyers Jenő, Segovics Zoltán és Frick Tibor is. A versenykiírás szerint az első öt csapat felkerült a Területi Bajnokságba. Az 1978/79-es bajnokságra újra összeálltunk, utána kétszer bronzérmesek lettünk, pedig nagyon erős volt a megyei első osztály a Motimmal, a Győri Dózsával, a Petőházával, a Csornával, a Kapuvárral, a Honvéd Radnótival és a Fertőszentmiklóssal. A Motim TE és a Győri Dózsa mögött a harmadik helyen végeztünk, így feljutottunk. Négy megye: Győr-Sopron, Veszprém, Vas, Zala tizennyolc csapata alkotta a mezőnyt. Mindjárt az első évben létszámcsökkentést határoztak el és csak az első tíz gárda maradt benn az osztályban. Egyetlen falusi csapat mi voltunk – tudom, persze, hogy évekkel korábban Győrhöz csatolták Szentivánt –, de mégis így volt. Öldöklő küzdelem alakult ki a tíz helyért. Mi csak a tehetségünkkel tudtunk harcolni, míg másoknak nagyon erős bázis állt a hátuk mögött, és minden eszközt megragadtak a bennmaradás érdekében. Úgy tudom, a mezőnyben mi voltunk az egyetlen csapat, ahol valóban dolgoztak a játékosok. Hét fordulóval a bajnokság befejezése előtt a kieső helyen tanyáztunk. Ekkor utaztunk a listavezető Fűzfőhöz. Nagyon jó játékkal kettő-nullra vertük őket. Az utána következő meccseken már nem lehetett bennünket megállítani. Hét mérkőzésből hatot nyertünk és egy volt döntetlen. Végül a kilencedik helyen végeztünk.”

Király Ervin ontotta a gólokat a Szentivánban, az osztály gólkirálya lett 33 találattal.

Hosszú játékos pályafutása tele van emlékezetes mérkőzésekkel, az egyik legkülönlegesebb egy Ajkai Bányász elleni, amit 1981. augusztus 30-án játszottak. Hatszáz hazai néző volt a tanúja, amikor a Győrszentiván 1-1-es félidő után 7-2-re legyőzte a vendégeket. A Szieber - Szarvas, Bognár, Segovics Z., Otoltics, Schillinger, Kiss, Stummer (Balogh), Király, Tóth A., Németh (Fehér) összeállítású csapatban Király hatszor volt eredményes.

Weisz tizenegyesből elért góljával az Ajka vezetett, de utána átvette az irányítást a Schillinger-legénység és a 32. percben Király első góljával kiegyenlített. A szünet után aztán gyorsan eldőlt a mérkőzés: a 48. és a 49. percben megint Király ért el gólt, majd Weisz távoli lövése talált utat a kapuba, 3-2. Egy perc múlva azonban beindult a hazai henger és folytatódott a Király-gólparádé, amit egy Tóth Attila találat tört meg és így alakult ki a szenzációs hazai győzelem.

A Népsport így írt a meccs után: „Jelen esetben nemcsak Király érdeme volt a fél tucat gól. Egyet 11-esből lőtt, további öt esetben pedig legjobb barátjának, a balszélső Németh Istvánnak mintaszerű, pontos beadásai, átadásai után volt eredményes. A ragyogó teljesítmény minden dicséretet és elismerést megérdemel. De az ünneplést az önzetlenség ..bajnoka”, a hűséges barát is megérdemelte.”

Király Ervin teljesítménye mindenképpen elismerésre méltó, hiszen a harmadik vonalban szinte példa nélküli, hogy valaki hat gólt ér el egy mérkőzésen.

A Területi Bajnokság második évében aztán több tényező hatására teljesen szétesett a szentiváni csapat. 

„Sok baj ért bennünket, rengeteg sérülés történt, tizenkét műtét várt a csapattagokra. A Területiben az Ajkai Alumínium, a Bauxitbányász, a MÁV DAC, a Sabaria vitték a prímet, ezek a csapatok szinte profinak számítottak a Győrszentivánhoz képest. A csapatunk visszaesett a megyei bajnokságba, ahol az edző Germán Ferenc lett. A legvégén dőlt el, hogy nem az első, hanem a második helyen végzünk. Az 1984/85-ös szezont viszont megnyertük, amiért köszönetet mondhattunk a Ménfőcsanaknak is. A két téesz elnöke, Sághy Zsolt, illetve Kelemen Vince mindig évődve rivalizáltak egymással, de ez inkább csak az egymás elleni meccseinkre vonatkozott. A Csanak nagyon sportszerűen viselkedett az utolsó fordulóban, három-egyre legyőzte a Soproni Vasast, mi pedig a Csornát három-kettőre, ezzel végre bajnokok lettünk, a Szentiván történetében másodszor. A siker elérésében fontos szerepet volt annak, hogy a pályán kívül is együtt volt a társaság, baráti volt a hangulat a játékosok között. Családostól, feleségekkel, barátnőkkel együtt utaztunk az autóbuszon a mérkőzésekre. Ha jó eredményt értünk el, a hazafelé vezető úton sokat nótáztunk. Az egyik legkedvesebb ez volt, amit talán az indulónknak is tekinthettünk: Szentiváni téesz tizenegy/ Hírük, nevük rettegett/ Győznek, mint a fergeteg/mert vagány gyerekek/ A kapusunk az vagány gyerek/a bekkek csuda jók/ a half sor igen príma/ a csatársor de jó.”

Persze nem mindig ebben a szalonképes változatban hangzott fel a nóta, de az öröm mámoros perceiben mindez megengedhető volt.

„Az utolsó mérkőzésemet amíg élek nem felejtem el, öt-egyre vertük a Mosoni Vasast. Ez volt a búcsúmeccsem, bár igazi búcsú a saját kérésemre nem volt. Már korábban abbahagytam a játékot, erre a találkozóra kimentem, mint néző, amikor a vezetők megkértek, hogy segítsek a csapatnak. Nem sokat haboztam, hazarohantam a futballcipőmért. A feleségem hiába kérlelt, hogy ne menjek, mert már régóta nem vagyok edzésben, nem hallgattam rá. Gondoltam, nekem így is menni fog a játék. Aztán megtörtént a baj. A válogatott hátvéd, Tóth Jóska öccse szépen becsúszva szerelt, én pedig rosszul estem és amikor felültem, lógott a karom, mert a jobb vállamban elszakadt két szalag. Mentővel vittek kórházba. Hát így ért véget a pályafutásom. Úgy érzem, tizenöt év alatt mindent megtettem a csapatért, talán ezért is kedveltek a szurkolók.”

A szentiváni legenda miután befejezte az aktív játékot, úgy gondolta, a futball mellett marad.

„A klubban felkértek az előkészítő csoport edzői teendőinek ellátására. Nagy örömmel csináltam, beiratkoztam egy edzői tanfolyamra, de hamar rájöttem, hogy ez nem az én közegem. Nagyon megváltozott a labdarúgás világa, és ez nekem nem tetszett. Hiába neveltél tehetséges gyerekeket, ha a környéken volt egy tehetős vállalkozó, az összevásárolta őket egy csapatba és más községnek, más klubnak hozta a dicsőséget. Így aztán elég gyorsan befejeztem az edzősködést és nézőként figyelem napjainkban is a győrszentiváni focit.”

Király Ervin a házában őrzi az ereklyéit. Az utolsó futballcipője is - amelyben jó párat lőtt a becsült háromszáz gólból – néhány labdával együtt egy állványon pihen. A szekrényben pedig egy bekötött albumban a szentiváni klub legszebb együtt egy állványon pihen. A szekrényben pedig egy bekötött albumban a szentiváni klub legszebb eseményeiről szóló cikkek sorakoznak. Királyról és a társairól.