Interjú Vanyus Attilával – a sportvezető azt szeretné, hogy öt év múlva is a legrangosabb trófeákért játsszon a zöld-fehér győri csapat

– Azt mondják, a boldog nyugdíjasévek alapja, hogy mindig érjék feladatok az embert. Most ismét szüksége van önre az ETO-nak, komoly kihívás találta meg. Hogy áll a felkéréshez?

– Mindent összevetve, örülök neki. Annak ellenére, hogy 76 éves vagyok, nem feledkezett meg rólam a város, s ez jóleső érzés. Édesapám már kétévesen vitt ETO-meccsekre. Aki ismer, tudja, hogy életem meghatározó része a zöld-fehér klub és Győr. Több világversenyen, olimpián részt vettem csapatvezetőként, kaptam országos elismeréseket, ám a legnagyobb becsben a győri kitüntetéseket tartom. A lokálpatriotizmus, a klubhűség mindig fontos érték volt számomra. Valaha nem kis pénzekkel csábítottak más hazai klubokhoz is, de a hívó szavakra mindig azt mondtam: velem rossz lóra tennétek, mert a szívem mélyén mindig győri maradok. Remélem, hogy a tapasztalatommal újra hasznára leszek az ETO-nak és a városnak.

– A családja mit szólt hozzá, hogy mostantól nem csupán az Audi-ETO KC tiszteletbeli elnöke, hanem az egyesület által alapított gazdasági társaság egyik ügyvezetője, akinek ismét felelős döntéseket kell hoznia?

– A feleségem és a gyerekeim is kicsit féltenek, kimondva-kimondatlanul nem igazán tetszett nekik a döntésem. Ám végül elfogadták azt, hogy ha az ETO-ról volt szó, egész életemben soha nem voltam képes nemet mondani.

Hősidők

– Amikor 1989-ben átvette az ETO kézilabda-szakosztályának vezetését, milyen elvek szerint próbált egyről a kettőre lépni?

– Azok az esztendők voltak a hősidők. Teljesen más gondokkal küzdöttünk, mint napjainkban. Biztos alapokban, pici, előremutató lépésekben gondolkodtam, miközben az első évek a túlélésről szóltak. A felnőttcsapatunkban alig volt 8–10 hadra fogható játékos, reális cél csak az lehetett, hogy ne essünk ki az NB I-ből. Szerencsére ezt elkerültük, miközben egyre jobb szakembereket gyűjtöttem magam mellé. Mindig hittem a csapatmunkában, vallom: egy ember sehol sem képes megváltani a világot.Idővel egyre nagyobb figyelmet tudtam fordítani az utánpótlás-nevelésre. Eleinte e téren is gyenge lábakon álltunk. Hogy forduljon a trend, győri iskolaigazgatóknál kopogtattam. Nem sokkal később az akkori Balázs-, a Gárdonyi- és a Bercsényi-iskola biztosította az utánpótlásbázisunkat. A '90-es évek közepére a három oktatási intézményben már közel 1000 gyerkőc pattogtatta a kézilabdát. Ebből a rendszerből olyan játékosok emelkedtek ki, mint Görbicz Anita vagy Pálinger Katalin. Hálás vagyok az akkori igazgatóknak és kézilabdát szerető testnevelőknek, hogy mellénk álltak.

Ébredő mackóval egy kocsiban

– Hamarosan faggatom még az utánpótlásról, ám előtte beszéljünk még kicsit zöld-fehér pályafutása elejéről. Azt jól tudom, hogy a kezdet kezdetén nem csupán az ETO kézilabda-szakosztályáért és a Magvassy-csarnokért, de az állatkertért és a műjégpályáért is felelt?

– Ez így van. A rendszerváltás utáni első polgármester, Kolozsváry Ernő találta ki takarékossági okokból, hogy össze kell vonni hatásköröket. Azzal mindenki tisztában volt a városházán, hogy élek-halok az ETO-ért, de csomagban megkaptam az állatkertet és a műjégpályát is. Mivel a büdzsénk szegényes volt, a három létesítmény eszközeit itt is, ott is használtuk. Azt soha nem felejtem el, hogy miután a Miskolc vezetőivel nehezen, három tárgyalás után megegyeztem Nagy Anikó Győrbe igazolásáról, a későbbi kiváló olimpiai bronzérmes átlövőt az állatkert egyik járművével költöztettem a városba.Volt egy másik esetünk is, amikor a kézilabdás ügyek összefonódtak az állatkerti feladatokkal. Kiss Csillát Jászberényből hívtam Győrbe játszani, délelőtt sikeresen meg is állapodtunk vele. Délután azonban vártak még bennünket a helyi vadasparkban is. Egy mackót kaptunk ugyanis onnan a győri állatkertbe, az állatot elkábították a hosszú útra. A medve Budapesten ébredezni kezdett, épp a Lánchídon jártunk, amikor tett pár kört hátul a furgonban. Ezt követően újra elaludt. Tán sejtette, hogy jó dolga lesz Győrben.

Az utánpótlás fontossága

– Ilyen színes történeteket nehéz lesz felülmúlni, de térjünk vissza a győri ifjúsági játékosokra. Hogy látja, szükséges jelenleg erősíteni a helyi utánpótlásbázist?

– Mindenképp. Bár az alapok most is megvannak, ez olyan kérdéskör, amivel folyamatosan foglalkozni kell. Anitának (a Győri Audi-ETO KC új elnöke, Görbicz Anita – a szerk.) komoly elképzelései vannak a győri utánpótlásképzés felpörgetésére. Tudom, hogy az utóbbi években rendszeresen szóba került, hogy az első csapatban sok a külföldi világklasszis.Az, hogy a gyerekek megszeressék a kézilabdát Győrben, elsősorban nem azért fontos, mert így hátha helyi tehetségekkel ki tudjuk váltani a külföldi kézilabdázókat. A realitás talaján állva, Görbicz Anita-képességű gyerek húszévente egy akad. A mozgás örömét, az egészséges életmód megkedvelését azonban korán kell kezdeni, s erre minden esélyük megvan azoknak a most cseperedő kicsiknek, akik kézilabdáznak a kisalföldi megyeszékhelyen. Megjegyzem, a '90-es években játszó fiatalok közül napjainkban sok-sok egykori kézilabdázót köszönthetünk az Audi-arénában. Ők ma már a gyerekeikkel járnak a meccsekre, nem szakadtak el a sporttól.

Győr hírneve

– Az előbb említette, hogy az elmúlt évtizedben külföldi játékosok adták az Audi-ETO gerincét. Kifejtené erről bővebben a véleményét?

– Az első csapatunk meghatározó résztvevője a Bajnokok Ligájának, ötször nyertük meg az európai kézilabda csúcsát jelentő klubsorozatot. El kell fogadni, hogy ez a profi sportnak olyan szintje, ahol nélkülözhetetlenek a világ legjobbjai. Ha a labdarúgás ikonikus csapatait vesszük nagyító alá, alig-alig találunk saját nevelésű labdarúgókat a gárdákban. Az 1999-es BL-győztes Manchester United volt talán az utolsó, amelynek jelentős részét helyi játékosok adták.

– Az ETO-nál töltött hosszú pályafutása során mit tart a legnagyobb sikerének és a legfájóbb kudarcának?

– A legfőbb megtiszteltetés, hogy Győr hírnevének öregbítéséért dolgozhattam. Az öt BL-győzelmünkkel elértük azt, hogy külföldön sokan a Győri Balett mellett a zöld-fehér csapattal azonosítják a városunkat. Gondolkozom a kudarcon, nem akarom megkerülni a kérdést, de alapvetően pozitív beállítottságú ember vagyok, s számomra az idő sok mindent megszépít. A 2000-es évek elején több bajnokságot és nemzetközi kupameccset pár góllal buktunk el, de a csapat mindig erősebben tért vissza és feljebb tudott lépni. Előbb-utóbb mindenhol a csúcsra értünk.

Trófeákért küzdeni

– A sportember arról ismerszik meg, miként kezeli a vereségeket. Amikor 2011-ben el kellett köszönnie az egyesület vezetésétől, elegánsan adta tovább a stafétát. Maradt önben tüske a történtek miatt?

– Nem. Egyrészt akkoriban én is kicsit belefásultam a napi mókuskerékbe. Másrészt maradt bőven kapcsolódási pont, továbbra is szívesen láttak az egyesületnél, ugyanúgy jártam ETO-meccsekre. Nemcsak az első csapatra, az ifjúsági együtteseinkre is mindig kíváncsi voltam, vagyok. Azt pedig mindenki elismerte a klubnál, hogy az első két BL-győzelmet szerző gárda nagy részét olyan játékosok alkották, akiket én hoztam Győrbe.

– Ha öt év múlva beszélgetünk, milyen Audi-ETO-val lesz elégedett?

– Olyan csapattal, amely minden sorozatban győzelemért, trófeákért lép pályára. Amelyet szeretnek, becsülnek a szurkolók és több ezren biztatják a mérkőzéseken. A szurkolóinkról gyakran mesélem, hogy még Norvégiába is elkísértek bennünket busszal. Csak azért utaztak át a fél kontinensen, hogy buzdítsanak minket. Remélem, az előttünk álló időben is rászolgálunk a bizalmukra.

Névjegy – Vanyus Attila

Több mint két évtizeden át, 1989-től 2011-ig vezette a győri női kézilabdacsapatot. Komoly érdemeket szerzett a sportág helyi utánpótlásbázisának megszervezésében, lefektette a jelenkor sikercsapatának alapjait. Több olimpián, világversenyen volt a magyar női kézilabdacsapat vezetője. 2011-től örökös tiszteletbeli elnökként segítette a zöld-fehér egyesületet. Munkássága elismeréseként 2013-ban díszpolgári címet kapott Győrtől.