A pannonhalmi főapát Isztambulba látogatott: kapcsolat épül a nyugati és keleti egyház között

Ötnapos őszi, főapátságban töltött ideje alatt említette az egyházvezető, hogy szeretné, ha a főapát és Konrád atya a patrocínium ünnepét náluk töltené, egészen Szent Miklós napjáig. 

– A pátriárka végtelenül jól érezte magát Pannonhalmán – osztja meg a szeptemberi tapasztalatokat Dejcsics Konrád. – A találkozás a diákokkal, az ökumenikus konferencia és vesperás meghatározó tapasztalat volt az ökumenikus nyitottságról. 

Az egyházvezetőt meghatotta az, hogy ezeréves történetében először az apátság átengedte a szerzetestemplomot egy ortodox isteni liturgiára. Így fogadta a patriarchátusba, mint egy kis szerzetesközösségbe a pannonhalmi delegációt, és maga állította össze a programját, melynek egyik súlypontja Szent András, az ortodoxia védőszentjének ünnepe volt. 

– Itt volt Kurd Koch bíboros és a delegációja is a Vatikánból. András az első elhívott apostol, ő alapította a konstantinápolyi egyházat, ily módon Róma és Konstantinápoly között, ahogy Péter és András között, vérségi kötelék van. 

De jártak Nikaiában, Bursában, majd a Halki szigetén, ami a patriarchátus teológiai főiskolája, a vasárnapot Konstantinápolyban ünnepelték, majd Antalyában voltak, és Mírában, ahol Szent Miklós volt hajdan a püspök. 

– Az ő templomában imádkoztuk az első vesperást, majd másnap ott vezette az isteni liturgiát a pátriárka. 

A vendégség gyümölcseként eldőlt, hogy a jövő évi ökumenikus konferencián ismét képviseli magát a patriarchátus, és egy diakónusuk a nagyhéten Pannonhalmán lesz, megtapasztalni a nyugati egyház húsvétját. 

– Kitüntetettek vagyunk, hogy tíz napig megengedték, hogy az ő életüket éljük. Kicsit olyan, mintha a Vatikánba költözhettünk volna be a pápa vendégeiként. Ők egy üldözött kisebbségben lévő egyház ötszáz éve, és amilyen hívő választ tudnak adni erre, az nagyon tanulságos. 

Dejcsics Konrád véleménye szerint a keresztény egység egyik legnagyobb kihívását a félreértések, a kommunikációs zavarok jelentik. 

– Ezeken a közös időtöltéssel lehet felülemelkedni. Amikor egymásra szánjuk az időt, és arra, hogy a másik arcába és szemébe nézzünk, ebben az azonos szemmagasságban foly­­tassuk a diskurzust, akkor igazi mély krisztusi találkozások történhetnek. Jézus arra hív bennünket, hogy rangunkat, vélt vagy valós méltóságunkat feledve azonos szemmagasságban kinyíljunk a másik tekintete előtt, és sose feledjük, hogy a másik tekintete Isten arcát tükrözi.