Irodalmi délután Zentai László íróval, költővel, a Soproni Füzetek szerkesztőjével - fotók

Barátokkal, tisztelőkkel, érdeklődőkkel telt meg a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza Zentai László szerdai rendhagyó irodalmi délutánján. Molnár Anikó és Ács Tamás színművészek a művelődési ház kis színpadán is nagyot alakítva adtak ízelítőt Zentai László munkásságából. Regényeiből, novelláiból olvastak fel részleteket, T. Horváth József pedig megzenésített verseiből adott elő.

– Az elmúlt öt esztendőben hat könyvem jelent meg. Mindegyiknek volt Sopronban bemutatója, de a művelődési ház vezetőjével, Orbán Júliával úgy gondoltuk, érdemes így együtt is beszélni róluk. Már csak azért is, mert ezzel egy korszakot lezárok – kezdte Zentai László, utalva arra, hogy az alkalmat egyfajta búcsúzásnak is szánta soproni barátaitól, tisztelőitől.

– Két éve költöztem haza, mert aki Sopronban született, az a halála pillanatáig soproni marad. Rendkívüli módon vágytam vissza imádott szülővárosomba, de nem azt kaptam, amit 43 évvel ezelőtt itt hagytam. Ez a város kicsit sem hasonlít arra a Sopronra, amit a szívemben őrzök. A feleségem látta előre, hogy így lesz, de én idealista voltam. Végül is úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a Pest megyei Szilasligetre, ahol korábban 27 évig éltünk. Viszonylag gyorsan sikerült eladni a soproni lakást és megvásárolni egy nagyon szép ikerháznak a felét, gyönyörű kilátással a Gödöllői-dombságra. Egy hete költöztünk – magyarázta a búcsú okát. Hozzátette, a kapcsolat azért nem szakad meg. Továbbra is szeretné támogatni a város kulturális életét, szerkeszteni az évente megjelenő Soproni Füzetek művészeti antológiát és szívesen kapcsolódik be minden olyan programba, ahol számítanak a munkájára. A Soproni Füzetekkel kapcsolatban megjegyezte, nagyon várja a decemberben megjelenő idei számot, különösen a Kossuth-díjas Kutas Lászlóval készült utolsó interjú miatt.

A 73 évesen is rendkívül tevékeny író azt mondta magáról, hogy 45 évig közszolga volt, a művészetet csak olyankor gyakorolta, amikor tudott rá időt lopni. Kormányzati főtisztviselőként dolgozott, szakmai munkáját Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el, szülővárosától pedig megkapta a Sopron Kultúrájáért-díjat.

– Általában vezetői posztokat töltöttem be, ami azzal járt, hogy reggel korán elmentem a minisztériumba és éjfélkor értem haza. Szép, vagy nem szép, a gyerekeket gyakorlatilag a feleségem nevelte fel. Akkor tudtam teljes mellszélességgel az írás felé fordulni, amikor 69 évesen elengedtek nyugdíjba.

Tíz könyvem jelent meg, ami felhalmozódott bennem, ezeken az írásokon keresztül kijött - mondta derűsen. Most T. Horváth Józseffel közösen egy hangoskönyvet készít, amit elsősorban a fiatal nemzedéknek szán, hat novelláját tartalmazza majd. Egy új regényen is dolgozik, de arról még nem árult el részleteket. Egy biztos, ebben is soproni történetek, soproni konfliktusok szerepelnek majd. Napjainkban és az elmúlt huszonöt évben játszódik a cselekmény, amely drámai módon, sarkosan emeli ki a konfliktusokat. Lesznek benne keserű történetek is...

A munkáiról azt mondta, a Von Alexander, a csirkefogó és a Bolhasípok Jankó városában című könyve áll hozzá a legközelebb. – Előbbi egy családregény, az tehát azért fontos. Utóbbi pedig azért, mert úgy gondolom, sikerült egy olyan embernek a létezését visszahoznom a város emlékezetébe, aki meghatározta egy adott időszak magyar történelmét a maga sajátos tiltakozásával. Mint minden regényemben, ebben is valós személyről van szó, aki 1956-ban több száz embert segített át az elaknásított határon, azt követően pedig megjelenésével, szakadt ruházatával tiltakozott egy korszak, egy diktatúra ellen – beszélt egyik legkedvesebb könyvéről Zentai László. Ez a regénye olyan sikeres lett, hogy a producerek érdeklődését is felkeltette, filmforgatókönyv készült belőle, amely fejlesztés alatt áll.