A Sopron Basket csapatkapitányának 248. meccse mindent visz

– Gratulálunk, igazán emlékezetes volt a jubileumi mérkőzése. Pedig az első negyed közepén, tizenkettő-ötös hazai vezetésnél nem úgy nézett ki, hogy huszonöt pontos soproni siker lesz a vége. Ekkor azonban Gáspár Dávid időt kért. Mi történt? 

– Arra hívta föl a figyelmet, hogy próbáljuk rendezni a védekezést, alkalmazni, amit kifejezetten a Mersin ellen gyakoroltunk. Ahogy ez sikerült, a támadásaink is jobb ritmusúak, pontosabbak lettek, az ellenfél pedig egyre inkább elbizonytalanodott. Megmondom őszintén, ilyen sima, nagy különbségű győzelemre nem számítottam, hiszen a Mersin keretét kinyilatkoztatva úgy válogatták össze, hogy Final Fourba jusson. És tényleg nagyon erős ez a csapat, tele nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező, kitűnő képességű játékossal. Abban bíztam, hogy az előző meccsekhez képest sikerül előrelépni, nos, az eredmény azt mutatja: sikerült. 

– Emlékszik még rá, mikor és hol játszotta első Euroliga-mérkőzését? 

– Kétezerhárom őszén, valahol idegenben... talán Bourges-ban. 

– Valenciában. Bár sejtjük a választ, azért ilyen alkalmakkor meg kell kérdezni: van kedvenc a kétszázötven között? 

– Természetesen az áprilisi Euroliga-döntő! De sok szép emlékem van ebből a sorozatból, például az a soproni Final Four, amelyben bejutottunk a döntőbe. Ha valaki mondjuk hat-nyolc éve azt mondja, hogy folyamatosan ott leszünk a Final Fourban... Nem nagyon hittem volna neki. 

– Sok helyre elutazott már mérkőzést játszani. Mennyire volt mód egy-egy helyen körülnézni, és van-e kedvenc városa, ahová mindig szívesen ment?– Alapvetően nem várost nézni utazunk az Euroliga kapcsán, de a sportnak ez egy nagyon szép hozadéka, hogy általa sok helyre eljuthat az ember. A közel húsz év alatt, amióta a sorozatban játszom, azért szerencsére volt néhány alkalom, amikor későbbi géppel utaztunk haza, így volt, ahol kicsit körülnézhettünk. E tekintetben nekem Valencia tetszett a legjobban, de Prága is nagyon szép. Eljutni Jekatyerinburgba vagy Kurszkba is egyfajta tapasztalatszerzés. Annak pedig, hogy Isztambult szeretem, azért érzelmi oka is van. Az ország, ami nagyon tetszett, és kicsit nehezemre is esett eljönnöm onnan, az Izland, ahol a válogatottal voltunk. 

– Hét éve édesanya. Az anyaság mennyire változtatta meg az utazáshoz való viszonyát? 

– Amikor Márk még kicsi volt, azért stresszes volt az utazás, tudni, hogy minden rendben van-e vele, de szerencsére mindig olyan emberek vettek minket körül és vigyáztak rá, akikben száz százalékig megbízom. Ráadásul már hétéves, úgyhogy ezzel nincs gond. Ami rossz, az például egy olyan nap, mint a tegnapi: hajnali négykor indultunk, buszozás, várakozás reptereken, és délután négy körül értünk haza. Az ilyenek fölösleges napok, sem pihenés, sem feltöltődés, amúgy is fáradtak vagyunk, csak még fáradtabbak leszünk tőle. 

– Ez a kétszázötvenedik meccs nyilván emlékezetes marad... 

– Sok nagy csatára fogok majd sokáig emlékezni, de azért a kétszáznegyvennyolcadik mindent visz.