Néptánc

2024.06.19. 14:02

Négy évtizedet ünnepel a csornai Pántlika

Gálaműsorral ünnepelte fennállásának negyvenedik esztendejét a csornai Pántlika Néptáncegyüttes. Betyárvilág címmel adtak elő táncszínházi produkciót.

Cs. Kovács Attila

Alapításának negyvenedik év­fordulóját ünnepli idén a csornai Pántlika Néptáncegyüttes. Az elmúlt négy évtizedben országos, sőt, nemzetközi hírnévre tett szert a csoport. Megfordultak Európa szinte minden országában, megnyertek minden szakmai díjat, amit ezen a területen csak lehet. Az évfordulót gálaműsorral ünnepelték a táncosok, melyen felléptek az egykori pántlikások, a maiak és az együttes utánpótlását jelentő művészeti iskola növendékei is. A negyven év népszerű koreográfiái mellett Betyárvilág címmel egy táncszínházi előadást is színpadra vittek, az alapító, az egy évvel ezelőtt elhunyt Lengyel Sándor gyűjtésére támaszkodva. 

Lengyel Sándor és felesége 1983-ban érkeztek Csornára, és a következő évben iskolás gyerekekkel elindították a tánccsoportot. Az együttest a folyamatos fejlődés jellemezte, és mára a néptánc fellegvárává vált a Pántlika otthona, az ifjúsági ház, amely július elsejétől a Lengyel Sándor Művészetek Háza nevet viseli. 

Évtizedes barátság és gratuláció, Lengyel Sándornét Töreki Imre szanyi néptáncpedagógus köszönti. 
Fotó: Tóth Attila

– Nagyon készültünk a gálaműsorra, a próbák már tavaly szeptemberben megkezdődtek. Visszatértek hozzánk volt táncosaink, a szenio­rok, akik a Betyárvilág című táncszínházi előadásban közreműködtek. A produkció édesapám gyűjtésére alapozva készült el – mondta Lengyel Ágnes, az együttes művészeti vezetője. – Egy mappában őrizgette gyűjtését, az anyagot, azzal a céllal, hogy majd egy nagy eseményen, például a negyvenéves jubileumon elkészítjük. Sajnos ő már nem érhette meg ezt a napot, de a testvérem, Lengyel Szabolcs úgy döntött, hogy megcsinálja. Édesapánk emlékére és a negyven év tiszteletére. 

A produkcióban három betyárt jelenítettek meg a táncosok: Sobri Jóskát, Rózsa Sándort és Zöld Marcit. Az ő legendájuk köré fűzték a történetet, táncban elmesélve. 

A Betyárvilág koreográfiája az alapító, Lengyel Sándor gyűjtőmunkájára alapozva készült el a jubileumi műsorra. 
Fotó: Tóth Attila


És hogy mi tartotta, mi tarthatta meg negyven éven keresztül a Pántlikát? Mindenképpen kellett hozzá a Lengyel házaspár elhivatottsága, kitartása. Az, hogy minden mást, a magánéletet is a néptáncnak, a Pántlikának rendeltek alá. Illetve számukra a magánéletet is a Pántlika jelentette. Később aztán gyermekeik, Lengyel Ágnes és Szabolcs is átvették az örökséget, és ugyanúgy a néptánc lett az életük. 

A gálaműsoron az együttest Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő, dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester, illetve a környékbeli tánccsoportok köszöntötték. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában