Az Artisjus Előadói Díját vehette át Zétényi Tamás gordonkaművész, aki Győrben oktat fiatal tehetségeket

– Elismert zeneművész. Hogy került be az életébe a zene? 

– Gyerekkorom óta zeneiskolába jártam, ráadásul édesanyám fiatal korában zongorázott. Budapesten tanultam a kezdetekben, a tizenkettedik kerületben. Majd ezt száz lépcsőfok követte. Zeneművészeti szakközépiskola következett, majd a Zeneakadémia, ahol végül doktori címet is szereztem. Ez a feltétele annak, hogy valaki felsőoktatási intézményben tanítson zenét. Így kerültem aztán a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karára, ahol napjainkban is tanítok. 

– Miért pont a gordonka? Miért éppen ezt a hangszert választotta? 

– Van egy családi legendánk. Eszerint fiatalon szüleim elvittek egy táncházba, ahol volt egy nagybőgős. A fia úgy tanulta a szakmát, hogy odaállt az apja mellé. Mivel ő nem tudott nagybőgőn játszani, ezért egy átalakított csellót adtak a kezébe. Ez különösen megtetszett kisgyermekként, ezért választottam ezt a hangszert. A csellót azért találták ki, hogy basszusa legyen az együtteseknek, hogy legyen egy alsó szólam. Az 1600-as években készítették az első hangszereket, ami aztán szólóhangszerré vált. Mással nem is próbálkoztam, bár tábortűzi gitárosnak egyáltalán nem vagyok rossz. 

– Mit jelent az ön számára a zene? 

– Nehezen megfogalmazható. A gyakorlás, és az, hogy hangszeren játszom, életforma. A zene pedig az, ami mindennek értelmet ad. Van családom, vannak dolgok, amik a zenén kívül is érdekelnek, de a zenének kiemelt helye van az életemben. 

– Művész-tanárként oktat Győrben. Mivel telnek a mindennapjai? Az elmúlt években több mint száz ősbemutatóban működött közre, de számtalan magyarországi bemutató is fűződik a nevéhez. 

– Az egyetemi tanítás csak egy kisebb fele a tevékenységemnek. Négyszemközt tanítok olyan fiatalokat, akik profi csellisták szeretnének lenni. Emellett gyakorolok, koncerteket adok, és főleg kortárs, valamint kamarazenével foglalkozom. Átiratokat is készítek, többek között Ligeti György brácsára írt szólószonátájából, ami idén jelent meg lemezen. Ezt kicsit életem fő művének is tekintem, öt év munkám van benne. Sok olyan zene van, amit nem csellóra írtak. Erről szólnak ezek az átiratok, mert vannak olyan művek, amelyek rendkívül jól működnek csellón. Hétről hétre változik bennem, hogy milyen átiratokat készítsek még. 

– Zenetanárként mit gondol, mennyire fontos a fiatalok zenei nevelése? Mit vesz észre a fiatalokon, akik az óráira járnak? Mennyire elkötelezettek a zene iránt? 

– Akik Győrbe kerülnek hozzám, rendkívül elkötelezettek a karrier, a cselló és az életforma felé. Nagyon komolyan veszik, a magyar zeneoktatásnak sikerei ők, hiszen eljutottak egy sikeres egyetemi felvételiig. Ugyanakkor akik bekerülnek egy egyetemre, sokszor nem nagyon látják tisztán a lehetőségeiket és kötelességeiket. Nekem az is dolgom, hogy ezt segítsem. Hogy megmutassam nekik, milyen lépéseket érdemes tenniük. A zenetanulás népszerűsítésre szorul, hiszen ezzel senki sem veszíthet semmit. 

– Hogy érzi magát Győrben? Mindig szívesen tér be a városba és az egyetemre? 

– Természetesen. Nagyon megkedveltem a várost. A barokk belváros valami elképesztő, amivel nem lehet betelni. Az egyetem is professzionális, öröm itt tanítani. 

– Milyen jövő előtt áll a klasszikus zene ön szerint? 

– Sokszor temették már. A huszadik század eleje óta folyamatosan voltak olyan trendek, amelyek azt mutatták, hogy elöregszik a közönség, és hogy a klasszikus zene elveszíti a kapcsolatát az emberekkel. Nekem elképesztő szerencsém van. Úgy tudok a klasszikus zenével foglalkozni, hogy nem halok éhen, mellette pedig rendkívül színes és mozgalmas életem van. Ezt az egészet a zene teszi lehetővé. 

– Milyen tervei, céljai vannak a közeljövőben? Vannak dédelgetett álmai, amelyeket szeretne megvalósítani? 

– Most is vannak olyan darabok, amelyek bemutatásában én is közreműködöm. Ezeknek sokszor éves átfutási ideje van. Sok olyan darab van, ami még bemutatásra vár. Továbbra is a kamarazene érdekel, a kis csoportos zenélés, amit nem karmester irányít. Ezzel a repertoárral egy életet el lehetne tölteni.