Labdarúgás

2023.09.06. 13:42

Bumba bajnok szeretne lenni az ETO-val

Az NB II-ben a nyár egyik átigazolási szenzációja Claudiu Bumba Győrbe szerződése volt. A hírek szerint élvonalbeli klubok kívánságlistáján is szerepelt, az ETO-nak őket megelőzve sikerült megkaparintani. A 29 éves, 175 centiméter magas középpályás eddig jól teljesített, eddig mind a hét mérkőzésen pályára lépett és ezeken négy gólt szerzett, abból kettőt mindjárt a nyitányon a győri derbin. A 100. NB I-es meccsét szeretné az ETO színeiben ünnepelni.

Papp Győző

Nagyon fiatalon, mindössze 15 esztendősen mutatkozott be a román másodosztályban. Másfél évvel később debütált az élvonalban, majd 2012 nyarán – még utánpótláskorú játékosként – az AS Roma vette kölcsön egy évre 600.000 euróért.

„Az egy rendkívül meghatározó időszaka volt az életemnek. A menedzserem jelezte, hogy kölcsönbe leigazolna az AS Roma, én pedig nem sokat gondolkoztam azon, hogy belevágjak-e a kalandba. Tizennyolc éves voltam ekkor, ez volt az első külföldi időszakom, kellett egy kis idő ahhoz, hogy egy számomra teljesen új helyen beilleszkedjek, ugyanakkor rengeteg élménnyel és élettapasztalattal gazdagodtam. Többször volt lehetőségem a Roma első csapatával együtt edzeni, ahol ragyogó játékosok szerepeltek abban az időben is. A korosztályos együttesben a legeredményesebb góllövő voltam, megnyertük a Primavera-szuperkupát, a döntőben is sikerült gólt szereznem, szóval tényleg jó szívvel gondolok vissza arra az évre. Izraelben és Törökországban is szép időszakot töltöttem el, amelyek hozzájárultak a fejlődésemhez” – nyilatkozta korábban a Fehérvár honlapjának.

Érdekes és szerteágazó pályafutás áll eddig mögötte, 2018 óta futballozik Magyarországon, a Kisvárdában és a Fehérvárban lépett pályára az élvonalban, ahol 95 mérkőzésen 18 gólt szerzett. Magyarországon az ETO a harmadik csapata.  

Nagyon jól érzem magam Győrben, remekül kezdtük a szezont, mint ahogy várták is tőlünk – mondja. – Arra kell koncentrálnunk, hogy megmaradjunk az első helyen. Boldog vagyok, hogy az ETO-ban játszhatok. Több első osztályú lehetőséget is visszautasítottam, azért jöttem ide, hogy részese lehessek annak a nagyszerű projektnek, amit felvázoltak nekem. Azonosulni tudok a klub törekvéseivel és hiszek benne, hogy a terveinket meg tudjuk valósítani.

Az ETO hét forduló elteltével öt győzelemmel és két vereséggel áll a táblázat első helyén. Hazai pályán legyőzték a BVSC-t, a Kozármislenyt és a Tiszakécskét, idegenben a Gyirmótot, a Csákvárt, viszont vereséget szenvedtek Nyíregyházán és Kispesten.

Adódik a kérdés, mennyire elégedett a csapat eddigi teljesítményével.

– Természetesen elégedett vagyok a csapattal, az a cél, hogy a megkezdett utat folytassuk: edzésről edzésre, meccsről meccsre. És a végén persze célba érjünk.

Felnőtt játékosként több külföldi klubban is szerepelt, bár egy-egy országban többnyire csak elég rövid időt töltött. Magyarországon már négy éve futballozik. Azt mondja, ez azért is jó, mert így közel lehet a hazájához és úgy tekinthet magára, mint egy közülünk való emberre.

Két honfitársával – Eduárd Pap és Paul Anton – együtt jelenleg három román erősíti az ETO-t, ami könnyebbséget jelent számára.

– Jól megértjük egymást a pályán és a civil életben is – neveti el magát Bumba. – Barátok vagyunk, már korábbi az ismeretségünk, a családtagjaink is jóban vannak. A körülmények adottak ahhoz, hogy jól teljesítsünk a csapattal. Tetszik Győr, ahol ugyan csak néhány hete élünk, nagyszerű városnak tűnik. Minden megvan itt, amire a családomnak szüksége lehet.

Bumba játékát hamar megkedvelték a győri szurkolók: remekül lát a pályán és eddig az eredményességére sem lehet panasz. Búcsúzóul megkérdeztük tőle, ha a bajnokság végén újra beszélgetnénk, akkor mivel lenne elégedett.

– Csak az első hellyel – hangzott a válasz.

Ezt minden ETO-szurkoló örömmel elfogadná.

Névjegy

Név: Claudiu Bumba

Születési adatok: 1994. január 5., Nagybánya

Állampolgárság: román

Poszt: középpályás

Klubjai: 2009–2011: Nagybánya, 2011–2015: Marosvásárhely, 2015–2017: Hapoel Tel-Aviv, 2017: Dinamo Bucuresti, 2017–2018: Concordia Chiajna, 2018–2019: Adanaspor, 2019–2022: Kisvárda, 2022–2023: MOL Fehérvár, 2023: Fehérvár II, 2023–: ETO FC Győr

Válogatottság: 3

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában