Beleszeretett a Rábaköz hagyományaiba - Filmre vette Szany kincsestárát Pályi Krisztina

– A film értékmentésnek, az értékek bemutatásának indult, és egy főhajtás lett belőle Töreki Imre tanár úr emléke előtt. Néhány nappal korábban hunyt el Szany legendás lakója, akinek könyvére, gyűjtésére épült a munka. 

– Nem így terveztük, a sors ezt hozta, sajnos. Nagyon hiányzik Imre bácsi. 

– Egy nagyon szép és tartalmas filmet sikerült felvenni. Másfél évig készült, hogy emlékszik vissza a munkára? 

– A tervezéssel, előkészítéssel együtt másfél év. Már az is izgalmas volt, hogy sikerül-e megvalósítani az elképzeléseket. A gyakorlati munka viszont nagyon pozitív emlék, hiszen az interjúalanyok, a szereplők nyitottak, segítőkészek voltak. 

– Szany kincsei közül nyilván minden nem fért bele a negyven percbe, ezért válogatni kellett. 

– Senkire nem akartam felelősséget tenni, én döntöttem az összeállításról. Azt szerettem volna megmutatni, ahogy én látom a falut. Tizenhárom éve élek Szanyban. Lépésről lépésre egyre többet láttam a településből. A búcsút, a Bokréta Néptáncegyüttest, a szentmiséket, a kórust, Erdélyi Péter bácsi festményeit. És mindig az járt a fejemben, hogy ezeket be kellene mutatni. Gyakran jártam Töreki Imre bácsihoz, hallgattam a történeteit, és nála is azt éreztem, hogy filmre kell venni, hiszen annyira érdekes és különleges volt mindaz, amit elmondott. 

– Engem az lepett meg, hogy ennyien, több százan voltak a bemutatón. Számított ekkora érdeklődésre? 

– Bíztam benne, hogy a falubeliek többsége nyitott lesz a filmre és a múlt megismerésére, újraélésére. Jó volt látni a kisgyerekeket és az időseket, a nyolcvan-, kilencvenéveseket is. 

– Krisztina nem rábaközi lány, honnan került Szanyba? 

– Budapesten éltem sokáig, aztán a szüleim Tatárszentgyörgyre költöztek. Ott ismertem meg igazán a falusi élet szépségét. Előbb kertészmérnök lettem, majd Mosonmagyaróváron szereztem vi­dékfejlesztési agrármérnök végzettséget. Ott ismerkedtem meg egy szanyi fiatalemberrel, a későbbi férjemmel. 

– A bemutatón is elmondta, hogy sok mindennel találkozott itt, ami eddig ismeretlen volt. Hagyományokkal, tájszavakkal, énekekkel, ételekkel. 

– A szavak és a kiejtés voltak az első ilyen élményeim. A mácsik, a stelázsi, a granatérmars, a kulló, a vindő, a sziva és a többiek. Az énekek nagyon megérintettek, hiszen minden családi eseményen előkerül egy-egy szanyi dal. Vagy amikor mentünk paszitába, amit nem is tudtam, hova tegyek, hiszen ezt a szót soha nem hallottam korábban. 

– Azt tudom, hogy civilben agrár-­szaktanácsadóként dolgozik és a vidékfejlesztés a szakterülete. 

– Van egy négy és fél, valamint egy másfél éves kisfiam, így most itthon vagyok, de készülök visszatérni a munkához. Nagyon szeretek gazdálkodókkal foglalkozni. Becsülöm a munkájukat, elhivatottságukat, hogy nem tartanak hétvégét, ünnepnapot, mert ebben a szakmában nincs leállás. Igazából innen indult a filmkészítés is. Szerettem volna segíteni nekik abban, hogy felhívják a figyelmet az általuk előállított termékekre. Kisfilmeket csináltam, amikben próbáltam népszerűsíteni a termelőket. 

– A filmkészítést tanulta valahol? 

– Nem, autodidakta módon igyekszem megtanulni. Az interneten sok útmutatót és programot lehet találni. Elég hozzá egy okostelefon, és komoly munka kerülhet ki a kezünk alól. 

– Milyen eredményeket hoztak a filmek? 

– Mérések nem készültek, de a termelők pozitív visszajelzéseket kaptak, és talán a forgalmukra is hatással volt. 

– A Facebookon van egy KertTina oldal. Az is Krisztináé. 

– Igen, az egy másik önkéntes feladatom. Nincs a környéken olyan lehetőség, ahol a gyerekek kertészkedhetnek. Vannak az iskolákban, óvodákban konyhakertek, de igazából a lényegről nem hallanak. Én az előadásaimban ültetek velük, „játszunk” a méhekkel, tanítjuk a gyerekeket a természetvédelemre, a környezettudatos életmódra. 

– Meséljen még a Viselj rábaközit! kezdeményezésről! 

– Nemcsak Szanyt szeretném népszerűsíteni, hanem a Rábaközt is. Például a gyönyörű ruhákat, a hímzéseket. Létrehoztunk egy kollekciót, és ma már minden programunkon a saját rábaközi-hímzett ruháinkban jelenünk meg. 

– Mi lesz a sorsa a rábaközi termelők portékáinak? A hímzett viseleteknek, a térség kincseinek? Nem sok Krisztinához hasonló, elhivatott szakember van. 

– Nem baj, ha kevesen vagyunk, ha értékes munkát végzünk. Ha csak egy-egy magocskát tudunk elültetni a gyerekekben, már megérte. Ha kevesen is vagyunk, csak cseppek a tengerben, ezek a cseppek egyszer összefolynak, és akár „Rábák is lehetünk” közösen.