Ma már győriként oktatja a kapusokat

– A játékos-pályafutását, vagy az edzői munkáját értékeli többre?
– Természetesen az utóbbit, a mostanit. De a játékosmúlt, annak tapasztalatai nélkül az edzői pályán sem vittem volna sokra. A kettő teljes mértékben összefügg, kiegészíti egymást. 
– Mit tekint aktív kapusként elért csúcspontnak? 
– A tatabányai NB I-es időszakomat, amikor az Intertotó-kupában is őrizhettem a bányászcsapat hálóját. Ekkor kerülhettem a labdarúgás élvonalának körforgásába. Előtte öt esztendőt bányában dolgoztam, megismertem az élet nehéz oldalát, és tudtam értékelni mindazt, amit a futball nyújt. Kellett szerencse ahhoz, hogy két kapus sérülése után engem igazoljanak le még Oroszlányba, viszont később elkerült a szerencse, elég későn kerültem közel az élvonalhoz. 
– Hogyan sikerült átvészelnie a legnehezebb korszakot? 
– Próbáltam becsülettel végezni a munkámat, végeztem az ahhoz szükséges iskolákat, például a híradástechnikai technikumot. És mellette fociztam a legalacsonyabb osztályban, a megyei harmadik vonalban. 
– Milyen erények segítették később a legmagasabb osztályig? 
– Elsősorban a megbízhatóságom, meg az, hogy szerettem a kihívásokat, ezek később főleg a büntetők hárításánál kamatoztak. Abban az időben döntetlen esetén tizenegyesekkel döntötték el, hogy melyik csapat kap két vagy egy pontot, volt olyan idényem, hogy a játékidőn belüli büntetőkkel együtt ötvenhatból huszonnyolcat kivédtem. Az NB II-ben az Oroszlánnyal tizenkét párbajból tizenegyet megnyertünk, volt, hogy a bíró kétszer rúgatta újra, én meg harmadszorra is megfogtam. Csaknem három évig voltam az Oroszlány kapusa. Tornyi Barnabás edzősége idején a Haladással játszottunk osztályozót az NB I-ért, a hazai győzelem után azonban Szombathelyen alulmaradtunk. 
– Hogyan lett edző, miként vált hivatásává? 
– Már a játék mellett képeztem magam, megvan az UEFA A-licences vizsgám, a legmagasabb európai kapusedzői és a hazai szakedzői végzettséggel is rendelkezem. Még védtem a Videotonnál, amikor már a közeli Kincsesbánya fiataljait igyekeztem összefogni, tisztelték bennem az első osztályú futballistát. Később a megyei bajnokságban kiesőjelölt Mórral csaknem feljutottunk az NB III-ba, majd az osztrák negyed-osztályú Kirschlag bajnokságot is nyert. Ekkor kezdtem szakosodni, a Videotonban már kapusokkal is foglalkoztam, Végh, Mitring, Milinte voltak a tanítványaim.

 
– Ezután érkezett az ETO hívása?
– Klement Tibor és Reszeli-Soós István kerestek meg azzal, hogy szeretnék, ha főállásban lennék kapusedző a nagy múltú győri klubnál. Tizenegy gyümölcsöző év együttműködése lett belőle bajnoki arannyal, bronzzal, Szuper Kupával, kupaezüstökkel… 
– Miért kellett néhány kerülettel délebbre tennie a székhelyét? 
– Szerettem az ETO-t, életem volt, de a Quaestor bedőlését követően az anyagi gondok és a fizetési nehézségek miatt kénytelen voltam váltani. 

Ráadásul a gyirmóti klubmodell és a jövőt illető elképzeléseik nyerték el a tetszésemet. A közös szimpátia a mai napig tart, nem bántam meg a döntésemet. Jól érzem magam Gyirmóton, a munkához minden feltétel adott. Februárban betöltöm a hatvanat, de még nem gondolok a nyugdíjra. 
– Hogyan érte el, hogy mindkét gyirmóti neveltje képes a sorozatos helytállásra? 
– Egy csapatnál akkor van gond, ha két kapus egészségtelen rivalizálással él egymás mellett. Nálunk a rivalizálás megvan, de teljes mértékben segítik egymást és elfogadják a társ jó eredményeit. Kettejük közül Rusák Edvárd harmadik számú kapus volt, tehetségét látva jósoltam meg, hogy néhány hónap alatt első számúvá léphet elő. Hársfalvi Andrást az első gyirmóti edzése után javasoltam leigazolásra, látva a benne lévő képességeket. Egyébként itthon sok kiváló kapusedző dolgozik, élve a több személyes kontaktust, bizalmat hozó egyéni képzések lehetőségével. A többiek nem tudom, hogy vannak vele, én bevallom, az első találkozások, az első kézfogás, a szembe nézés sok mindent eldönt. 
– Tőkés László kitől kapta és kinek adta a legtöbbet? 
– Ha ki kell emelnem valakit, akkor bárki megbántása nélkül Pajkos Jánost mondanám. Az általam trenírozottak közül Szasa Sztevanovic képességeit mindenki elismerte, viszont Molnár Péterről kevesen hitték, hogy közel másfél száz meccse lesz az NB I-ben, Nagy Gergelyt pedig el akarták küldeni, az igazamat bizonyítja, hogy napjainkban is az élvonalban véd. És azt hiszem, egy kapusedzőt a tanítványai teljesítményei minősítenek.