Exsoproniak együtt egy spanyol csapatban

A szezont még Olaszországban kezdte, majd Spanyolországban folytatja pályafutását Varga Sára. A fiatal, korábbi korosztályos válogatott irányító az előző évadban tagja volt a  Sopron Basket Euroligát nyerő együttesének. Vele beszélgettünk.

– Hogyan került el Sopronból és igazolt Olaszországba?
– Az, hogy távozom Sopronból, nehéz szívvel meghozott saját döntésem volt. Mivel erre az évadra már kikerültem a fiatalszabály alól, sejtettem, hogy egy ilyen szintű csapatban nem nagyon kapom meg az előző évadbeli játékperceimet, így a fejlődésem érdekében a távozás mellett döntöttem. Mindezt meg is beszéltük Török Zoltán ügyvezetővel. Úgy gondoltam, ha már elmegyek Európa legjobb csapatától, akkor egy másik magyar csapat helyett inkább kipróbálom magam egy idegen kosaras kultúrában. Szerettem volna, sőt, szeretnék nagyobb felelősséggel játszani, több időt tölteni a pályán kiélezett helyzetekben, szoros végjátékokban. Jött az olasz ajánlat, elfogadtam.

– Aztán a Valdarno csapatából is távozott a spanyol Cordobához. Mi történt?

– Olaszországban úgy fogadtak, mint ugyan Euroliga-győztes, de azért tapasztalatlan irányítót, és ebben teljesen igazuk is volt. Sajnos a felkészülés elején megsérültem a vállamon, emiatt a csapatépítés fontos időszakában heteket kellett kihagynom, az edző pedig amúgy is – főleg az irányító poszton – a rutinosabb játékosok szerepeltetését preferálta. De nem ezért távoztam, megküzdöttem volna a helyemért., szerettem volna megmutatni, mire vagyok képes. Annak, hogy távoztam jóval inkább személyes oka volt, mint szakmai. A csapat hatvan körüli, családos technikai vezetője megpróbált kikezdeni velem, pedig tudta, hogy otthon barátom van, kapcsolatban élek. Az eset után azt éreztem, mindenképpen távoznom kell onnan, lelkileg nagyon megviseltek a történtek.

– A klubnál volt valamilyen következménye az esetnek?

– Igen, lefokozták a férfit, és következő szezontól pedig fel is függesztik, ha minden igaz. Az eseten már túl vagyok, sem rágondolni, sem pedig beszélni nem akarok erről soha többé. Ezt követően került képbe a spanyol másodosztályú Cordoba, oda igazoltam.

– Ahol ha jól tudjuk, van magyar, sőt, korábbi soproni csapattársa...

– Így van, Licsi, azaz Licskai Zsófi. Kislányként, utánpótlás játékosként sok meccsen láttam, több autogramom is van tőle. Tudtam, hogy az előző évadban ott játszott, és amikor kiderült, hogy a Cordoba érdeklődik irántam, írtam neki, és érdeklődtem a klub felől. Akkor még nem tért vissza, de mire oda kerültem, addigra már ő is aláírt. Ez azért sokat jelent, nagy segítség nekem, ő már perfekt spanyol. Nem állunk jól, nyáron is nagy volt a mozgás a csapatnál, mi ketten nemrég csatlakoztunk, de szeretnénk előrelépni, bentmaradni a másodosztályban.

– Milyen tapasztalatokat szerzett a külföldön töltött hónapok alatt?

– A két-három hónapos légióskodás alatt többet, mint más egy egész évad alatt. Az olasz bajnokság nagyon fizikális, szinte verekedős, szerintem a játékvezetők ott sokkal jobban engedik az agresszív test-test elleni játékot, mint otthon. Emellett – bár ez nem annyira szakmai jellegű tapasztalat – az olasz együttesnél nem, vagy csak alig beszéltek angolul, szerencsére hamar megtanultam az olasz kosaras nyelvet. Itt Spanyolországban pedig még a másodosztályban is borzasztó nagy az iram, gyors a játék, nem nagyon vannak mondjuk tíz másodpercnél hosszabb akciók. Úgy gondolom, ebben a stílusban van lehetőségem fejlődni, bátrabban egy-egyezni, kosárra törni, és úgy vagy eredményesnek lenni, vagy a társakat helyzetbe hozni.