Két szék között... – A Néprajzi Múzeum és a Felpéci Tájház vándorkiállítása a Hansági Múzeumban

A Két szék között... című kiállítás megnyitóján pénteken 17 órakor a Mosonvármegyei Múzeumban Czuppon Tamás múzeumigazgató köszönti a vendégeket, a tárlatot megnyitja dr. Veres Gábor általános főigazgató-helyettes a Néprajzi Múzeumból. Közreműködnek a Dunaszigeti alapfokú Művészeti Iskola tanára és növendékei.

Székátiratok vándorkiállítás harmadik állomása a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban egy különleges együttműködésként valósul meg. Valójában két különböző vándorkiállítás kollaborációja ez a tárlat, két intézmény, két tárgyállomány és két szemlélet találkozása. Az AU Műhely kortárs széktanulmányai és a Néprajzi Múzeum Bútorgyűjteményének székei valamint a Felpéci Tájház gyűjteményéből érkező lécvázas csuhéval beszőtt székek tárgyegyüttesei alkotják a teret.

A kiállítás a lokális technológiák és anyaghasználat mentén gondolkodik a tárgykészítés folyamatáról. Hogyan befolyásolják a helyben elérhető anyagok, társadalmi szokások, hierarchiába ágyazott rítusok és gazdasági kondíciók egy hely tárgykultúráját? A kiállítás a székek történetein keresztül gondolkodik és kérdez egy adott hely kultúrájáról a hétköznapi tárgyhasználatról és készítésről.

A lécvázas szék az egyik legősibb formája a székkészítésnek. Házilag készültek vagy helyi mesterek kezéből kerültek ki. Ennek a széktípusnak az alapja lécvázas ácsolat sarokpillérekkel, hasonlóan egy tetőszerkezethez az építkezésen. A famegmunkálás első mesterei - ahogy ennek a széknek még a szerkezete is mutatja - az ácsok voltak, majd később specializálódtak és finomodtak szerszámaik, technikáik melyek kialakították az asztalosmesterséget. A lécvázas szék kezdeti kialakítása ezért egyszerű és pontatlan is: rönkből hasítják, fejszével, vagy bárddal formálják,vonókéssel simítják, majd kiékelt csapokkal rögzítik az elemeket egymáshoz. Az ácsolást felválthatták finomabb megmunkálással, mint az esztergálás is. Ülőlapját, pedig minden esteben növényi vagy állati anyaggal szövik be. Lokációnként változik, hogy mivel fedik: gyékény, sás, szalma vagy csuhé. Sokoróalján és a szigetközben is a kukorica fosztékból pödört és két ágból össze eresztett fonallal szőtték be az ülőlapokat. A lécváz több generációt is kiszolgált, az ülőlap, ha elvásott leszedték, a vázat masszívra beékelték és a frissen pödört fonallal újraszőtték a szebbnél szebb mintákat. Ez a technika megtanulható és a mai modern ökológiai gondolkodás terén is megállja a helyét, megújítható és nem képez hulladékot.

A Székátiratok kortárs székeinek alkotói, az AU Műhely (Ghyczy Dénes Emil és Szederkényi Lukács) építészei, ezen a gondolat mentén készítették el a lécvázas fonott szék kortárs változatát galvanizált fémből, kortárs időbe zárva a mindig megújulót.