Helyi kultúra

2024.06.03. 09:00

Imádkoztak a papi hivatásokért Halásziban

A mosoni esperesi kerület hívei minden hónap második csütörtökén összegyűlnek könyörögni a Mindenhatóhoz, hogy ültesse el sok fiatal szívében a papi hivatás kegyelmét és Mária példája által merjenek igent mondani rá.

Kisalföld.hu

A papság és a hívek "az aratás munlásaiért" imádkoztak.

Így történt legutóbb is, amikor a világegyházban szerte élő katolikusok Krisztus mennybemenetelére emlékeztek: a szépen feldíszített, ünnepi díszbe öltözött halászi Szent Márton-templomban gyűltek össze a hívek. 

A szentmisét az espereskerület papságával koncelebrálva Szalai Lajos plébános mutatta be. Szentbeszédében kiemelte, hogy miután Krisztus felment a mennybe, nem hagyott itt minket. „A szentségek által mind a mai napig, egészen a világ végéig velünk marad. Ezért nagyon fontos, hogy sok jó papja legyen az egyháznak, akik bemutatják a szentmiseáldozatot és kiszolgáltatják a szentségeket” – hangsúlyozta, és hozzátette: a mai paphiányos időkben azért kell kérni az aratás urát, hogy küldjön munkásokat aratásába. 

A szentmisét megelőzően a több mint kétszáz hívő közösen elimádkozta a májusi litániát és a rózsafüzért, kérve a Boldogságos Szűzanyát, hogy egyetlen nyáj se maradjon pásztor nélkül. A következő alkalom szeptember 12-én Máriakálnokon lesz. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában