Bede-Fazekas Csaba – A Teremtő sokszor próbára tett, de mindig vigyázott rám

 – Ahol szeretet van, ott béke, megértés és boldogság van. Tudja ezt az emberiség, mégsem él vele! Én igyekszem megteremteni magamnak, magunknak ezt az ideális mikrovilágot, kizárva belőle a bennünket körülvevő sok-sok negatívumot. Ez a zárt világ a család, az otthon. Ez az alapja mindennek. Az origó. Innen indulunk nap mint nap, s ide térünk vissza. Ez adja a belső békét, biztonságot, harmóniát – mondta a Győri Nemzeti Színház művésze ünnepi interjújában.

Bede-Fazekas Csaba 1969-től egy évad megszakítással, melyre a Debreceni Csokonai Színházba szerződött, a győri Kisfaludy Színház, később Győri Nemzeti Színház tagja. 
Vendégként játszott a Magyar Állami Operaház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház színpadán, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióiban. Nagy sikerrel lépett fel a világ számos országában. Összességében több mint kétszáz darabban szerepelt, otthon volt minden műfajban: operában, operettben, musicalben, prózában. Elénekelte az operairodalom legnagyobb baritonszerepeit. A Rigolettót, A trubadúr Luna grófját, a Don Carlos Posa márkiját, a Traviata Germont Györgyét, a Tosca Scarpia rendőrfőnökét, a Gianni Schicchit, a Carmen Escamillo szerepét vagy a Parasztbecsület Alfióját. 2002-ben a szegedi Simon Boccanegra előadásban nyújtott teljesítményéért megkapta a legjobb operaénekesnek járó Dömötör-díjat is. Játszott prózai darabokat, de még a Győri Balettel és a Vaskakas Bábszínházban is színpadra lépett. Ebben az évadban a Puskás című musicalben, a Tűzön át című mesedarabban és az Oliver!ben játszik. Mindig teljes odaadással, szeretettel, átéléssel formálja meg a karaktereit. Büszke arra, hogy szerepet soha nem kért és nem adott vissza. 
A 22. Győri Könyvszalonon mutatták be a 90. születésnapja alkalmából Bel Canto címmel, Werner Krisztina tollából megjelent könyvet pályafutásáról, életéről. 

Bede-Fazekas Csaba tiszteletére december 29-én ünnepi gálaműsort szerveznek a Győri Nemzeti Színházban.

– Milyen érzés visszatekinteni az eltelt 90 évre? Melyek a legemlékezetesebb pillanatai, amelyekre visszagondolva mosolyra szalad a szája? 
– Kilencven év. Kimondani is jó érzés. Ritka, kegyes ajándéka a Sorsnak, a Gondviselésnek. Visszatekintve e kilenc évtizedre, vegyes érzéseim vannak. Gyermekkorom szép, kedves emlékeket idéz, melyekre ma is szívesen gondolok. Ifjúságom és az azt követő néhány évtized gyötrelmes, küzdelmes, sokszor megalázó éveire fájdalmasan, de az emberi gyarlóságot megbocsátva emlékszem vissza. Az ezt követő 30–40 év némi túlzással diadalmenetnek is mondható, kárpótolt minden korábbi sérelemért, fájdalomért. Tulajdonképpen elégedett vagyok, bár nem szeretném még egyszer végigélni a múltat, nem bánom, hogy úgy történt, ahogy! Ez az élet nagy iskolája, kijártam, s úgy érzem, nélküle nem lennék az, aki vagyok. Az élet olyan szép és boldog lenne, csupán egy dolgot kellene betartanunk, amit évszázadok óta papolunk, s ott él mindnyájunk szívében. Ez az egyetlen, de a legmagasztosabb emberi érzés: a szeretet. Ebben minden benne van. 
– Számos elismerés, kitüntetés jelzi, hogy milyen nagy hatással volt környezetére. Melyekre a legbüszkébb? 
– A belső béke, a harmónia kihat közösségi életünkre, hivatásunkra, munkánkra, hol a helytállás elsőrendű feladat. Nekem úgy látszik, sikerült ötvözni e két alapvető területet, amit sok szakmai elismerés, kitüntetés is igazol, melyek között viszont nem tudok különbséget tenni. Mindegyik váratlan, meglepetés, öröm, s igazolása mindannak, hogy amit hosszú életem s szakmai pályám során tettem, nem volt hiábavaló. Köszönöm mindezt a Teremtőnek, aki sokszor próbára tett, de mindig vigyázott rám!