Aktív képek

2024.09.10. 18:56

Selyemre írt történetek - A győri Csurák Erzsébet képeiből nyílt kiállítás Cegléden

Csurák Erzsébet győri selyemfestő műveiből nyílt kiállítás a ceglédi Galériában, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló rendezvény szeptember 26-ig tekinthető meg.

Gyurina Zsolt

Csurák Erzsébet Sajószentpéterről indult, fiatalkora óta szabadidejében és különböző szakkörökben sokat rajzolt. Több városi és országos rajz verseny győzteseként komolyan érdekelte a képzőművészet, olvasható honlapján. Gimnáziumi éveiben nyaranta résztvevője volt Tokajban annak az alkotó tábornak, ahol a hetvenes évek meghatározó szellemi képviselői, írók, költők, zenészek és képzőművészek dolgoztak együtt. Ez a közeg olyan szabad szellemi színtér volt, amely meghatározó értékeket és élményeket adott művészi útjához. 

1982-ben szerzett rajztanári diplomát, majd 1992-ben selyemfestészeti tanulmányokat folytatott Bécsben, a Kronsteiner Haus Művészeti Iskolában. 1993 óta szerepel különböző kiállításokon, galériákban, 1997-ben részt vett Győrben, a Mediawave fesztiválon. 1998-ban létrejött első egyéni kiállítása a győri Zichy-palotában, majd 2010-ben újabb önálló kiállítással mutatkozott be a győri Városi Művészeti Múzeumban. 2011-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében nyílt önálló tárlata a fővárosban. Alkotómunkája mellett Győr város kulturális életének is aktív részese volt, a Győri Fesztiváliroda igazgatójaként, de szabadidejében szervezőként részt vett a Mediawave fesztiválban és a Művészetek Völgye stábjában. 1999 óta óraadóként oktat a Nyugat-magyarországi Egyetem győri karán. 2004-ben címzetes főiskolai docens címet adományoztak számára. Az utóbbi években újra előtérbe került életében a selyemfestés, pedig több mint tíz évig nem foglalkozott vele, csupán fejben. Meglátása szerint egy érési folyamaton kellett, hogy végigmenjen: belső folyamatokon és az idő kamráin, hogy végül megalkothassa egyéni világát az elveszett és megélt időről.

 

- Az elmúlt évek kaotikus, széttöredezett univerzumában igyekszem megteremteni azt a saját tapasztalásokra reflektáló „valóságot”, amelyben történetek mesélik el az általam érzékelt világ dolgait - nyilatkozta a művésznő. - Festményeim selyemre írt történetek, ”aktív képek”, amelyek megformálásánál kiemelten fontos, hogy dekoratív, kliséktől mentes saját univerzumot teremtsek. Alapjuk a színek játékára és a látványos formavilágra építkező ornamentika. A kolorit, a megjelenés és cselekvés egységét felmutató képek különlegessége a csendéletrészletekkel gazdagított képregényszerű narratíva. A selyemképek a szemlélő számára is az aktuális belső történések elmesélései, amelyek létkérdésekről, a vágyakról, az öröm és bánat útkereséseiről szólnak. A művek megalkotásához jelentős inspirációt adnak a más kultúrákban tett utazások megélt élményei. A műveimen használt technika, a régi hagyományok újításokkal történő kiegészítésével és folyamatosan kísérletező alkotószándékkal egészülnek ki. A hagyományos gutta és batik technika mellett saját, vegyes technikára épülő munkamódszereket használok, amely során az akvarelltechnika és az akrilfestés, valamint a kollázs technika applikált részleteivel is gyakran dolgozom - foglalta össze Csurák Erzsébet, a győri kulturális élet ismert alakja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában